Make your own free website on Tripod.com

Külmissziói
Híradó
A Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja

IX. évfolyam 5. szám                                                                                                      2000. Október

 

Honnan származik a misszió gondolata?

 

 

Amikor ezt a szót halljuk: misszió, önkéntelenül is egzotikus tájak, nomád népek képe jelenik meg előttünk. Az egyháztörténetben járatosabbaknak eszükbe jut a XIX. század, amelyet a misszió századának szoktak nevezni, mivel a legtöbb missziós társaságot ebben az időszakban alapították. Sok keresztyén úgy gondolja, a missziót néhány komoly hívő ember életéhez lehet kötni, akiket Isten külön kiválasztott és elhívott erre a munkára.

 

A gyülekezetek többsége számára meglehetősen távoli, sőt nemritkán közömbös ügy a misszió ügye. Ez a szomorú helyzet – úgy gondolom – oda vezethető vissza, hogy a legtöbb hívőnek téves elképzelése van a misszió fogalmáról.

 

Ha a misszió gondolatának eredetét nézzük, akkor bizony azt nem a múlt század hívőinél kell keresnünk, nem a reformációban, de még csak nem is a keresztyénség kezdeteinél, hanem jóval korábban. A misszió gondolata ott volt már az Ószövetségben is, gyökerei azonban nagyon mélyre nyúlnak.

 

Mint tudjuk, a misszió szó eredeti jelentése: küldés, küldetés.

 

A legelső személy, akit Isten kiválasztott és akinek küldetést adott, a Szentháromság második személye, Jézus volt. Őt választotta ki az Atya a teremtés előtt (Ef 1,4), és Neki adta azt a küldetést, hogy kijelentse később nekünk Isten igazságát és szeretetét a megváltás csodálatos tettében. Isten tervének és munkájának tehát kezdettől fogva alapeleme a misszió. Ezért kíséri végig a misszió gondolata az egész emberi történelmet. Isten minden időben kiválasztott és elhívott embereket, akiknek szintén küldetésük volt és van ebben a világban. Ez az a küldetés, amelyet Isten minden hívőnek ad, hogy felmutassuk az Ő dicsőségét minden ember előtt. Ezt a megbízatást kapta az Ószövetség idején Izrael, és ugyanezt kapta Isten újszövetségi népe is. A különbség, hogy mi már teljesebben látjuk Isten dicsőségét Jézusban, aki számunkra nemcsak Megváltó, de Küldő és egyben Példa is a küldetésünkben.

 

Isten tervének tehát kezdettől fogva része a misszió: Isten kiválasztása és elhívása magában hordozza a küldetést. Ez azt jelenti, hogy minden hitre jutott embernek feladata a misszió. Aki nem él benne a misszióban, annak a hite komolyan megkérdőjelezhető, mert aki Krisztusban van, annak küldetése van, azaz részese Isten missziói tervének.

 

Fontos látnunk, hogy a misszió gondolata Istentől származik, és amikor misszióról van szó, tudnunk kell, hogy abban minden hívőnek helye van. A misszió tehát nem néhány hívőre bízatott csupán, és nem néhány hívő önjelölt vállalkozása, amelyhez ki-ki kedve szerint csatlakozhat, ha akar! Jó lenne egyénenként és gyülekezeti közösségekként is komolyan venni, hogy a misszió mindannyiunk küldetése. Így keressük hát a magunk helyét és feladatát Istennek ebben a világra szóló munkájában!

 

 

Sípos Alpár Szabolcs

 


Kedves Testvéreim!

 

Honnan származik a misszió gondolata?...................... 1

Kedves Testvéreim!....................................................... 2

A média szerepe a misszióban....................................... 4

Life Line – keresztyén tévéműsor Japánban................. 5

A sajtó szerepe a franciaországi misszióban................. 6

Evangéliumi rádióállomás Yapon................................. 7

Amikor „Ábrahám és József vendégségbe jön”............ 9

A vizuális üzenet......................................................... 10

Pakisztán – a „tiszták” országa.................................. 12

Hírek a világ minden részéről..................................... 14

GYERMEKEKNEK.................................................... 15

Hírek a Liebenzelli Misszió területeiről....................... 18

 

 

Szeretettel köszöntöm a Misszió Barátainak né­pes táborát a János evangéliuma 21. részének 17. verséből:

 

„Legeltesd az én juhaimat!”

 

A Jézust háromszor megtagadó tanítvány cso­dálatosan kerül vissza az Úrral való közösségbe. Péter a lehető legrútabb módon viselkedett: el­árulta, megtagadta hűséges Urát. A szeretet azonban még nem halt ki a szívéből. Azért megy Galileába, mert szeretne találkozni Jézussal, (Mt. 28,10), szeretné rendezni ügyét az Úrral. A Megváltó nem tesz szemrehányást, hanem szelíden háromszor kérdezi meg: „Szeretsz-é engem?” Péter nem tud mást tenni, összetört szívvel vallja meg: Uram, én szeretlek! Vallomásá­ban az is benne van, hogy most ébredt rá igazán, hogy az Úr jobban ismeri az ő szívét, mint saját maga. Itt kapja a szolgálatra való megbízatást, ami mindig a szolgálat alapja. Mi nem ismerjük önmagunkat eléggé, de az Úr és sze­reti az övéit, és az övéi viszontszerethetik Őt!

Jézus nem hősöket használ munkájában, hanem esendő embereket, akikben azonban – gyarlóságaik ellenére is – egy fontos dolog megvan: szeretik Jézust, a drága Megváltót, és életük bajaival odamenekülnek Hozzá! Így gyó­gyítja be Péter szívének vérző sebét Jézus, aki elmondhatatlan szeretettel, felmérhetetlen gyöngédséggel és irgal­mas kegyelemmel fogadja újra szolgálatába a hűtlen tanítványt. Ez a mennyei szeretet erősít meg bennünket a szol­gálatra!

 

Már korábban írtunk arról, hogy feszülten várjuk a lapok küldése nyomán a visszajelzéseket. Többször kapunk is ilyet, amelyet hálásan veszünk, máskor azonban nem érkezik semmi válasz. Így nem tudjuk, hogy a nagy gonddal és nem kevés költséggel elkészített lapnak mi a sorsa? Elolvassák-e, vagy a papírkosárba kerül? Jó lenne, ha gyak­rabban kaphatnánk jelzést a lap tartalmával kapcsolatban! Volt olyan eset, hogy a lap egyik cikke után valaki az írásban szereplő misszionárius sorsa iránt érdeklődött.

Amikor azzal érkezik vissza a lap, hogy a címzett „elköltözött”, próbálunk tudakozódni az új cím után. Ha ez eredménytelen, nem tudjuk a lapot hová küldeni…!

Vannak, akik éveken át semmi jelét sem adják annak, hogy szívesen fogadják a lapot, előállítására készek is ál­dozni, és így a misszió ügyét támogatni. A „visszhang” nélküli címekre küldünk majd egy levelet, és megkérjük testvérünket, hogy – ha a Külmissziói Híradót szeretné a jövőben is olvasni – rendelje meg újra.

Több ízben jeleztük már, hogy a határon túl élő magyar testvéreinknek tekintélyes mennyiségű lapot küldünk. (Ez alapító iratunk szerint kötelező is.) Ott nagy örömmel várják a lapot. Segítsük őket, hogy hozzájuthassanak a missziói hírekhez! Ők nem tudnak fizetni ezért az ajándékért.

 

Mivel többen kérték már, hogy küldjünk csekket a befizetésekhez, így a jövőben gyakrabban teszünk csekklapot a Külmissziói Híradóba. Nem akarunk senkit zavarni, és a testvérek ezt ne vegyék zaklatásnak. Ez csupán egy sze­rény emlékeztető arra, hogy a missziói lelkület elengedhetetlen része az áldozathozatal.

 

„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).

 

Berekfürdőn, a Megbékélés Házában október 23-tól 27-ig és november 27-től december 1-ig lelkigondozói hét lesz a Biblia Szövetség és a Molnár Mária Külmissziói Alapítvány rendezésében. Részvételi díj: 8000 Ft, amely összeg a helyszínen fizetendő. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Asztalos Zoltán, 4200 Hajdúszoboszló, Csoko­nai u. 32.

Szeretettel várjuk az érdeklődő, pihenni és épülni vágyó testvéreket!

 

 

Testvéri szeretettel és áldáskívánással:

Asztalos Zoltán

 


A média szerepe a misszióban

 


Elmúlt már az az idő, amikor a misszionárius elszakítva élt a vi­lágtól, nem értesült a más tájakon történt eseményekről. Ma a számí­tógép, az Internet és a mobiltelefon segítségével egyrészt bárhol, bár­mikor elérhetőek, másrészt minden eseményről naprakész információ­kat szerezhetnek.

A média villámgyors térhódítása és a benne rejlő lehetőségek lebilincselőek. Messze nem hasz­nálunk ki még minden lehetőséget, amelyeket pedig Isten adott az evangélium terjesztésére könyve­ken, újságokon, rádión, televízión, Interneten, filmen, telefonon ke­resztül.

Zambiában Michael Pflaum misszionáriusunk az elmúlt 13 év­ben egymillió embert ért el film­e­van­gélizációkon keresztül. Ezáltal 12 gyülekezet született, és sokan jutottak élő hitre!

Ma az a feladatunk, hogy a médiát is bátran használjuk arra, hogy má­sok Jézus Krisztusról hallhassanak, és megtérhessenek. Mindazonáltal kritikusan át kell gondolnunk a mé­dia használatát a következő kér­dé­sek alapján:

 

1. Felelősségteljesen használjuk-e a média hatalmát?

Az információk, beszámolók, fil­mek stb. befolyása meghatározóbb, mint gondolnánk. Ritkán jut eszünkbe, hogy a közölt informá­ciók az eseményeknek, történések­nek töredékét jelenítik meg csupán. Gyakran elfelejtjük azt is, hogy csak egyetlen szemszögből, egy bi­zonyos céllal filmeztek valamit. Aki nem kritikusan olvas és néz, azt könnyen lehet befolyásolni.

Ha a médiát az evangélium ter­jesztésére használjuk, figyelnünk kell, hogy ne akarjuk vele manipu­lálni az embereket, mert az igaz hit gyökerei Isten erejében vannak, és nem a mi kommunikációs módsze­reinkben (1Kor 2, 1-5).

 

2. Hogyan segíthetünk azoknak, akiket a technika fejlődése magá­val ragad?

A nyolcvanas években a televízió egy év leforgása alatt meghódította Pápua Új-Guineát. A legeldugot­tabb vidékeken is beszereztek vide­omagnókat, sőt, parabolaantennákat is. Ettől kezdve az akciófilmek ér­dekesebbek lettek a fiatalok szá­mára, mint a keresztyén ifjúsági órák: a gyermekek a filmhősöket kezdték el utánozni. A misszionári­usok, akik saját kultúrájukban megismerték a média világának előnyeit és hátrányait, feladatuknak tekintik, hogy segítsenek felelős­ségteljesen bánni a csúcstechnikával azoknak, akiket elkápráztat a látvá­nyos fejlődés. Nem tudjuk ezt meg­állítani, de tudjuk tanítani és taná­csolni a környezetünket, hogy sokan megmeneküljenek a fejlődés ve­szélyeitől.

 

3. Mit tegyünk, hogy minket ne ejtsen rabul?

Vizsgáljuk meg, hogy az általunk használt technika, média valóban a célunkat, feladatunkat szolgálja-e! Ha egy misszionárius bekapcsoló­dik a világhálóba, mindig megtudja a legfrissebb információkat, napon­ta levelezik a barátaival, s ezek után alig marad ideje a körülötte élő em­berekre, akkor ott valami nincs rendben. Ha a média lopja az időn­ket, amit másokra kellene fordíta­nunk, akkor vizsgáljuk felül időbe­osztásunkat! Azt is nézzük meg, hogy a médiára kiadott pénz arány­ban van-e az „eredménnyel”! Összefoglalva: ne a média uraljon minket, hanem mi uraljuk a médiát, és használjuk fel céljaink megvaló­sítására!

 

Szövegdoboz:

 


Detlef Krause

missziói igazgató

 


 

Life Line – keresztyén tévéműsor Japánban

 


Tachi, a japán fiatalasszony elő­ször egy evangélizációs vasárnap érkezett a gyülekezetünkbe, ötéves kisfiával, Issóval együtt. A követ­kező vasárnap nagy örömünkre is­mét eljött, utána azonban elma­radt. A barátnőjétől megtudtuk, hogy Isso egy elismert katolikus magán­iskolának a felvételi előké­szítőjére jár, s mikor a tanára meg­tudta, hogy Issót az édesanyja va­sárnaponként evangélikus isten­tiszteletre viszi, fi­gyelmeztette, hogy ez negatívan be­folyásolhatja a felvételi bizottság döntését. Később kiderült, hogy a tanár aggályai alaptalanok voltak. De Isten tovább munkálkodott Tachi asszony életé­ben, aki elvé­gezte féléves bibliais­mereti tanfo­lyamunkat, és rendsze­resen járt házi bibliaórákra.

Előtte Tachi asszonynak semmi kapcsolata sem volt keresztyének­kel. Nála is, mint a legtöbb japán családban, egész nap ment a tévé. Egy szombat reggelen is azt nézte, és „véletlenül” egy fél órán át a Jé­zus Krisztusról szóló evangéliu­mot hallotta. Megszólítva érezte magát, és a következő szombat reggel is­mét megnézte a „Life Line” című műsort. A fia, Isso ismerte az egyik gyülekezeti tagunk fiát, így jutott el azon a vasárnapon gyüleke­ze­tünkbe.

Ezt a tévéműsort a Saitama me­gyei és a Tokió északi részén lévő 63 evangélikus gyülekezet tartja fönn, amelyek 1993-ban összefog­tak, hogy a tévén keresztül is hall­ható legyen az evangélium. A mű­sort a Pacific Broadcasting Associ­ation nevű, keresztyén tv- és rádió­adótól veszik át, és a Saitama me­gyei helyi magánadón keresztül su­gározzák. Tavaly óta a mi kis gyü­lekezetünk is a támogatók közé tartozik. Annak ellenére, hogy a Saitama megyei gyülekezetek több­ségébe kevesebb mint harminc em­ber jár, fontos számukra, hogy az evangéliumot megyéjükben ilyen módon is terjesszék. Havonta egy­szer a műsor végén felsorolják a megye keresztyén gyülekezeteit, így az érdeklődők a hozzájuk legköze­lebb eső gyülekezethez fordulhat­nak.

A műsorvásárlás költségén túl az adás költségei is őket terhelik. Ezt az összeget a támogató gyülekeze­tek és magánszemélyek adják össze, valamint hozzájárul nyolc cég is, amelyeknek reklámjait a műsor fo­lyamán közzéteszik.

A műsort nem csak Saitama me­gyében sugározzák, hanem más megyékben is. Az elmúlt években 70 ezer levelet kaptak a Life Line munkatársai, sokan pedig közvetle­nül fordultak egy gyülekezethez, mint Tachi asszony tette.

A legtöbb japán számára nehéz átlépni egy keresztyén templom kü­szöbét. Sok kérdés és félelem van bennük: mi történik velem majd a templomban? Vajon lelkileg és anyagilag rabul fognak ejteni? Az ítéletről fognak nekem beszélni? Hosszú tiltólistát állítanak elém: semmi alkohol, semmi dohány­zás…? Ezek a kérdések szinte min­den japán emberben megvannak, mielőtt belépne egy keresztyén templomba.

Piacokon, vásárokon, kulturális na­pokon, hangversenyeken és ha­sonló rendezvényeken igyekszünk kapcsolatba kerülni a lakossággal, továbbadni nekik az Isten szereteté­ről és Krisztus váltságáról szóló örömhírt, és ledönteni az előítéletek falait. A Life Line tévéműsor is egy ilyen eszköz, amelyen Isten áldása van.

Szövegdoboz:

 

 


Peter Schlotz

feleségével, Susannéval 1992 óta szolgál Japánban.

Három gyermekük van.

 


 

 

A sajtó szerepe a franciaországi misszióban

 


Szövegdoboz:

A szomszédom már messziről ki­áltja: „Láttam magát az újságban!” Bólintok és mosolyognom kell. Is­mét bebizonyosodott, aminek már többször örültünk, hogy jó szolgá­latot tesz nekünk Északnyugat Franciaország legnagyobb és legbe­folyásosabb médiuma: az újság. Normandiai szolgálatunk kezdetétől fogva próbáljuk minél jobban ki­használni ezt a nyitott kaput, lehető­séget. Jól emlékszünk még a Ouest France nevű újságban tíz évvel ezelőtt megjelent első cikkünkre. Egy szerény traktátusosztó akció után egy újságíró felkeresett ottho­nunkban, hogy a „mosolygós lel­kész”-ről (akinek akkoriban még nem volt gyülekezete) írjon. Milyen hálásak voltunk akkor azért, hogy Coutances városkában és a kör­nyező falvakban ismertté válhat­tunk! Mind a hétvégi újság, mind a napilap szinte mindig közzéteszi írásainkat, fényképpel együtt. A sajtó az itteni gyülekezetalapító munkánkban meghatározó szerepet játszik.

Mindemellett valljuk, hogy a legjobb dolog személyes kapcsola­tot létesíteni azzal, akit ma Isten elénk hoz.

 

 

Norbert Laffin,

feleségével Susannéval

1988 óta szolgál

Franciaországban

 


 

Evangéliumi rádióállomás Yapon

 


Jóllehet Yap még ma is a hagyo­mányait legjobban őrző kis sziget Mikronéziában, egyúttal azonban el­á­raszt­ják a nyugati hatások és mű­szaki újdonságok. Yap egyáltalán nem zárkózik el a külvilágtól, tu­ristákat is próbál a szigetre csábí­tani. Ha az Interneten a „YAP, Mik­ronézia” keresőszót írjuk be, meg fogunk lepődni, milyen sok „talá­latot” kapunk. Néhány évvel ezelőtt az egész szigeten kiépítették a tele­fonhálózatot. A felső tagozatos és néhány alsó tagozatos iskolák jól felszerelt számítógéplaborral ren­delkeznek, a tanulók szörfözhetnek az Interneten.

Szövegdoboz:  A kultúra tehát változik itt is, mint máshol. Yapon ez a folyamat ha­talmas sebességgel játszódott le az utolsó néhány évtizedben.

Szövegdoboz: Jochen Kümmerle a stúdióbanSzövegdoboz:  Szövegdoboz: A rádióadó állomás építéseHa egy kultúra átalakul, és Krisztus gyülekezetének nem sike­rül a változásokat elfogadnia, saját magát szorítja háttérbe. Örülünk annak, hogy Yapon nem ez a hely­zet. A gyülekezet vezetésében olyan emberek dolgoznak, akik „együtt haladnak a korral”. Gyülekezetünk vezetője, Sam Falanruw például a Yapi Telecom menedzsere. A rá­dióállomás felépítésére vonatkozó ötlet is tőle származik. Hallott egy amerikairól, aki a szomszédos ál­lamban, Palauban, a szobájából egy kis URH-rádióállomással keresz­tyén programokat sugárzott a szi­getre. Mivel az URH-rádió­adók karbantartása és működtetése egé­szen egyszerű, Sam fellelke­sült az ötlettől, és azon gondolkodott, hogy meg lehetne-e valósí­tani ugyanezt Yapon is. Ezután teljesen a yapi szokásnak megfelelően közvetlenül a gyülekezet vezetése elé terjesz­tette az ötletet: „Palaun van egy amerikai, aki rádióadót működtet a lakószobájában. A pa­la­u­i­ak­nál nagy sikert ara­tott…” Az ezt követő üléseken a rádióállo­más témája gyakran felvető­dött. A megbeszéléseken a vezetők elgon­dolkod­tak az anyagi terhekről, a szóba jöhető helyszínek­ről, a szük­séges munka­társakról stb. Az imád­kozás nagyon fontos volt ezekben a hetekben, hó­napokban, hiszen Isten akaratát szerették volna megtudni. Miután világossá vált, hogy a gyü­lekezet teljes vezetősége támogatja a tervet, szavazás és döntés követ­kezett.

A rádióadó kezdettől fogva a yapi evangélikus gyülekezet vállalkozása volt. Bár a Liebenzelli Misszió anyagi támoga­tást nyújtott, a gyüle­kezet sajátmaga több mint 10.000 dollárt adott össze. Röviddel 1998 ka­rácsonya előtt kezdhették meg a sugárzást. Időköz­ben már két helyi munkatárs dolgozik az állo­máson, mindennap több mint tíz órás prog­ramot sugároznak. Az, hogy mennyire időszerű volt a rá­dióállomás létesítése, röviddel a megnyitó után megmutatkozott: az Ál­lami Rádiózási Intézet, amely már egy televízió- és egy AM-rá­dióadót is működtet, annyira el volt ragadtatva URH–állomá­sunk jó mi­nőségétől, hogy nem sokkal később maga is felépített egy URH-állo­mást.

A gyülekezet tisztában van azzal, hogy a rádióadó nem pótolhatja a személyes evangélizáció fontos fe­ladatát, azonban sokban hozzájárul Jézus evangéliumának terjesztésé­hez. A keresztyének számára is hasznos a sok jó bibliai műsor: gyermek-, és ifjúsági programok, házassággal és családdal kapcsola­tos kérdésekkel foglalkozó műsorok Yapon is hallhatók már a rádió se­gítségével.

Szövegdoboz:

 

 


Jochen Kümmerle

feleségével, Damarisszal és

há­rom gyermekével

1990 óta szolgál Yapon, a

gyüle­kezetépítő munkában.

 


 

Amikor „Ábrahám és József vendégségbe jön”

filmvetítés egy mánuszi gyülekezetben

 


Szenteste előtti nap estéjén „meg­csendül” a harang a Mánusz déli tengerpartjánál fekvő falu, Mbunai kis templomában. Ezen az estén azonban a harangként szolgáló régi gázpalack nem a megszokott isten­tiszteletre hív. Videofilm szerepel a programban, mivel a karácsonyi ünnepekre színes műsort állítottak össze.

Először néhány olyan éneket éne­kelnek, melyeket mindenki fejből tud. Imádság és egy rövid bevezető után kezdődik a film. Eredetileg a Jézus életét bemutató filmet akar­tam lejátszani, de sajnos a kazetta tönkrement, így a „Ben Hur”-t ve­títem. Mialatt a film megy, egyre jobban megtelik a kis templom, és akinek nem sikerül ülőhelyhez jut­nia, az egyszerűen állva marad a bejáratnál. Az előadás végére a templom ablakai is tele lesznek né­zőkkel. Senkit sem zavar, hogy csak egy egyszerű televízió áll rendelke­zésre, és hogy a kép- és hangminő­ség csak közepes. Itt, Mánuszon ke­vés a változatosság, legfeljebb egy focibajnokság vagy egy esküvő pezsdíti fel az életet. A hangverse­nyek, a mozi ismeretlen fogalom er­refelé, még könyvekhez vagy fo­lyóiratokhoz is nehéz hozzájutni, televíziója pedig csak nagyon kevés embernek van. Így egy vi­de­o­e­lő­a­dás olyan igazi attrakció­nak számít, amellyel a helység ap­raját-nagyját el lehet kápráztatni. A film után az alkalmat befejezik ugyan egy imád­sággal, de a falu la­kói még napok­kal ezután is emle­getik a filmet.

 

Misszionárius, aki prédikálás he­lyett csak videófilmeket mutat be – ez lenne a missziós munka jövője? Biztosan nem, mivel a filmek nem tudják pótolni a Biblia üzenetének hirdetését, azonban jól kiegészíthe­tik. A bennszülött keresztyéneknek olykor egyáltalán nem könnyű el­képzelniük azt, hogyan éltek az em­berek a pátriárkák vagy a próféták korában. A film viszont olyan élővé teszi a bibliai történeteket, mintha Ábrahám vagy József személyesen jönne el látogatóba; az Ó- és Újszö­vetség korának életviszonyai, a kultúrából eredő szokások a film segítségével érthetővé válnak. A­zon­kívül minél jobban ismerjük egy bibliai történet hátterét, annál na­gyobb örömet jelent utánaolvasni annak a Bibliában. Figyelembe kell venni azonban, hogy minden film csak interpretációja az írott bibliai szövegnek. Ezért elengedhetetlen, hogy a vetítés után beszéljünk a filmben történtekről, és ha szüksé­ges, utaljunk a bibliai szövegtől való eltérésekre. Azonban nemcsak bibliai filmek jelenthetnek segítsé­get. A videók azt is bemutathatják, hogyan élik meg hitüket más ke­resztények a hétköznapokban, és hogyan oldják meg nehézségeiket és problémáikat. Ezenkívül a más vallásokkal és kultúrákkal foglal­kozó filmek hozzájárulhatnak ah­hoz, hogy a gyülekezetek ne csak saját problémáikat lássák, hanem a misszionáriusi feladatok előtt is megnyissák a szívüket.

Egy esti videofilm-vetítésre olya­nokat is meghívhatunk, akik más­különben nem mennek el a temp­lomba. Így a kívülállók lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a keresztyén hitet. Evangélizációs filmek, mint a Jézus-film, ebben nagy segítséget jelentenek. Ezekben érdekesen, szemléletesen mutatják be a bibliai üzenetet, és felszólítják az embereket arra, hogy döntsenek Jézus Krisztus mellett.

Ilyen módon teljesen különböző célokkal építhetünk be videofilme­ket a gyülekezeti programba.

 

Természetesen az igehirdetés e formájának is megvannak a hátulü­tői: nem mindig jár kielégítő ered­ménnyel, ha 60 ember egy normál méretű televízión szeretne meg­né­z­ni egy filmet, különösen azok szá­mára nem, akik teljesen hátul állnak. Nagy segítséget jelentene egy videókivetítő, de sajnos a meg­felelő készülékek még meglehető­sen drágák. Ezenkívül errefelé a legtöbb termet nem lehet besötétí­teni, ezért napközben filmet sem le­het vetíteni. Hála Istennek, egész évben 19 óra körül besötétedik, úgyhogy kora este elkezdhetjük a vetítést.

A trópusi klíma is problémát je­lent. Az elektronikus készülékek gyor­san tönkremennek a nedvesség miatt, és gyakran nincs szakember, aki ezeket megjavítaná. A videoka­zetták is gyorsan bepenészednek és ezután már nem lehet őket hasz­nálni.

 

Videófilmekhez viszont megle­hetősen könnyű hozzájutni. Pidgin-angol nyelven (az ország hivatalos nyelve) ugyan alig léteznek filmek, ám a Mánuszon élők legnagyobb része jól ért angolul, s így sok angol filmet fel lehet használni. Arra azonban ügyelni kell, hogy ezek megfelelnek-e a mánuszi viszo­nyoknak. A mánusziak ugyanis más szemmel nézik a filmeket, mint mi. Bizonyos dolgok, melyek szá­munk­ra hétköznapiak, számukra érthe­tet­le­nek, vagy ami számunkra normá­lis, őket megbotránkoztat­hatja. Ezért jól meg kell gondolni, hogy mit vetítünk, hogy a filmek a Mánuszon élőknek valóban segítsé­get nyújtsanak.

 

Ma már sok videofilm van Mánuszon. Áruházak és vi­de­ó­köl­csön­zők (melyek egy idő óta itt is megjelentek) a legkülön­félébb fil­meket kínálják, köztük sok hitvány­ságot is. Ezek éppen a fia­talokat be­folyásolják negatívan, és bűncse­lekmények elkövetésére késztetik őket. Azáltal, hogy mi csak keresz­tyén videófilmeket ve­títünk és köl­csönzünk, megpróbá­lunk mindene­kelőtt a fiataloknak olyan lehetősé­get kínálni, ahol nemcsak szórako­zást találnak, ha­nem lelkileg is épülnek.

Holger Totzeck

feleségével, Silviával és két

 lá­nyával 1997 óta él Mánuszon, ahol egy bibliaiskolát vezet.

 


 

A vizuális üzenet

Mi mindenre használható a média Pápua Új-Guineában

 


„Természetesen kölcsönadjuk a filmvetítőnket. A generátort a fé­szerben találod, Dávidot pedig, az egyetlent, aki az öreg vetítőt meg tudja zabolázni, a könyvterjesztés­ben.” Ezekkel a szavakkal bátorí­tottak arra, hogy nekikezdjek egy különleges feladatnak. Amikor 1998-ban Pápua Új-Guineában egy árhullám Aitapénál elárasztotta a partot, világszerte sok adomány gyűlt össze az érintettek megsegíté­sére. Az orvosi és humanitárius se­gítség mellett szerettük volna Isten szavát elvinni vigasztalásképpen az emberekhez. Ezért ápolónőink és az építkezésekben segítő munkatársa­ink traktátusokat és Bibliákat osz­tottak szét, illetve időt szakítottak arra, hogy elbeszélgessenek az em­berekkel. Körülbelül 2500 Bibliát, illetve a Biblia egyes részeit tartal­mazó könyvet osztottak szét, me­lyeket örömmel fogadtak el tőlük.

Szövegdoboz:  Mivel a „Christian Brethren Chur­ches” rendelkezett a Jézus-film be­mutatásához szükséges felszere­lés­sel, elhatároztuk, hogy levetítjük a filmet a táborokban. Érdeklődé­sünkre különféleképpen válaszoltak a megkérdezettek. Néhányan azon a véleményen voltak, hogy az esti órákban a halottak szellemeitől való félelem miatt (közel 2000 ember vesztette életét az árhullám követ­keztében) senki sem fog eljönni; mások azt várták, hogy a szomorú gondolatok elterelik az emberek fi­gyelmét. Ilyen körülmények között utaztunk Dáviddal az első táborba. Godfrey, az elöljáró, megadta a hozzájárulást ahhoz, hogy bemutas­suk a filmet a közeli falu, Pou sportpályáján. A tábor katolikus ve­zetői inkább elutasítóak voltak: „A táborunkban lakó emberek legna­gyobb része beteg, és nem ülhetnek együtt a falu lakóival”. Megértettük bizalmatlanságukat, mivel a kataszt­rófa óta mindenféle szekták járták az országot. Godfrey-nek eszébe jutott egy praktikus megoldás: a le­pedőket (a vetítővásznunkat) egy­szerűen a sportpálya közepén felál­lított két oszlophoz kötjük. Akkor a beteg táborlakók az egyik, míg a falu lakói a másik oldalról nézhetik a filmet. Ezen a módon mindenki élvezhette a vetítést, igaz, az egyik oldal hátulnézetben, ami azonban egy cseppet sem za­varta őket. Azon az estén körülbelül 1500-an látták Lukács e­van­gé­liumá­nak megfilme­sí­tett változatát. A je­le­net, ahol Jézus le­csen­desíti a vihart, és a ki­áltás, amit ez kivál­tott, fe­lejthetetlen ma­rad számomra.

 

A vetítések számos embert indíthattak el a hit felé, különösen azokat, akiket a televí­zió és a videó még nem tett közönyössé. Termé­szetesen a médiának veszé­lyei is vannak. Új-Guinea sok templomá­ban találhatóak Jézust áb­rázoló festmények, melyeken vilá­gos bőr­rel és tipikus kaukázusi arc­vonás­okkal festették őt meg. Sok­szor megpróbáltam már ezeket a Jé­zus­ról alkotott hibás elképzeléseket ki­igazítani és még mindig várok arra a Jézusról szóló filmre, ahol Őt, mint ahogy a „Ben-Hur”-ban, csak hátulról láthatjuk.

Pápua Új-Guineában a médiát többet kellene használni, és bizo­nyára többet is fogják használni a jövőben. Egyik barátunk hétvégen­ként gyakran játszik le bibliai témát feldolgozó rajzfilmeket a háza előtt, itt, a fővárosban. Ezt egyik szom­szédgyerek sem hagyja ki! Kiváló iskolai anyagok is léteznek videón, mint például az Angliai Alfa-kur­zus, ahol a Biblia alapigazságaival szembesítik a hittől távol állókat. Hónapokba telne, ha ehhez hasonló anyagot saját magunk szeretnénk kidolgozni! Nemrég megkaptuk egy ismerősünktől Máté evangéliumá­nak egyik megfilmesítését (Vizuális Biblia). A film szóról szóra követi a New International Version szerint lefordított szöveget. Nagyon tetszik a film a családunknak, mivel össze­függéseivel együtt láthatjuk az egész evangéliumot, és gyermeke­ink filmnézés közben megtanultak számos igeverset.

Új-Guineában a leírt szónak is teljesen más értéke van, mint Né­metországban. Az újságokat továb­badják, végül pedig cigarettapapírt hajtogatnak belőlük. Gúnyolódók a legnagyobb példányszámú napila­pot „a leggyakrabban dohány­zásra használt lapnak” nevezik. Gyakran találkozhatunk agyonolvasott trak­tá­tusokkal a falu legrozogább kuny­hójában. Hiba lenne ezeket a lehe­tő­ségeket valamilyen szenny­iroda­lom­nak átengedni.

 

Amikor hazafelé tartottunk aitapei filmvetítésünkről, magunkkal vittük evangélikus testvérszervezetünk egyik lelkészét. Az utazás alatt minden alkalommal, ha emberek mellett haladtunk el, kiadott néhány traktátust az ablakon. Egyszer há­rom iskolás fiúval találkoztunk, akik a falujukba tartottak. Két traktátust kaptak. A legkisebb, aki­nek nem jutott, egy folyón keresztül átgázolva rohant utánunk. Végül neki is kirepült egy traktátus a ko­csiból. El voltam bűvölve ettől a szokatlan szétosztási akciótól. A lelkész azonban figyelmeztetett: „Semmi esetre se csinálj ilyet a vá­rosban! Utoljára majdnem balesetet okoztam, amikor az emberek anél­kül, hogy a törődtek volna a forga­lommal, kirohantak az útra.”

Ezek a példák mutatják, hogy milyen sokféleképpen lehet a mé­diát a pápua új-guineai missziós munkában felhasználni. Számunkra az a fontos, hogy Isten üzenetét úgy adjuk tovább, hogy azt az emberek megértsék és hitre jussanak.

Szövegdoboz:

 

 


René Bredow

feleségével, Elisabethtel és négy gyermekével 1990 óta él

Pápua Új-Guineában, és főleg a munkatársképzésben tevékenykedik.

 

 


 

 

Pakisztán – a „tiszták” országa

 


Szövegdoboz:  Az ország neve kifejezi a benne élők vágyát, a jelentése ugyanis „a tiszták országa”. 1947-ben azzal a céllal alapították ezt az államot, hogy „az iszlám szent országát” valósítsák meg benne. Az ország északi részétől, ahol az emberek 4000 méter magasra hajtják ki le­gelni a nyájat, egészen a déli ré­széig, ahol keserű víz fakad fel a földből, mindenhol mindennap ugyanaz a kiáltás hangzik: „Allah Akbar!” – vagyis „Allah nagy!”. 140 millió ember ért egyet abban, hogy a legszörnyűbb tett az, ha va­laki áttér az iszlám hitről más hitre. Pakisztán lakossága több mint 170 különböző népcsoportból áll. Nyel­veik hat nagyobb nyelvcsoportba és számos nyelv­járásba sorol­ha­tók. A la­kos­ság há­rom­negyede sem ol­vasni, sem írni nem tud. A gyer­me­keknek csupán fele jár iskolába. A legtöbb gyermek­nek dol­goznia kell, hogy segítsen eltar­tani a családot.

A lakosság 96%-a muzulmán, 1,5%-a hindu, 2,5%-a keresztyén. Az alkotmány ugyan vallásszabad­ságot ír elő, de a gyakorlatban a ke­resztyének másodosztályú emberek. A katonaságnál például csak egy bi­zonyos rangig juthatnak el, és a ci­vil életben is megkülönböztetik őket.

Állami törvény írja elő, hogy mu­zulmánokat nem szabad e­van­gé­li­zál­ni. Ennek megszegése halálbün­tetést von maga után, a ke­resztyé­nek ezen felül rendszeres támadá­soknak vannak kitéve.

Mindezek ellenére 700 protestáns misszionárius szolgál az országban. Északon azonban 160 olyan nép­csoport él, amelyek között egyetlen keresztyén gyülekezet sem létezik. Sajnos, több helyi gyülekezet csak önmagával törődik, és kevesüknek fontos a muzulmánoknak az evan­géliummal való elérése. Szükségük lenne újjászületett lelki vezetőkre, akik vállalnák a főállású szolgálatot.

Szövegdoboz:

Az evangélium terjesztése Bibliák ajándékozásán valamint rádióadás­okon keresztül is történik. Ezáltal sok muzulmán felismeri azt, amit egy pakisztáni férfi így fogalmazott meg: „Mindig azt hittem, hogy Isten egy önkényúr. De a Biblia olvasása közben szerető édesatyának ismer­tem meg!”

Rainer Grossmann


 

Hírek a világ minden részéről

Szövegdoboz: Pápua Új-Guinea

Az ország kormányzója Bibliákat ajándékozott a börtönök fogvatartottainak. Silas Atopare, aki az adventista felekezethez tartozik, kifejtette, hogy a fogvatartottak lelki szükségleteit hosszú ideig elhanyagolták. „Meg vagyok győződve, hogy Isten Igéje fényt fog gyújtani börtöneinkben” – mondta.
Mathias Karan miniszter, akinek a fennhatósága alá tartoznak a börtönök, megköszönte a Bibliákat Atoparénak, és azt mondta, hogy a társadalom betegségeinek gyógyításához Isten Igéje többet ér, mint a pénz.
Religion Today

 

 

 

 


„Gyűlöletesek lesztek… az én nevemért.” (Mt 24, 9)

 

Szövegdoboz: Evenkiföld (Északkelet-Oroszország)

1999 óta az evangéliumi keresztyének különböző támadásoknak és rágalmazásoknak vannak kitéve az ortodoxok és az állam részéről. Egy ortodox pópa, Jakovlev atya, rendszeresen rágalmazta testvéreinket, és „megtorlásokat” szervezett a misszionáriusok ellen. A keresztyének figyelmeztették őt: ha így folytatja, Isten keményen közbeléphet. Ezt a figyelmeztetést természetesen mérgesen elutasította. Hat nappal később lefejezve találtak rá az ortodox templomban. A rendőrség először az evangéliumi keresztyéneket gyanúsította, ám hamar kiderült, hogy egy szekta tagja követte el a gyilkosságot, akit később el is fogtak.
Június elején az evangéliumi keresztyének traktátusokat és keresztyén irodalmat osztottak egy utcai könyvasztalnál. Az ortodoxok ezen felháborodva feljelentették őket azzal a hamis váddal, hogy engedély nélkül árusítanak. Június 9-én elfogták testvéreinket és kihallgatták őket. A keresztyének megkérdezték: „Van olyan törvény, mely nekünk, oroszoknak megtiltja, hogy keresztyén irodalmat osszunk?” A válasz egyértelmű „Nincs” volt. Ennek ellenére megfenyegették őket azzal, hogy letartóztatják őket, ha ismét osztogatnak.

Missionswerk Friedensstimme

Szövegdoboz: Indonézia

Az indonéz keresztyének azonban nemcsak üldöztetésről, hanem csodálatos megtérésekről is beszámolnak!
Négy muzulmán megtámadott egy keresztyén templomot Nyugat-Jáván. Néhány nap múlva mind a négyen megbénultak, három közülük meghalt. A negyedik felépült, elment az illető templom lelkészéhez, bocsánatot kért, és keresztyén lett. Barátainak beszélt a keresztyén hitről, és meghívott egy hívőkből álló csoportot, hogy tartson náluk evangélizációt.
Indonéziában az elmúlt tizenkét hónapban legalább kétezren meghaltak a vallási zavargások miatt.

idea

Szövegdoboz: Jakutföld

Május 5-én egy istentisztelet után három asszonytestvér az imaházban maradt takarítani Csernyisevszkijben.

Este 9-kor négy ember nyitott be, köztük két rendőr. Megnézték a termeket, és a gyülekezet tagjai iránt érdeklődtek. Miután az asszonyok nem adtak róluk felvilágosítást, azzal fenyegetőztek, hogy bezárják a házat. Egyikük megszerezte a könyvkölcsönzési listát, és elkezdte leírni róla a neveket. Az egyik asszonynak eközben sikerült értesíteni a gyülekezet vezetőjét, aki azonnal odajött, és kivette a rendőr kezéből a lemásolt névsort. Mikor a rendőrök a gyülekezet életéről kérdeztek, a lelkész meghívta őket a következő istentiszteletre. Végül a lelkészt bevitték a rendőrségre, és a gyülekezetéről, a támogatóikról, az engedélyekről faggatták. Alá kellett volna írnia egy beismerő nyilatkozatot a törvény áthágásáról és a hatóság iránti engedelmesség megtagadásáról, amit azonban nem tett meg.

Az imaház tulajdonosára 40 rubel büntetést róttak ki, mondván, hogy nem veszi figyelembe a tűzvédelmi előírásokat, mikor rendszeresen sok ember gyűlik össze a házában.

Missionswerk Friedensstimme

 

Szövegdoboz: Tadzsikisztán

Májusban a dusanbei gyülekezet vezetője egy írást kapott kézhez, mely szerint gyülekezete 1962 óta illegálisan működik, és megszegi a vallási szervezetekről szóló törvényeket, ezért haladéktalanul fel kell oszlatni azt. Mostanáig nem sikerült a hatóságnak a gyülekezet feloszlatása.

Missionswerk Friedensstimme

 


Szövegdoboz: Indonézia

Tovább folytatódnak az erőszakos összetűzések a muzulmánok és a keresztyének között a Halmahera krízisövezetben. 355 keresztyén gyülekezet közül nyolcvanat már megsemmisítettek. A vallási ellentét mögött azonban sokkal mélyebb, szociális, politikai és gazdasági okok állnak.

epd
Szövegdoboz: Keresztyének világszerte

A keresztyének százalékos aránya világszerte csökken. 1990-ben a Föld lakosságának 28,3%-a vallotta magát keresztyénnek. 2000-re ez 27,8%-ra csökken várhatóan, 2010-re pedig 27,1%-ra. A csökkenés egyik fő oka a keresztyén családokban visszaeső gyermekszám.
A nem-keresztyének 85%-a Ázsiában él.

UK Christian Handbook

Szövegdoboz: Türkmenisztán

Az idén öt misszionáriuscsaládot utasítottak ki az országból. Márciusban egy misszionárius feleségét és kislányát akkor ültették vonatra, amikor a misszionárius nem volt otthon. Két hónappal később, májusban a misszionáriust bilincsben vitték ki az állomásra, minden magyarázat nélkül vonatra ültették, és kiutasították az országból.

Missionswerk Friedensstimme

 


GYERMEKEKNEK

 


Kedves gyerekek!

 

Krisztának hívnak és misszionári­usnő vagyok Madagaszkáron. Tud­játok, hol van Madagaszkár? Néz­zétek csak meg egy atlaszban vagy egy földgömbön! Segítek nektek, hogy könnyebben megtaláljátok.

Szövegdoboz:  Madagaszkárt az Indiai-óceán gyöngyszemének is nevezik, és na­gyobb, mint Németország.  Mada­gaszkáron sok olyan növény és állat él, amelyek sehol másutt nem talál­hatók. Ilyenek a lemurok (félmaj­mok) és nyolcféle baobab fa (óriási fák). Sok fűszer terem itt: vanília, kávé, szegfű és bors. A 18. század­ban tengeri rablók telepedtek le a sziget keleti partján, akik megtá­madták a gazdag kereskedőhajókat, amelyek India és a Maláj-szigetek felől arra jöttek.

Szövegdoboz: Madagaszkár címereNos? Megtaláltátok a szigetet? Akkor jó! Afrika délkeleti partjától 400 kilométerre fekszik az Indiai-óceánban.

 

Hogyan jöttek az első misszio­náriusok Madagaszkárra?

 

Szövegdoboz:

1818-at írtak, amikor Thomas Be­van és David Jones feleségükkel és két kis gyermekükkel Madagasz­kárra indultak. Hosszú hajóutat kellett megtenniük, ám egy hónap múlva David Jones kivé­telével mindannyian meghaltak maláriában. David Jonest egy szom­szédos szigeten ápolták, amíg meg­gyógyult, majd visszatért Mada­gaszkárra. Tudta, hogy Isten hívta őt ebbe az országba és ezért mennie kellett. Sokszor érezte magát na­gyon egyedül és magányosnak. Na­gyon örült, amikor egy napon új misszionáriusok érkeztek a szigetre. David Jones iskolai oktatást kezdett három tanulóval, majd az iskolások száma gyorsan nőtt. Nyolc évvel később már 32 iskola működött 4000 tanulóval. Írni és olvasni ta­nultak, és a Bibliával is megismer­kedtek. Ugyanakkor a misszionáriu­sok elkezdték a Bibliát a malagazi nyelvre lefordítani és nyomtatni. Ez azért volt jó, mert amikor I. Ranavalona királynő jutott uralomra, megtiltotta a keresztyén hitet és a misszionáriu­soknak el kellett hagyniuk az orszá­got.

A madagaszkári keresztyé­neket elkezdték üldözni. Sokan meghal­tak, mert hittek az Úr Jézusban. Harminc évvel később a gonosz ki­rálynő meghalt és utódja, II. Ranavalona megengedte, hogy a misszionáriusok visszatérjenek. Tá­vollétük alatt a keresztyének száma nagyon megnövekedett, mert a ma­dagaszkári keresztyéneknek volt Bibliájuk. Másoknak is elmondták a Jézusról szóló jó hírt. Később a franciák szállták meg a szigetet. Ma azonban Madagaszkár politikailag független.

Már nincs király, hanem államel­nök van. A misszionáriusok aka­dály­ta­lanul hirdethetik a jó hírt.

 

Nono és fából készült teherau­tója

Nono hatéves. Igazi neve nem is Nono, hanem Randrianatenaina Enoekiel. Majdnem minden madagéznek ilyen hosszú a neve. Még jó, hogy Nononak van egy ilyen rövid neve is. Családjával együtt a fennsíkon lakik, Antsirabe közelében, ahol én is lakom. Itt sok zöldségféle terem, mindenfelé rizs­földek terülnek el. Nono szüleinek is van néhány rizsföldjük, de ebben az évben nem lesz jó a termés. Feb­ru­árban egy forgószél sok rizsföldet elpusztított, azután pedig nem esett az eső, így aztán a kis növények ki­pusztultak. Ez nagy baj, mert majd­nem minden madagéz naponta há­romszor eszik rizst: reggel, délben és este. Nono édesapja egy falusi gyülekezet lelkésze. Nononak van két bátyja is: Michael tizenkét éves, Hoby pedig nyolc. Sokszor igen szomorúak, mert volt egy kislány testvérük is, Juliene. Három évvel ezelőtt iskolába menet elütötte őt egy autó, és néhány nappal később meghalt. Nehéz időket éltek át. Michael elmondta nekem, hogy Juniene nagyon szerette az Úr Jé­zust. Gyakran elmondta, hogy mit élt át Vele. Most ott van Őnála. A családot nem sokkal Juliene halála előtt ismertem meg. Nono édes­anyjával, Máriával együtt megláto­gattuk a női bibliaórákat különböző falvakban. Ez segített nekem abban, hogy jobban megtanuljam a nyel­vüket. Nono gyakran eljött velünk, mert még nem járt iskolába. Néha édes­anyjának a hátán kellett vinnie őt, mert az út hosszú volt, két-há­rom órát kellett gyalogolni. Nono szíve­sen kergette útközben a lepké­ket vagy elfogott néhány szöcskét. Eze­ket óvatosan nadrág­zsebébe rakta és amikor megérkez­tünk a fa­luba, megkérte az asszonyokat, hogy süs­sék meg neki. Nono csa­ládja időn­ként eljön hozzám néhány napra látogatóba. Ennek min­dannyian örülünk. Vannak nálam játékok, amelyekkel a gyerekek szí­vesen járszanak. A madagaszkári gyerme­keknek ritkán vannak játé­kaik, mert szüleiknek erre nincs pénzük. Nono beleszeretett a kis, fából készült te­herautóba, amelyet Madagaszkáron vettem. Minden­hová vitte magával. Egyszer meg­kérdezte édesanyját:

 – Anyu, eladhatom a cipőmet?

– De hát miért? – kérdezte cso­dálkozva. Nono azt felelte:

– Ha eladom a cipőmet, lesz elég pénzem, hogy vegyek egy szép, pi­ros fa teherautót. – Kissé halkabban hozzátette:

– És mert akkor annyi dolgom lesz a kis teherautóval, idén még nem megyek iskolába.

Nono természetesen nem adhatta el a cipőjét, mert csak ez az egy volt neki. Ettől kezdve azonban minden este így imádkozott:

– Úr Jézus, kérlek, ajándékozz nekem egy fa teherautót! Ha lehet, ugyanolyan szépet, mint amilyen Krisztának van.

Néhány héttel később egy barát­nőm látogatott meg Dél-Afrikából. Elmentünk Nonohoz és együtt ebé­deltünk. Búcsúzásnál barátnőm egy szép piros fa teherautót ajándéko­zott Nononak. Nono nem akart hinni a szemének. Ragyogott az örömtől.

– Egy fa teherautó! Egy igazi fa teherautó! – kiáltotta és a fűben el­kezdett játszani vele, aztán ránk né­zett és ujjongva mondta:

– Látjátok, az Úr Jézustól mindent lehet kérni, kicsi és nagy dolgokat is.

 


 

Sziasztok, gyerekek!

 


Stephanie-nek hívnak, 13 éves vagyok és egy faluban lakom a Fertő-tó mellett, Ausztria legkele­tibb részén.

Itt már alig vannak he­gyek, és Magyarország csak egy kőhajítás-nyira van.

Nemrégen németórán egy fogal­mazást kellett írnunk. Címe ez volt: Egy törté­nelmi könyv. Először nehéz feladatnak tűnt, aztán eszembe jutott, hogy hi­szen a Biblia egy történelmi könyv, sok minden van benne, ami még ma is fontos. Szeretnétek látni a fogal­mazásomat?

Itt van, kicsit rövidítve.

 

 

A könyvek könyve: a Biblia

A Biblia a világ legolvasottabb könyve. Szövege beszámol Isten tetteiről a világban és hogy emberek hogyan találkoztak Istennel. A Bib­liában vannak krimik, versek, cso­dálatos sztorik, levelek, útleírások, a jövőről szóló látomások, szerelmi történetek és sok egyéb. És ami a legjobb: Ezek a történetek mind igazak, mert szerzői Istenről szól­nak, aki keresi az embereket és az Úr Jézusban egészen közel jött hoz­zájuk. Bár emberek írták, és év­századokig tartott, amíg létrejött, a Biblia nem hasonlítható más köny­vekhez. A Biblia szövegeit eredeti­leg héber, arám (Ószövetség) és gö­rög (Újszövetség) nyelven írták. Az Ószövetség 39, az Újszövetség 27 könyvből áll.

 

Végezetül hallgatóimnak felol­vastam a Kainról és Ábelről szóló krimit és a csodasztorit, amikor Jé­zus meggyógyított egy leprást. Ta­lán nektek is lesz alkalmatok arra, hogy az iskolában a Bibliáról vagy az Úr Jézusról írjatok vagy mond­jatok valamit. Tegyétek bátran! Ez egyáltalán nem baj, és a többiek ak­kor meghallják, hogy mi a legfonto­sabb az életben!

Sziasztok !

Stephanie  Auszt­riából.

 

 


 

 


 

Szövegdoboz: Megemlékezés


Kedves munkatársunkat, Barcsay Zsuzsannát, szerkesztőségünk egyik tagjának édesanyját, az Úr súlyos betegség után, szeptember 29-én, 58 évesen hazahívta. [Ezért késett lapunk ezen számának megjelenése. A szerk. megj.] Csendes, szolgálatkész lénye példa marad előttünk. Ő volt az, aki a Külmissziói Híradóban gondosan kijavította a legkisebb hibákat, magyartalanságokat is. Még ereje fogytán is kérte, hogy adjuk neki korrektúrára a lapot. Hálásak vagyunk az Úrnak életéért és szolgálatáért, szeretetéért. Ő már elmondhatta, amit Pál apostol írt Timóteusnak: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró...” (2Tim 4,7-8).

	Előd Erika
	főszerkesztő

 


Hírek a Liebenzelli Misszió területeiről

 

Szlovákia:

· November közepén Larry Merino roma származású evangélizátor néhány napra Szlovákiába érkezik. A Sze­pes­ség­ben szolgál majd, ami új missziói területnek számít. Ott sok roma él, részben igen rossz körülmények között. Ezekkel a romákkal lelkileg senki sem törődik. Szükség lenne helyi munkatársakra, mert Hans-Martin Dern Szlovákiában szolgáló misszionárius csak alkalmilag tudja őket támogatni.

 

Ecuador:

· December 10-én Litában, az awa-központban karácsonyi ünnepséget tartanak az indiánoknak, ahová kb. 300 látogatót várnak. Az alkalmat sok szervezés előzi meg, és bölcsességre van szükségük a misszionáriusoknak (Daniel és Cornelia Hählennek), hogy karácsony eseményét átültessék az indiánok kultúrájába. Szeretnék, ha megismernék az Úr Jézust és hogy az awa-központ segítséget jelentene nekik. Két awa-indián, Diocelino és fia Bairon hitrejutott. Tíz évvel ezelőtt a liebenzelli misszionáriusok Diocelino révén jutottak először az awa-vi­dékre. Évekig hallgatta az evangéliumot George Hegetől és Daniel Hählentől. Amikor fia beteg lett és a sámá­nok nem tudtak rajta segíteni, visszaemlékezett arra, amit Istenről hallott és rábízta magát. Diocelino az awák vezető embere, rajta keresztül további ajtók nyílhatnának meg. Sajnos, Diocelino összeveszett Paulinoval, aki az első hívő awa-indián. Mindegyikük a másiktól várja az első lépést a kibékülésben.

 

 

 

A fenti híreket ajánljuk a Testvérek imádkozó figyelmébe!

 

 

Külmissziói Híradó - a Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja
Megjelenik évi hat számban
Az újságot térítésmentesen küldjük, hasonlóképpen – kérésre – a német nyelvű liebenzelli missziói lapokat is.
(Mission Weltweit és Go für Gott gyermeklap).

A Külmissziói Híradót a misszióra szánt adományokból tartjuk fenn, és állítjuk elő.
Gondoljunk azokra is, akik a környező országokban szívesen olvassák, de nem tudják adományukkal támogatni a lapunkat.
Felelős kiadó: Asztalos Zoltán, 4200 Hajdúszoboszló, Csokonai u. 32. Tel/fax: (06-52) 363-812

Főszerkesztő: Előd Erika, 1022 Budapest Bimbó út 52. Tel.: (06-1) 326-54-94 E-mail: elode@elender.hu

Szerkeszti munkatársi közösség.

Internet: http://kulmisszio.tripod.com

Készült a Nyomtató '95 Bt nyomdájában, Debrecen