KÜLMISSZIÓI

Külmissziói
Híradó
A Liebenzelli Misszió – Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja

IX. évfolyam 5. szám 2000. Október

Amikor ezt a szót halljuk: misszió, önkéntelenül is egzotikus tájak, nomád népek képe jelenik meg előttünk. Az egyháztörténetben járatosabbaknak eszükbe jut a XIX. század, amelyet a misszió századának szoktak nevezni, mivel a legtöbb missziós társaságot ebben az időszakban alapították. Sok keresztyén úgy gondolja, a missziót néhány komoly hívő ember életéhez lehet kötni, akiket Isten külön kiválasztott és elhívott erre a munkára.

A gyülekezetek többsége számára meglehetősen távoli, sőt nemritkán közömbös ügy a misszió ügye. Ez a szomorú helyzet – úgy gondolom – oda vezethető vissza, hogy a legtöbb hívőnek téves elképzelése van a misszió fogalmáról.

Ha a misszió gondolatának eredetét nézzük, akkor bizony azt nem a múlt század hívőinél kell keresnünk, nem a reformációban, de még csak nem is a keresztyénség kezdeteinél, hanem jóval korábban. A misszió gondolata ott volt már az Ószövetségben is, gyökerei azonban nagyon mélyre nyúlnak.

Mint tudjuk, a misszió szó eredeti jelentése: küldés, küldetés.

A legelső személy, akit Isten kiválasztott és akinek küldetést adott, a Szentháromság második személye, Jézus volt. Őt választotta ki az Atya a teremtés előtt (Ef 1,4), és Neki adta azt a küldetést, hogy kijelentse később nekünk Isten igazságát és szeretetét a megváltás csodálatos tettében. Isten tervének és munkájának tehát kezdettől fogva alapeleme a misszió. Ezért kíséri végig a misszió gondolata az egész emberi történelmet. Isten minden időben kiválasztott és elhívott embereket, akiknek szintén küldetésük volt és van ebben a világban. Ez az a küldetés, amelyet Isten minden hívőnek ad, hogy felmutassuk az Ő dicsőségét minden ember előtt. Ezt a megbízatást kapta az Ószövetség idején Izrael, és ugyanezt kapta Isten újszövetségi népe is. A különbség, hogy mi már teljesebben látjuk Isten dicsőségét Jézusban, aki számunkra nemcsak Megváltó, de Küldő és egyben Példa is a küldetésünkben.

Isten tervének tehát kezdettől fogva része a misszió: Isten kiválasztása és elhívása magában hordozza a küldetést. Ez azt jelenti, hogy minden hitre jutott embernek feladata a misszió. Aki nem él benne a misszióban, annak a hite komolyan megkérdőjelezhető, mert aki Krisztusban van, annak küldetése van, azaz részese Isten missziói tervének.

Fontos látnunk, hogy a misszió gondolata Istentől származik, és amikor misszióról van szó, tudnunk kell, hogy abban minden hívőnek helye van. A misszió tehát nem néhány hívőre bízatott csupán, és nem néhány hívő önjelölt vállalkozása, amelyhez ki-ki kedve szerint csatlakozhat, ha akar! Jó lenne egyénenként és gyülekezeti közösségekként is komolyan venni, hogy a misszió mindannyiunk küldetése. Így keressük hát a magunk helyét és feladatát Istennek ebben a világra szóló munkájában!

Sípos Alpár Szabolcs

Kedves Testvéreim!

Honnan származik a misszió gondolata?...................... 1

Kedves Testvéreim!....................................................... 2

A média szerepe a misszióban....................................... 4

Life Line – keresztyén tévéműsor Japánban................. 5

A sajtó szerepe a franciaországi misszióban................. 6

Evangéliumi rádióállomás Yapon................................. 7

Amikor „Ábrahám és József vendégségbe jön”............ 9

A vizuális üzenet......................................................... 10

Pakisztán – a „tiszták” országa.................................. 12

Hírek a világ minden részéről..................................... 14

GYERMEKEKNEK.................................................... 15

Hírek a Liebenzelli Misszió területeiről....................... 18

Szeretettel köszöntöm a Misszió Barátainak népes táborát a János evangéliuma 21. részének 17. verséből:

„Legeltesd az én juhaimat!”

A Jézust háromszor megtagadó tanítvány csodálatosan kerül vissza az Úrral való közösségbe. Péter a lehető legrútabb módon viselkedett: elárulta, megtagadta hűséges Urát. A szeretet azonban még nem halt ki a szívéből. Azért megy Galileába, mert szeretne találkozni Jézussal, (Mt. 28,10), szeretné rendezni ügyét az Úrral. A Megváltó nem tesz szemrehányást, hanem szelíden háromszor kérdezi meg: „Szeretsz-é engem?” Péter nem tud mást tenni, összetört szívvel vallja meg: Uram, én szeretlek! Vallomásában az is benne van, hogy most ébredt rá igazán, hogy az Úr jobban ismeri az ő szívét, mint saját maga. Itt kapja a szolgálatra való megbízatást, ami mindig a szolgálat alapja. Mi nem ismerjük önmagunkat eléggé, de az Úr és szereti az övéit, és az övéi viszontszerethetik Őt!

Jézus nem hősöket használ munkájában, hanem esendő embereket, akikben azonban – gyarlóságaik ellenére is – egy fontos dolog megvan: szeretik Jézust, a drága Megváltót, és életük bajaival odamenekülnek Hozzá! Így gyógyítja be Péter szívének vérző sebét Jézus, aki elmondhatatlan szeretettel, felmérhetetlen gyöngédséggel és irgalmas kegyelemmel fogadja újra szolgálatába a hűtlen tanítványt. Ez a mennyei szeretet erősít meg bennünket a szolgálatra!

Már korábban írtunk arról, hogy feszülten várjuk a lapok küldése nyomán a visszajelzéseket. Többször kapunk is ilyet, amelyet hálásan veszünk, máskor azonban nem érkezik semmi válasz. Így nem tudjuk, hogy a nagy gonddal és nem kevés költséggel elkészített lapnak mi a sorsa? Elolvassák-e, vagy a papírkosárba kerül? Jó lenne, ha gyakrabban kaphatnánk jelzést a lap tartalmával kapcsolatban! Volt olyan eset, hogy a lap egyik cikke után valaki az írásban szereplő misszionárius sorsa iránt érdeklődött.

Amikor azzal érkezik vissza a lap, hogy a címzett „elköltözött”, próbálunk tudakozódni az új cím után. Ha ez eredménytelen, nem tudjuk a lapot hová küldeni…!

Vannak, akik éveken át semmi jelét sem adják annak, hogy szívesen fogadják a lapot, előállítására készek is áldozni, és így a misszió ügyét támogatni. A „visszhang” nélküli címekre küldünk majd egy levelet, és megkérjük testvérünket, hogy – ha a Külmissziói Híradót szeretné a jövőben is olvasni – rendelje meg újra.

Több ízben jeleztük már, hogy a határon túl élő magyar testvéreinknek tekintélyes mennyiségű lapot küldünk. (Ez alapító iratunk szerint kötelező is.) Ott nagy örömmel várják a lapot. Segítsük őket, hogy hozzájuthassanak a missziói hírekhez! Ők nem tudnak fizetni ezért az ajándékért.

Mivel többen kérték már, hogy küldjünk csekket a befizetésekhez, így a jövőben gyakrabban teszünk csekklapot a Külmissziói Híradóba. Nem akarunk senkit zavarni, és a testvérek ezt ne vegyék zaklatásnak. Ez csupán egy szerény emlékeztető arra, hogy a missziói lelkület elengedhetetlen része az áldozathozatal.

„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).

Berekfürdőn, a Megbékélés Házában október 23-tól 27-ig és november 27-től december 1-ig lelkigondozói hét lesz a Biblia Szövetség és a Molnár Mária Külmissziói Alapítvány rendezésében. Részvételi díj: 8000 Ft, amely összeg a helyszínen fizetendő. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Asztalos Zoltán, 4200 Hajdúszoboszló, Csokonai u. 32.

Szeretettel várjuk az érdeklődő, pihenni és épülni vágyó testvéreket!

Testvéri szeretettel és áldáskívánással:

Asztalos Zoltán

A média szerepe a misszióban

Elmúlt már az az idő, amikor a misszionárius elszakítva élt a világtól, nem értesült a más tájakon történt eseményekről. Ma a számítógép, az Internet és a mobiltelefon segítségével egyrészt bárhol, bármikor elérhetőek, másrészt minden eseményről naprakész információkat szerezhetnek.

A média villámgyors térhódítása és a benne rejlő lehetőségek lebilincselőek. Messze nem használunk ki még minden lehetőséget, amelyeket pedig Isten adott az evangélium terjesztésére könyveken, újságokon, rádión, televízión, Interneten, filmen, telefonon keresztül.

Zambiában Michael Pflaum misszionáriusunk az elmúlt 13 évben egymillió embert ért el filmevangélizációkon keresztül. Ezáltal 12 gyülekezet született, és sokan jutottak élő hitre!

Ma az a feladatunk, hogy a médiát is bátran használjuk arra, hogy mások Jézus Krisztusról hallhassanak, és megtérhessenek. Mindazonáltal kritikusan át kell gondolnunk a média használatát a következő kérdések alapján:

1. Felelősségteljesen használjuk-e a média hatalmát?

Az információk, beszámolók, filmek stb. befolyása meghatározóbb, mint gondolnánk. Ritkán jut eszünkbe, hogy a közölt információk az eseményeknek, történéseknek töredékét jelenítik meg csupán. Gyakran elfelejtjük azt is, hogy csak egyetlen szemszögből, egy bizonyos céllal filmeztek valamit. Aki nem kritikusan olvas és néz, azt könnyen lehet befolyásolni.

Ha a médiát az evangélium terjesztésére használjuk, figyelnünk kell, hogy ne akarjuk vele manipulálni az embereket, mert az igaz hit gyökerei Isten erejében vannak, és nem a mi kommunikációs módszereinkben (1Kor 2, 1-5).

2. Hogyan segíthetünk azoknak, akiket a technika fejlődése magával ragad?

A nyolcvanas években a televízió egy év leforgása alatt meghódította Pápua Új-Guineát. A legeldugottabb vidékeken is beszereztek videomagnókat, sőt, parabolaantennákat is. Ettől kezdve az akciófilmek érdekesebbek lettek a fiatalok számára, mint a keresztyén ifjúsági órák: a gyermekek a filmhősöket kezdték el utánozni. A misszionáriusok, akik saját kultúrájukban megismerték a média világának előnyeit és hátrányait, feladatuknak tekintik, hogy segítsenek felelősségteljesen bánni a csúcstechnikával azoknak, akiket elkápráztat a látványos fejlődés. Nem tudjuk ezt megállítani, de tudjuk tanítani és tanácsolni a környezetünket, hogy sokan megmeneküljenek a fejlődés veszélyeitől.

3. Mit tegyünk, hogy minket ne ejtsen rabul?

Vizsgáljuk meg, hogy az általunk használt technika, média valóban a célunkat, feladatunkat szolgálja-e! Ha egy misszionárius bekapcsolódik a világhálóba, mindig megtudja a legfrissebb információkat, naponta levelezik a barátaival, s ezek után alig marad ideje a körülötte élő emberekre, akkor ott valami nincs rendben. Ha a média lopja az időnket, amit másokra kellene fordítanunk, akkor vizsgáljuk felül időbeosztásunkat! Azt is nézzük meg, hogy a médiára kiadott pénz arányban van-e az „eredménnyel”! Összefoglalva: ne a média uraljon minket, hanem mi uraljuk a médiát, és használjuk fel céljaink megvalósítására!

Szövegdoboz:

Detlef Krause

missziói igazgató

Tachi, a japán fiatalasszony először egy evangélizációs vasárnap érkezett a gyülekezetünkbe, ötéves kisfiával, Issóval együtt. A következő vasárnap nagy örömünkre ismét eljött, utána azonban elmaradt. A barátnőjétől megtudtuk, hogy Isso egy elismert katolikus magániskolának a felvételi előkészítőjére jár, s mikor a tanára megtudta, hogy Issót az édesanyja vasárnaponként evangélikus istentiszteletre viszi, figyelmeztette, hogy ez negatívan befolyásolhatja a felvételi bizottság döntését. Később kiderült, hogy a tanár aggályai alaptalanok voltak. De Isten tovább munkálkodott Tachi asszony életében, aki elvégezte féléves bibliaismereti tanfolyamunkat, és rendszeresen járt házi bibliaórákra.

Előtte Tachi asszonynak semmi kapcsolata sem volt keresztyénekkel. Nála is, mint a legtöbb japán családban, egész nap ment a tévé. Egy szombat reggelen is azt nézte, és „véletlenül” egy fél órán át a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot hallotta. Megszólítva érezte magát, és a következő szombat reggel ismét megnézte a „Life Line” című műsort. A fia, Isso ismerte az egyik gyülekezeti tagunk fiát, így jutott el azon a vasárnapon gyülekezetünkbe.

Ezt a tévéműsort a Saitama megyei és a Tokió északi részén lévő 63 evangélikus gyülekezet tartja fönn, amelyek 1993-ban összefogtak, hogy a tévén keresztül is hallható legyen az evangélium. A műsort a Pacific Broadcasting Association nevű, keresztyén tv- és rádióadótól veszik át, és a Saitama megyei helyi magánadón keresztül sugározzák. Tavaly óta a mi kis gyülekezetünk is a támogatók közé tartozik. Annak ellenére, hogy a Saitama megyei gyülekezetek többségébe kevesebb mint harminc ember jár, fontos számukra, hogy az evangéliumot megyéjükben ilyen módon is terjesszék. Havonta egyszer a műsor végén felsorolják a megye keresztyén gyülekezeteit, így az érdeklődők a hozzájuk legközelebb eső gyülekezethez fordulhatnak.

A műsorvásárlás költségén túl az adás költségei is őket terhelik. Ezt az összeget a támogató gyülekezetek és magánszemélyek adják össze, valamint hozzájárul nyolc cég is, amelyeknek reklámjait a műsor folyamán közzéteszik.

A műsort nem csak Saitama megyében sugározzák, hanem más megyékben is. Az elmúlt években 70 ezer levelet kaptak a Life Line munkatársai, sokan pedig közvetlenül fordultak egy gyülekezethez, mint Tachi asszony tette.

A legtöbb japán számára nehéz átlépni egy keresztyén templom küszöbét. Sok kérdés és félelem van bennük: mi történik velem majd a templomban? Vajon lelkileg és anyagilag rabul fognak ejteni? Az ítéletről fognak nekem beszélni? Hosszú tiltólistát állítanak elém: semmi alkohol, semmi dohányzás…? Ezek a kérdések szinte minden japán emberben megvannak, mielőtt belépne egy keresztyén templomba.

Piacokon, vásárokon, kulturális napokon, hangversenyeken és hasonló rendezvényeken igyekszünk kapcsolatba kerülni a lakossággal, továbbadni nekik az Isten szeretetéről és Krisztus váltságáról szóló örömhírt, és ledönteni az előítéletek falait. A Life Line tévéműsor is egy ilyen eszköz, amelyen Isten áldása van.

Szövegdoboz:

Peter Schlotz

feleségével, Susannéval 1992 óta szolgál Japánban.

Három gyermekük van.

Jóllehet Yap még ma is a hagyományait legjobban őrző kis sziget Mikronéziában, egyúttal azonban elárasztják a nyugati hatások és műszaki újdonságok. Yap egyáltalán nem zárkózik el a külvilágtól, turistákat is próbál a szigetre csábítani. Ha az Interneten a „YAP, Mikronézia” keresőszót írjuk be, meg fogunk lepődni, milyen sok „találatot” kapunk. Néhány évvel ezelőtt az egész szigeten kiépítették a telefonhálózatot. A felső tagozatos és néhány alsó tagozatos iskolák jól felszerelt számítógéplaborral rendelkeznek, a tanulók szörfözhetnek az Interneten.

Szövegdoboz: A kultúra tehát változik itt is, mint máshol. Yapon ez a folyamat hatalmas sebességgel játszódott le az utolsó néhány évtizedben.

Szövegdoboz: Ha egy kultúra átalakul, és Krisztus gyülekezetének nem sikerül a változásokat elfogadnia, saját magát szorítja háttérbe. Örülünk annak, hogy Yapon nem ez a helyzet. A gyülekezet vezetésében olyan emberek dolgoznak, akik „együtt haladnak a korral”. Gyülekezetünk vezetője, Sam Falanruw például a Yapi Telecom menedzsere. A rádióállomás felépítésére vonatkozó ötlet is tőle származik. Hallott egy amerikairól, aki a szomszédos államban, Palauban, a szobájából egy kis URH-rádióállomással keresztyén programokat sugárzott a szigetre. Mivel az URH-rádióadók karbantartása és működtetése egészen egyszerű, Sam fellelkesült az ötlettől, és azon gondolkodott, hogy meg lehetne-e valósítani ugyanezt Yapon is. Ezután teljesen a yapi szokásnak megfelelően közvetlenül a gyülekezet vezetése elé terjesztette az ötletet: „Palaun van egy amerikai, aki rádióadót működtet a lakószobájában. A palauiaknál nagy sikert aratott…” Az ezt követő üléseken a rádióállomás témája gyakran felvetődött. A megbeszéléseken a vezetők elgondolkodtak az anyagi terhekről, a szóba jöhető helyszínekről, a szükséges munkatársakról stb. Az imádkozás nagyon fontos volt ezekben a hetekben, hónapokban, hiszen Isten akaratát szerették volna megtudni. Miután világossá vált, hogy a gyülekezet teljes vezetősége támogatja a tervet, szavazás és döntés következett.

A rádióadó kezdettől fogva a yapi evangélikus gyülekezet vállalkozása volt. Bár a Liebenzelli Misszió anyagi támogatást nyújtott, a gyülekezet sajátmaga több mint 10.000 dollárt adott össze. Röviddel 1998 karácsonya előtt kezdhették meg a sugárzást. Időközben már két helyi munkatárs dolgozik az állomáson, mindennap több mint tíz órás programot sugároznak. Az, hogy mennyire időszerű volt a rádióállomás létesítése, röviddel a megnyitó után megmutatkozott: az Állami Rádiózási Intézet, amely már egy televízió- és egy AM-rádióadót is működtet, annyira el volt ragadtatva URH–állomásunk jó minőségétől, hogy nem sokkal később maga is felépített egy URH-állomást.

A gyülekezet tisztában van azzal, hogy a rádióadó nem pótolhatja a személyes evangélizáció fontos feladatát, azonban sokban hozzájárul Jézus evangéliumának terjesztéséhez. A keresztyének számára is hasznos a sok jó bibliai műsor: gyermek-, és ifjúsági programok, házassággal és családdal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó műsorok Yapon is hallhatók már a rádió segítségével.

Szövegdoboz:

Jochen Kümmerle

feleségével, Damarisszal és

három gyermekével

1990 óta szolgál Yapon, a

gyülekezetépítő munkában.

Szenteste előtti nap estéjén „megcsendül” a harang a Mánusz déli tengerpartjánál fekvő falu, Mbunai kis templomában. Ezen az estén azonban a harangként szolgáló régi gázpalack nem a megszokott istentiszteletre hív. Videofilm szerepel a programban, mivel a karácsonyi ünnepekre színes műsort állítottak össze.

Először néhány olyan éneket énekelnek, melyeket mindenki fejből tud. Imádság és egy rövid bevezető után kezdődik a film. Eredetileg a Jézus életét bemutató filmet akartam lejátszani, de sajnos a kazetta tönkrement, így a „Ben Hur”-t vetítem. Mialatt a film megy, egyre jobban megtelik a kis templom, és akinek nem sikerül ülőhelyhez jutnia, az egyszerűen állva marad a bejáratnál. Az előadás végére a templom ablakai is tele lesznek nézőkkel. Senkit sem zavar, hogy csak egy egyszerű televízió áll rendelkezésre, és hogy a kép- és hangminőség csak közepes. Itt, Mánuszon kevés a változatosság, legfeljebb egy focibajnokság vagy egy esküvő pezsdíti fel az életet. A hangversenyek, a mozi ismeretlen fogalom errefelé, még könyvekhez vagy folyóiratokhoz is nehéz hozzájutni, televíziója pedig csak nagyon kevés embernek van. Így egy videoelőadás olyan igazi attrakciónak számít, amellyel a helység apraját-nagyját el lehet kápráztatni. A film után az alkalmat befejezik ugyan egy imádsággal, de a falu lakói még napokkal ezután is emlegetik a filmet.

Misszionárius, aki prédikálás helyett csak videófilmeket mutat be – ez lenne a missziós munka jövője? Biztosan nem, mivel a filmek nem tudják pótolni a Biblia üzenetének hirdetését, azonban jól kiegészíthetik. A bennszülött keresztyéneknek olykor egyáltalán nem könnyű elképzelniük azt, hogyan éltek az emberek a pátriárkák vagy a próféták korában. A film viszont olyan élővé teszi a bibliai történeteket, mintha Ábrahám vagy József személyesen jönne el látogatóba; az Ó- és Újszövetség korának életviszonyai, a kultúrából eredő szokások a film segítségével érthetővé válnak. Azonkívül minél jobban ismerjük egy bibliai történet hátterét, annál nagyobb örömet jelent utánaolvasni annak a Bibliában. Figyelembe kell venni azonban, hogy minden film csak interpretációja az írott bibliai szövegnek. Ezért elengedhetetlen, hogy a vetítés után beszéljünk a filmben történtekről, és ha szükséges, utaljunk a bibliai szövegtől való eltérésekre. Azonban nemcsak bibliai filmek jelenthetnek segítséget. A videók azt is bemutathatják, hogyan élik meg hitüket más keresztények a hétköznapokban, és hogyan oldják meg nehézségeiket és problémáikat. Ezenkívül a más vallásokkal és kultúrákkal foglalkozó filmek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyülekezetek ne csak saját problémáikat lássák, hanem a misszionáriusi feladatok előtt is megnyissák a szívüket.

Egy esti videofilm-vetítésre olyanokat is meghívhatunk, akik máskülönben nem mennek el a templomba. Így a kívülállók lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a keresztyén hitet. Evangélizációs filmek, mint a Jézus-film, ebben nagy segítséget jelentenek. Ezekben érdekesen, szemléletesen mutatják be a bibliai üzenetet, és felszólítják az embereket arra, hogy döntsenek Jézus Krisztus mellett.

Ilyen módon teljesen különböző célokkal építhetünk be videofilmeket a gyülekezeti programba.

Természetesen az igehirdetés e formájának is megvannak a hátulütői: nem mindig jár kielégítő eredménnyel, ha 60 ember egy normál méretű televízión szeretne megnézni egy filmet, különösen azok számára nem, akik teljesen hátul állnak. Nagy segítséget jelentene egy videókivetítő, de sajnos a megfelelő készülékek még meglehetősen drágák. Ezenkívül errefelé a legtöbb termet nem lehet besötétíteni, ezért napközben filmet sem lehet vetíteni. Hála Istennek, egész évben 19 óra körül besötétedik, úgyhogy kora este elkezdhetjük a vetítést.

A trópusi klíma is problémát jelent. Az elektronikus készülékek gyorsan tönkremennek a nedvesség miatt, és gyakran nincs szakember, aki ezeket megjavítaná. A videokazetták is gyorsan bepenészednek és ezután már nem lehet őket használni.

Videófilmekhez viszont meglehetősen könnyű hozzájutni. Pidgin-angol nyelven (az ország hivatalos nyelve) ugyan alig léteznek filmek, ám a Mánuszon élők legnagyobb része jól ért angolul, s így sok angol filmet fel lehet használni. Arra azonban ügyelni kell, hogy ezek megfelelnek-e a mánuszi viszonyoknak. A mánusziak ugyanis más szemmel nézik a filmeket, mint mi. Bizonyos dolgok, melyek számunkra hétköznapiak, számukra érthetetlenek, vagy ami számunkra normális, őket megbotránkoztathatja. Ezért jól meg kell gondolni, hogy mit vetítünk, hogy a filmek a Mánuszon élőknek valóban segítséget nyújtsanak.

Ma már sok videofilm van Mánuszon. Áruházak és videókölcsönzők (melyek egy idő óta itt is megjelentek) a legkülönfélébb filmeket kínálják, köztük sok hitványságot is. Ezek éppen a fiatalokat befolyásolják negatívan, és bűncselekmények elkövetésére késztetik őket. Azáltal, hogy mi csak keresztyén videófilmeket vetítünk és kölcsönzünk, megpróbálunk mindenekelőtt a fiataloknak olyan lehetőséget kínálni, ahol nemcsak szórakozást találnak, hanem lelkileg is épülnek.

Holger Totzeck

feleségével, Silviával és két

lányával 1997 óta él Mánuszon, ahol egy bibliaiskolát vezet.

„Természetesen kölcsönadjuk a filmvetítőnket. A generátort a fészerben találod, Dávidot pedig, az egyetlent, aki az öreg vetítőt meg tudja zabolázni, a könyvterjesztésben.” Ezekkel a szavakkal bátorítottak arra, hogy nekikezdjek egy különleges feladatnak. Amikor 1998-ban Pápua Új-Guineában egy árhullám Aitapénál elárasztotta a partot, világszerte sok adomány gyűlt össze az érintettek megsegítésére. Az orvosi és humanitárius segítség mellett szerettük volna Isten szavát elvinni vigasztalásképpen az emberekhez. Ezért ápolónőink és az építkezésekben segítő munkatársaink traktátusokat és Bibliákat osztottak szét, illetve időt szakítottak arra, hogy elbeszélgessenek az emberekkel. Körülbelül 2500 Bibliát, illetve a Biblia egyes részeit tartalmazó könyvet osztottak szét, melyeket örömmel fogadtak el tőlük.

Szövegdoboz: Mivel a „Christian Brethren Churches” rendelkezett a Jézus-film bemutatásához szükséges felszereléssel, elhatároztuk, hogy levetítjük a filmet a táborokban. Érdeklődésünkre különféleképpen válaszoltak a megkérdezettek. Néhányan azon a véleményen voltak, hogy az esti órákban a halottak szellemeitől való félelem miatt (közel 2000 ember vesztette életét az árhullám következtében) senki sem fog eljönni; mások azt várták, hogy a szomorú gondolatok elterelik az emberek figyelmét. Ilyen körülmények között utaztunk Dáviddal az első táborba. Godfrey, az elöljáró, megadta a hozzájárulást ahhoz, hogy bemutassuk a filmet a közeli falu, Pou sportpályáján. A tábor katolikus vezetői inkább elutasítóak voltak: „A táborunkban lakó emberek legnagyobb része beteg, és nem ülhetnek együtt a falu lakóival”. Megértettük bizalmatlanságukat, mivel a katasztrófa óta mindenféle szekták járták az országot. Godfrey-nek eszébe jutott egy praktikus megoldás: a lepedőket (a vetítővásznunkat) egyszerűen a sportpálya közepén felállított két oszlophoz kötjük. Akkor a beteg táborlakók az egyik, míg a falu lakói a másik oldalról nézhetik a filmet. Ezen a módon mindenki élvezhette a vetítést, igaz, az egyik oldal hátulnézetben, ami azonban egy cseppet sem zavarta őket. Azon az estén körülbelül 1500-an látták Lukács evangéliumának megfilmesített változatát. A jelenet, ahol Jézus lecsendesíti a vihart, és a kiáltás, amit ez kiváltott, felejthetetlen marad számomra.

A vetítések számos embert indíthattak el a hit felé, különösen azokat, akiket a televízió és a videó még nem tett közönyössé. Természetesen a médiának veszélyei is vannak. Új-Guinea sok templomában találhatóak Jézust ábrázoló festmények, melyeken világos bőrrel és tipikus kaukázusi arcvonásokkal festették őt meg. Sokszor megpróbáltam már ezeket a Jézusról alkotott hibás elképzeléseket kiigazítani és még mindig várok arra a Jézusról szóló filmre, ahol Őt, mint ahogy a „Ben-Hur”-ban, csak hátulról láthatjuk.

Pápua Új-Guineában a médiát többet kellene használni, és bizonyára többet is fogják használni a jövőben. Egyik barátunk hétvégenként gyakran játszik le bibliai témát feldolgozó rajzfilmeket a háza előtt, itt, a fővárosban. Ezt egyik szomszédgyerek sem hagyja ki! Kiváló iskolai anyagok is léteznek videón, mint például az Angliai Alfa-kurzus, ahol a Biblia alapigazságaival szembesítik a hittől távol állókat. Hónapokba telne, ha ehhez hasonló anyagot saját magunk szeretnénk kidolgozni! Nemrég megkaptuk egy ismerősünktől Máté evangéliumának egyik megfilmesítését (Vizuális Biblia). A film szóról szóra követi a New International Version szerint lefordított szöveget. Nagyon tetszik a film a családunknak, mivel összefüggéseivel együtt láthatjuk az egész evangéliumot, és gyermekeink filmnézés közben megtanultak számos igeverset.

Új-Guineában a leírt szónak is teljesen más értéke van, mint Németországban. Az újságokat továbbadják, végül pedig cigarettapapírt hajtogatnak belőlük. Gúnyolódók a legnagyobb példányszámú napilapot „a leggyakrabban dohányzásra használt lapnak” nevezik. Gyakran találkozhatunk agyonolvasott traktátusokkal a falu legrozogább kunyhójában. Hiba lenne ezeket a lehetőségeket valamilyen szennyirodalomnak átengedni.

Amikor hazafelé tartottunk aitapei filmvetítésünkről, magunkkal vittük evangélikus testvérszervezetünk egyik lelkészét. Az utazás alatt minden alkalommal, ha emberek mellett haladtunk el, kiadott néhány traktátust az ablakon. Egyszer három iskolás fiúval találkoztunk, akik a falujukba tartottak. Két traktátust kaptak. A legkisebb, akinek nem jutott, egy folyón keresztül átgázolva rohant utánunk. Végül neki is kirepült egy traktátus a kocsiból. El voltam bűvölve ettől a szokatlan szétosztási akciótól. A lelkész azonban figyelmeztetett: „Semmi esetre se csinálj ilyet a városban! Utoljára majdnem balesetet okoztam, amikor az emberek anélkül, hogy a törődtek volna a forgalommal, kirohantak az útra.”

Ezek a példák mutatják, hogy milyen sokféleképpen lehet a médiát a pápua új-guineai missziós munkában felhasználni. Számunkra az a fontos, hogy Isten üzenetét úgy adjuk tovább, hogy azt az emberek megértsék és hitre jussanak.

Szövegdoboz:

René Bredow

feleségével, Elisabethtel és négy gyermekével 1990 óta él

Pápua Új-Guineában, és főleg a munkatársképzésben tevékenykedik.

Szövegdoboz: Az ország neve kifejezi a benne élők vágyát, a jelentése ugyanis „a tiszták országa”. 1947-ben azzal a céllal alapították ezt az államot, hogy „az iszlám szent országát” valósítsák meg benne. Az ország északi részétől, ahol az emberek 4000 méter magasra hajtják ki legelni a nyájat, egészen a déli részéig, ahol keserű víz fakad fel a földből, mindenhol mindennap ugyanaz a kiáltás hangzik: „Allah Akbar!” – vagyis „Allah nagy!”. 140 millió ember ért egyet abban, hogy a legszörnyűbb tett az, ha valaki áttér az iszlám hitről más hitre. Pakisztán lakossága több mint 170 különböző népcsoportból áll. Nyelveik hat nagyobb nyelvcsoportba és számos nyelvjárásba sorolhatók. A lakosság háromnegyede sem olvasni, sem írni nem tud. A gyermekeknek csupán fele jár iskolába. A legtöbb gyermeknek dolgoznia kell, hogy segítsen eltartani a családot.

A lakosság 96%-a muzulmán, 1,5%-a hindu, 2,5%-a keresztyén. Az alkotmány ugyan vallásszabadságot ír elő, de a gyakorlatban a keresztyének másodosztályú emberek. A katonaságnál például csak egy bizonyos rangig juthatnak el, és a civil életben is megkülönböztetik őket.

Állami törvény írja elő, hogy muzulmánokat nem szabad evangélizálni. Ennek megszegése halálbüntetést von maga után, a keresztyének ezen felül rendszeres támadásoknak vannak kitéve.

Mindezek ellenére 700 protestáns misszionárius szolgál az országban. Északon azonban 160 olyan népcsoport él, amelyek között egyetlen keresztyén gyülekezet sem létezik. Sajnos, több helyi gyülekezet csak önmagával törődik, és kevesüknek fontos a muzulmánoknak az evangéliummal való elérése. Szükségük lenne újjászületett lelki vezetőkre, akik vállalnák a főállású szolgálatot.

Szövegdoboz:

Az evangélium terjesztése Bibliák ajándékozásán valamint rádióadásokon keresztül is történik. Ezáltal sok muzulmán felismeri azt, amit egy pakisztáni férfi így fogalmazott meg: „Mindig azt hittem, hogy Isten egy önkényúr. De a Biblia olvasása közben szerető édesatyának ismertem meg!”

Rainer Grossmann

Kedves gyerekek!

Krisztának hívnak és misszionáriusnő vagyok Madagaszkáron. Tudjátok, hol van Madagaszkár? Nézzétek csak meg egy atlaszban vagy egy földgömbön! Segítek nektek, hogy könnyebben megtaláljátok.

Szövegdoboz: Madagaszkárt az Indiai-óceán gyöngyszemének is nevezik, és nagyobb, mint Németország. Madagaszkáron sok olyan növény és állat él, amelyek sehol másutt nem találhatók. Ilyenek a lemurok (félmajmok) és nyolcféle baobab fa (óriási fák). Sok fűszer terem itt: vanília, kávé, szegfű és bors. A 18. században tengeri rablók telepedtek le a sziget keleti partján, akik megtámadták a gazdag kereskedőhajókat, amelyek India és a Maláj-szigetek felől arra jöttek.

Nos? Megtaláltátok a szigetet? Akkor jó! Afrika délkeleti partjától 400 kilométerre fekszik az Indiai-óceánban.

Hogyan jöttek az első misszionáriusok Madagaszkárra?

Szövegdoboz:

1818-at írtak, amikor Thomas Bevan és David Jones feleségükkel és két kis gyermekükkel Madagaszkárra indultak. Hosszú hajóutat kellett megtenniük, ám egy hónap múlva David Jones kivételével mindannyian meghaltak maláriában. David Jonest egy szomszédos szigeten ápolták, amíg meggyógyult, majd visszatért Madagaszkárra. Tudta, hogy Isten hívta őt ebbe az országba és ezért mennie kellett. Sokszor érezte magát nagyon egyedül és magányosnak. Nagyon örült, amikor egy napon új misszionáriusok érkeztek a szigetre. David Jones iskolai oktatást kezdett három tanulóval, majd az iskolások száma gyorsan nőtt. Nyolc évvel később már 32 iskola működött 4000 tanulóval. Írni és olvasni tanultak, és a Bibliával is megismerkedtek. Ugyanakkor a misszionáriusok elkezdték a Bibliát a malagazi nyelvre lefordítani és nyomtatni. Ez azért volt jó, mert amikor I. Ranavalona királynő jutott uralomra, megtiltotta a keresztyén hitet és a misszionáriusoknak el kellett hagyniuk az országot.

A madagaszkári keresztyéneket elkezdték üldözni. Sokan meghaltak, mert hittek az Úr Jézusban. Harminc évvel később a gonosz királynő meghalt és utódja, II. Ranavalona megengedte, hogy a misszionáriusok visszatérjenek. Távollétük alatt a keresztyének száma nagyon megnövekedett, mert a madagaszkári keresztyéneknek volt Bibliájuk. Másoknak is elmondták a Jézusról szóló jó hírt. Később a franciák szállták meg a szigetet. Ma azonban Madagaszkár politikailag független.

Már nincs király, hanem államelnök van. A misszionáriusok akadálytalanul hirdethetik a jó hírt.

Nono és fából készült teherautója

Nono hatéves. Igazi neve nem is Nono, hanem Randrianatenaina Enoekiel. Majdnem minden madagéznek ilyen hosszú a neve. Még jó, hogy Nononak van egy ilyen rövid neve is. Családjával együtt a fennsíkon lakik, Antsirabe közelében, ahol én is lakom. Itt sok zöldségféle terem, mindenfelé rizsföldek terülnek el. Nono szüleinek is van néhány rizsföldjük, de ebben az évben nem lesz jó a termés. Februárban egy forgószél sok rizsföldet elpusztított, azután pedig nem esett az eső, így aztán a kis növények kipusztultak. Ez nagy baj, mert majdnem minden madagéz naponta háromszor eszik rizst: reggel, délben és este. Nono édesapja egy falusi gyülekezet lelkésze. Nononak van két bátyja is: Michael tizenkét éves, Hoby pedig nyolc. Sokszor igen szomorúak, mert volt egy kislány testvérük is, Juliene. Három évvel ezelőtt iskolába menet elütötte őt egy autó, és néhány nappal később meghalt. Nehéz időket éltek át. Michael elmondta nekem, hogy Juniene nagyon szerette az Úr Jézust. Gyakran elmondta, hogy mit élt át Vele. Most ott van Őnála. A családot nem sokkal Juliene halála előtt ismertem meg. Nono édesanyjával, Máriával együtt meglátogattuk a női bibliaórákat különböző falvakban. Ez segített nekem abban, hogy jobban megtanuljam a nyelvüket. Nono gyakran eljött velünk, mert még nem járt iskolába. Néha édesanyjának a hátán kellett vinnie őt, mert az út hosszú volt, két-három órát kellett gyalogolni. Nono szívesen kergette útközben a lepkéket vagy elfogott néhány szöcskét. Ezeket óvatosan nadrágzsebébe rakta és amikor megérkeztünk a faluba, megkérte az asszonyokat, hogy süssék meg neki. Nono családja időnként eljön hozzám néhány napra látogatóba. Ennek mindannyian örülünk. Vannak nálam játékok, amelyekkel a gyerekek szívesen járszanak. A madagaszkári gyermekeknek ritkán vannak játékaik, mert szüleiknek erre nincs pénzük. Nono beleszeretett a kis, fából készült teherautóba, amelyet Madagaszkáron vettem. Mindenhová vitte magával. Egyszer megkérdezte édesanyját:

– Anyu, eladhatom a cipőmet?

– De hát miért? – kérdezte csodálkozva. Nono azt felelte:

– Ha eladom a cipőmet, lesz elég pénzem, hogy vegyek egy szép, piros fa teherautót. – Kissé halkabban hozzátette:

– És mert akkor annyi dolgom lesz a kis teherautóval, idén még nem megyek iskolába.

Nono természetesen nem adhatta el a cipőjét, mert csak ez az egy volt neki. Ettől kezdve azonban minden este így imádkozott:

– Úr Jézus, kérlek, ajándékozz nekem egy fa teherautót! Ha lehet, ugyanolyan szépet, mint amilyen Krisztának van.

Néhány héttel később egy barátnőm látogatott meg Dél-Afrikából. Elmentünk Nonohoz és együtt ebédeltünk. Búcsúzásnál barátnőm egy szép piros fa teherautót ajándékozott Nononak. Nono nem akart hinni a szemének. Ragyogott az örömtől.

– Egy fa teherautó! Egy igazi fa teherautó! – kiáltotta és a fűben elkezdett játszani vele, aztán ránk nézett és ujjongva mondta:

– Látjátok, az Úr Jézustól mindent lehet kérni, kicsi és nagy dolgokat is.

Stephanie-nek hívnak, 13 éves vagyok és egy faluban lakom a Fertő-tó mellett, Ausztria legkeletibb részén.

Itt már alig vannak hegyek, és Magyarország csak egy kőhajítás-nyira van.

Nemrégen németórán egy fogalmazást kellett írnunk. Címe ez volt: Egy történelmi könyv. Először nehéz feladatnak tűnt, aztán eszembe jutott, hogy hiszen a Biblia egy történelmi könyv, sok minden van benne, ami még ma is fontos. Szeretnétek látni a fogalmazásomat?

Itt van, kicsit rövidítve.

A könyvek könyve: a Biblia

A Biblia a világ legolvasottabb könyve. Szövege beszámol Isten tetteiről a világban és hogy emberek hogyan találkoztak Istennel. A Bibliában vannak krimik, versek, csodálatos sztorik, levelek, útleírások, a jövőről szóló látomások, szerelmi történetek és sok egyéb. És ami a legjobb: Ezek a történetek mind igazak, mert szerzői Istenről szólnak, aki keresi az embereket és az Úr Jézusban egészen közel jött hozzájuk. Bár emberek írták, és évszázadokig tartott, amíg létrejött, a Biblia nem hasonlítható más könyvekhez. A Biblia szövegeit eredetileg héber, arám (Ószövetség) és görög (Újszövetség) nyelven írták. Az Ószövetség 39, az Újszövetség 27 könyvből áll.

Végezetül hallgatóimnak felolvastam a Kainról és Ábelről szóló krimit és a csodasztorit, amikor Jézus meggyógyított egy leprást. Talán nektek is lesz alkalmatok arra, hogy az iskolában a Bibliáról vagy az Úr Jézusról írjatok vagy mondjatok valamit. Tegyétek bátran! Ez egyáltalán nem baj, és a többiek akkor meghallják, hogy mi a legfontosabb az életben!

Sziasztok !

Stephanie Ausztriából.

Hírek a Liebenzelli Misszió területeiről

Szlovákia:

· November közepén Larry Merino roma származású evangélizátor néhány napra Szlovákiába érkezik. A Szepességben szolgál majd, ami új missziói területnek számít. Ott sok roma él, részben igen rossz körülmények között. Ezekkel a romákkal lelkileg senki sem törődik. Szükség lenne helyi munkatársakra, mert Hans-Martin Dern Szlovákiában szolgáló misszionárius csak alkalmilag tudja őket támogatni.

Ecuador:

· December 10-én Litában, az awa-központban karácsonyi ünnepséget tartanak az indiánoknak, ahová kb. 300 látogatót várnak. Az alkalmat sok szervezés előzi meg, és bölcsességre van szükségük a misszionáriusoknak (Daniel és Cornelia Hählennek), hogy karácsony eseményét átültessék az indiánok kultúrájába. Szeretnék, ha megismernék az Úr Jézust és hogy az awa-központ segítséget jelentene nekik. Két awa-indián, Diocelino és fia Bairon hitrejutott. Tíz évvel ezelőtt a liebenzelli misszionáriusok Diocelino révén jutottak először az awa-vidékre. Évekig hallgatta az evangéliumot George Hegetől és Daniel Hählentől. Amikor fia beteg lett és a sámánok nem tudtak rajta segíteni, visszaemlékezett arra, amit Istenről hallott és rábízta magát. Diocelino az awák vezető embere, rajta keresztül további ajtók nyílhatnának meg. Sajnos, Diocelino összeveszett Paulinoval, aki az első hívő awa-indián. Mindegyikük a másiktól várja az első lépést a kibékülésben.

A fenti híreket ajánljuk a Testvérek imádkozó figyelmébe!

Külmissziói Híradó - a Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja
Megjelenik évi hat számban
Az újságot térítésmentesen küldjük, hasonlóképpen – kérésre – a német nyelvű liebenzelli missziói lapokat is.
(Mission Weltweit és Go für Gott gyermeklap).

A Külmissziói Híradót a misszióra szánt adományokból tartjuk fenn, és állítjuk elő.
Gondoljunk azokra is, akik a környező országokban szívesen olvassák, de nem tudják adományukkal támogatni a lapunkat.
Felelős kiadó: Asztalos Zoltán, 4200 Hajdúszoboszló, Csokonai u. 32. Tel/fax: (06-52) 363-812

Főszerkesztő: Előd Erika, 1022 Budapest Bimbó út 52. Tel.: (06-1) 326-54-94 E-mail: elode@elender.hu

Szerkeszti munkatársi közösség.

Internet: http://kulmisszio.tripod.com

Készült a Nyomtató '95 Bt nyomdájában, Debrecen