Külmissziói
Híradó
A Liebenzelli Misszió – Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja

X. évfolyam 3. szám 2001. Június

A misszionáriusok nem magányos harcosok, hanem
küldöttek

Második rész

A küldöttek kiválasztása és felkészítése

A leendő misszionáriusokkal rögtön a jelentkezésükkor elkezdünk foglalkozni. A jelentkezőt alaposan meg kell ismernünk, ez pedig a nagyon részletes jelentkezési lap kitöltésével kezdődik. Ezután személyes beszélgetésre hívjuk, és lehetőséget biztosítunk számára, hogy néhány napig bepillanthasson a Misszió munkájába, mindennapi életébe. Szoros személyes kapcsolat kialakítására törekszünk, szeretnénk az illető jellemét, lelki adottságait, szakmai ismereteit, egészségi állapotát, de mindenekelőtt lelki érettségét és személyes elhivatását megismerni. Különös figyelemmel vizsgáljuk meg azt is, kész-e a misszionárius-jelölt tanulni és szolgálni. Az egész folyamat végén a Misszió vezetősége dönti el, hogy kiküldi-e a jelentkezőt, vagy sem.

A Liebenzelli Misszió abban a kiváltságos helyzetben van, hogy saját teológiai szemináriummal rendelkezik. A négy- illetve ötéves képzés folyamán arra törekszünk, hogy akadémiai szintet érjünk el, de még ennél is fontosabbnak tartjuk a leendő misszionáriusok lelki és jellembeli fejlődését. A misszionárius ismerje meg jobban önmagát, erősségeit és gyengéit, valamint azt, hogyan kell ezekkel bánnia, és váljék alkalmassá a csoportmunkára. A missziológiai tantárgyakon és a külföldön szolgáló misszionáriusokkal való állandó kapcsolattartáson keresztül megismerhetik azokat a helyzeteket, melyekkel később találkozni fognak.

Fontosnak tartjuk, hogy a képzés ideje alatt a diákok tartsák és építsék a kapcsolatot otthoni gyülekezetükkel. A képzés alatt beszélgetünk velük arról, mik az elképzeléseik, illetve hogyan kaptak Istentől útmutatást a jövőre. Össze kell egyeztetnünk az elhívásukat a hozzánk beérkező kérésekkel.

Ha a képzés elvégzése után közösen a külmisszióba való kiküldés mellett döntünk, nyolchónapos intenzív felkészítő következik (trópusi egészségügyi tanfolyam, nyelvtanulás stb.). A kiutazás előtt két hónappal a leendő szolgálati területről levelet kapunk, melyben az első három hónap részletes bevezető programja olvasható (a nyelv, a kultúra, a környezet megismerése), melyet a misszionáriussal is megbeszélünk.

Arra törekszünk, hogy a leendő misszionárius kezdettől fogva egy egységes egész részeként lássa magát, és tudja, hogy nem magányos harcosként, hanem küldöttként utazik ki. A Liebenzelli Misszió a misszionáriust támogató gyülekezet és a misszionárius barátainak meghosszabbított karjaként működik, így a misszionáriusnak folyamatosan ápolnia kell kapcsolatát az őt támogatókkal.

Detlef Krause

missziói igazgató

A misszionáriusok nem magányos harcosok, hanem küldöttek 1

Kedves Testvéreim!.................................................................. 2

Az Örömhír „lefordítása” más kultúrák nyelvére.................... 3

Kultúrák közti kommunikáció a gyakorlatban......................... 4

Jakob Walter misszionárius magyarországi körútja................. 5

Az Ige újat teremt.................................................................... 6

Részletek Csépe Andrea körleveléből....................................... 7

Keresztek Franciaországban.................................................... 9

Afganisztán............................................................................ 10

GYERMEKEKNEK............................................................... 10

Hírek Jakutföldről.................................................................. 11

Kedves Testvéreim!

Szeretettel köszöntöm lapunk olvasótáborát a János evangéliuma 14,26-tal:

„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.”

A Szentlélekről, mint bölcs tanítómesterről beszél itt Jézus, aki megtanít bennünket Jézus szavaira, meggyökerezteti azokat szívünkben, és hatalma megújítja értelmünket, hogy eszünkbe jusson az evangélium. Sokan és sokszor átélték már ezt nehéz helyzetekben, hogy a Szentlélek eszükbe juttatott Igéket börtönben, hadifogolytáborban vagy kórházi ágyon, amikor nem volt kéznél Biblia. Ha Jézus tanítványai vagyunk, akkor a Szentlélek megtanít bennünket az evangélium titkára. Életünk váratlan helyzeteiben, mikor gyors döntést vagy állásfoglalást kell hozni, a Szentlélek tanácsol bennünket, ő juttatja eszünkbe Jézus szavait. Legyünk hálásak ezért!

Május elején Jakob Walter misszionárius szolgált missziói körúton hazánkban. Mindenütt örömmel fogadták Pápua Új-Guineában végzett munkájáról szóló beszámolóját. A nyíregyházi Élim gyermekotthonban tartott szolgálaton jelen volt Bálint Zoltán és családja is, akik éveket töltöttek Mánusz szigetén. Mivel a Bálint család egyik fia tökéletesen beszéli az Új-Guineában használt pidgin nyelvet, a misszionárius ezen a nyelven tartotta beszámolóját, s a fiatalember fordította magyarra. A hallgatók így benyomást szerezhettek ennek a nyelvnek a hangzásáról is.

Az egyik gyülekezetben, ahol gyermekek is szép számban jelen voltak, egy kislány elküldte papírszalvéta-gyűjteményének egy részét a pápua gyermekeknek. Valóban, biztatni kellene a kisgyermekeket, hogy ilyen aprónak tűnő ajándékokkal nagy örömet szerezhetnek a távoli gyerekeknek! Akik angolul tanulnak, azok pedig levelezhetnének is a pápua gyerekekkel, hiszen ők is tanulnak angolul az iskolában.

Lapunk legutóbbi számában írtam a Pitilu szigetén épülő Molnár Mária emléktemplomról. Azóta a Reformátusok Lapjában is megjelent az erről szóló cikk. Volt olyan testvérünk, aki komolyan vette a felhívást, és levelezni kezdett ebben az ügyben. Hálásak vagyunk mindenért, ami elősegíti, hogy támogathassuk a Molnár Mária emlékgyülekezet nagy vállalkozását. Örömmel jelenthetem, hogy megérkeztek az első, erre a célra küldött adományok Alapítványunk számlájára!

Kérem a Testvérek imádságát, mert szeretnénk ősszel Erdélyben missziói körutat tartani Fritz Urschitz misszionárius szolgálatával.

Márciusban néhányan Kárpátalján szolgáltunk, a szokásos evangélizációs hét keretében. Az árvíz ismét rettenetes pusztítást végzett, de jó volt látni azt a vágyakozást, amellyel Isten üzenetét hallgatták.

Testvéreink imádságát kérjük a nyárra tervezett lelki alkalmakért is. Az Úr adjon a fiatalok és az idősebbek szívében ébredést, újjászületést! Váljék valósággá sokak életében Jézus fent idézett szava!

Testvéri szeretettel:

Asztalos Zoltán

Az Örömhír „lefordítása” más kultúrák nyelvére

„Nagy Istenem, ha nézem a világot…” csendült fel a nedves, forró levegőjű Pápua Új-Guineában. Német hívőkből álló csoport állt a kis faluban egy kunyhó előtt pólóban, sortban és szandálban, és saját énekeskönyvükből énekeltek a bennszülötteknek. Válaszképpen a bennszülöttek, akik kifejezetten erre a napra népviseletbe öltöztek, fűszoknyában, színes szalagokkal az ő énekeskönyvükből is előadtak egy éneket: „O Papa God, taim mi gat planti tingting…”. Bár a szavakat a külföldiek nem értették, de a dallamot rögtön felismerték. Ugyanaz volt, mint amit ők is elénekeltek!

Minden kulturális különbözőség ellenére megdöbbentőek a hasonlatosságok világszerte a keresztyének énekeiben, istentiszteleti rendjében, a „kánaáni nyelv”-ben és az építkezési stílusukban.

Nem annak a bizonyítéka-e ez, hogy a misszionáriusok a hitükkel együtt a kultúrájukat is áthozták? – érvelnek sokan. Ha körülnézünk, be kell ismernünk, hogy bizony, a misszionáriusok a kultúrájuknak, szokásaiknak egy részét magukkal vitték más országokba. Emögött azonban nem gyarmatosító törekvés állt, hanem különösen két dologra figyeltek: először is azt szerették volna, ha a bennszülöttek az evangéliumot összefüggéseiben érthetik meg, hihetik el és élhetik meg. Másodsorban az volt a vágyuk, hogy a mindennapi életükben segítsenek nekik; ezt bizonyítják a kórházak, iskolák és egyéb szeretetszolgálati létesítmények. Az evangélium átformálta az embereket. A Biblia üzenetében és ezáltal a misszióban főleg nem külsőségekről van szó, vagyis nem a ruházatról, az étkezési szokásokról, a zenéről vagy hasonlókról. Isten az evangéliumon keresztül a kultúra velejét ragadja meg: a világnézetet, az értékrendet dönti meg, az embereknek állást kell foglalniuk abban, hogy mit tartanak igaznak vagy hamisnak, jónak vagy gonosznak. S ott, ahol új istenismeretre jutnak és személyes kapcsolatuk alakul ki Istennel, ott ez az élet gyakorlati dolgaiban is nyilvánvalóvá lesz.

Minden misszionárius szembekerül azzal a kihívással, hogy „le kell fordítani” az evangéliumot más kultúrára vagy nyelvre. A bibliafordítók sokszor évekig fáradoznak azon, hogyan lehetne az olyan kifejezéseknek a jelentését, mint „Isten”, „bűn”, „kegyelem” érthetően visszaadni más nyelven. Gyakran fordul elő, hogy nem találnak rá megfelelő szót, és új kifejezést kell alkotniuk, hogy elkerüljék a félreértéseket. A legtöbben el sem tudják képzelni, mennyi gondolkodással, munkával, feszültséggel és csalódással párosul az evangélium lefordítása.

A kultúrával kapcsolatban öt dologra kell a misszionáriusnak különösen figyelnie az evangélium „lefordításakor”:

1. Istennel szembeni alázat

A misszionáriusnak tudatában kell lennie annak, milyen kicsi ő és állítólagos tudása Istenhez képest. Az emberi értelem túl csekély ahhoz, hogy Isten nagyságát felfogja. Nem nekünk kell megállapítanunk és eldöntenünk, hogy ki Ő és mit akar, hanem készeknek kell lennünk arra, hogy meghallgassuk, amit Ő mond nekünk. Salamon a Példabeszédek könyvében írja: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”.

2. Megalapozott tudás és a bibliai üzenet megértése

A misszionáriusnak szaktudásra van szüksége, mint ahogyan ez minden más foglalkozásnál is elengedhetetlen. A Biblia üzenetét, tartalmát, összefüggéseit és hátterét is ismernie kell. Az Igét nemcsak fejből kell tudnia, hanem azt szívében hinnie kell és tovább kell tudnia adni.

3. Saját kulturális hovatartozását pontosan kell látnia

Általánosságban elmondható, hogy az emberek nincsenek tudatában saját kultúrájuknak, csak akkor szembesülnek vele, mikor más gondolkodásmóddal találkoznak. A misszionáriusnak azonban tisztában kell lennie saját kulturális hátterével ahhoz, hogy lássa, hol leselkedik rá az a veszély, hogy a Bibliát a saját kultúrájának fényében olvassa és adja tovább.

4. Az idegen kultúra jó megértése

A misszionáriusnak meg kell tudnia érteni az emberek világnézetét, értékrendjét, vallási látásmódját, és hogy ezek hogyan nyilvánulnak meg a társadalomban, az emberek közti kapcsolatokban. Csak így tudja az evangéliumot a megfelelő helyen, időben és módon továbbadni.

5. Nyugodtság és Istenben való bizalom

„Ora et labora” (imádkozz és dolgozz) – mondták már a középkori szerzetesek is. Isten nem ment fel bennünket a munka alól. Előfordul ugyan, hogy álmunkban is eleget ad (Zsolt 127,2), de felelősséggel is felruház. Szentlelke által képessé tesz embereket arra, hogy Igéjét megértsék, összefüggéseket mutassanak fel, és azt másoknak érthetően el is mondják (Ef 4,11-12; 2Pt 3,15-16). A misszionárius feladata, hogy gondosan utánanézzen, átgondolja, kutassa, megjelenítse, elmagyarázza és hirdesse a rá bízott üzenetet.

Ugyanakkor tudnunk kell, hogy Isten nem szorul rá a mi kultúrák közti fordítóképességünkre. Az Ő szava az Ő szava, nem mi tesszük azzá. Ezen keresztül beszél velünk, beszél általunk, de nélkülünk is. Felhasználja a mi nyomorult fordítási próbálkozásainkat, és megszólít azon keresztül embereket; Ő teremt hitet. Jeremiás az Ő szavát sziklazúzó pörölynek nevezi (Jer 23,29).

A Zsidókhoz írt levél szerzője így ír róla a 4. rész 12, versében:

„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”

Detlef Krause

missziói igazgató

Kultúrák közti kommunikáció a gyakorlatban

Vajon a különböző kultúrákban élő emberek közti párbeszéd kifejezetten misszionáriusoknak való téma? Semmi esetre sem. Elég, ha városunkban szétnézünk, és máris láthatjuk, mennyire színes lett a lakosság összetétele. Sokan mondják, hogy már „túl színes” is, ennek az az oka, hogy nem tartják megközelíthetőnek és ezáltal kiszámíthatónak a tőlük különböző embereket. Vajon hogyan lehetne áthidalni ezt a szakadékot?

Első tanács: Ismerjük meg a másik ember gondolkodásmódját!

Általános az elvárás, hogy az idegen alkalmazkodjon az adott ország szokásaihoz és nem fordítva. Ez nagyon sokáig eltarthat, sőt, a legtöbbször félbemarad, ugyanis az idegen kultúra megismerése számos félreértéssel és csalódással párosul mindkét részről. Egyszerűbb külföldiként bezárkózni és külön gettót alakítani, kultúrát a kultúrában. Ez a veszély a misszionáriusokat is fenyegeti, ezért nagyon fontos megtenni az első lépést, és megpróbálni megérteni a másikat. Ez pedig úgy kezdődik, hogy tájékozódik az ember. Az iszlám példáján hadd mutassam be ezt.

A legtöbb keresztyén az iszlámról csak nagy vonalakban tudna beszélni. Tudják például, hogy egy muzulmánnak azért nehéz a keresztyénséggel komolyan foglalkoznia, mert nem tudja elfogadni, hogy Jézus Isten Fia. Itt azonban a legtöbben sajnos megállnak. Aki viszont kapcsolatba akar kerülni a muzulmánokkal, annak tovább kell kutatnia: miért tartják vajon ezt akadálynak?

Önök tudják a választ? Egyszerűen megbotránkoztató számukra, hogy Isten Máriával hált volna, és így lenne Istennek fia.

Aki feltérképezi mások gondolkodásmódját, és a Bibliát is ismeri, az nagy félreértéseket tisztázhat és elkezdhet hidakat építeni.

Második tanács: Akarjuk megérteni a másik embert!

A másik ember megismerése nagymértékben azon múlik, hogy valóban érdekel-e minket. Ezt megérzi, és ettől függ, hogy elfogadja-e a közeledésemet, vagy sem. Németországban például sokan bizonytalanok abban, hogyan beszéljenek a leplekbe burkolózott muzulmán asszonyokkal, és ez érthető is: a keleti ruházat egy kicsit kihívónak tűnhet, a tőlük való távolság pedig áthidalhatatlannak. Önök tudják, hogy a legtöbb muzulmán asszony azért takarja el magát teljesen, mert engedelmeskedni akar istenének? Ennek az öltözetnek a viselése sokaknak valóságos istentiszteletet jelent. Gyakran kell gúnyos pillantásokat elviselniük csak azért, hogy ne szegjék meg a Korán parancsát.

Ha törekszünk megismerni és megérteni a másik ember hátterét, akkor nagy akadályt gördítünk el a kultúrák közti kommunikáció elől.

Harmadik tanács: Találjuk meg a megfelelő módszert!

Az előző két ponthoz hozzátartozik az is, hogy megtaláljuk üzenetünk továbbadásának azt a módját, melyen keresztül ők azt személyre szabottan értik meg! Néhány példa:

Ha leülünk egy muzulmánnal Bibliát olvasni, ügyeljünk arra, hogy az a Biblia ne egy széthulló lapokból álló, agyonolvasott példány legyen. Az ő meglátása szerint ugyanis egy szent könyvnek nem csak a tartalma szent, hanem önmagában is az, ennek pedig meg kell látszódnia a vele való bánásban és a külalakjában.

Nagyon félreérthető lenne, ha egy európai férfi a bevásárlóközpontban megszólítana egy muzulmán nőt, és a hitéről kezdene vele beszélgetni. Egy kapcsolat megkezdésekor a muzulmánoknál a nők csak nőkkel, a férfiak csak férfiakkal beszélnek, és eleinte csak kerülő úton érintenek minden olyan témát, amely sértené a másikat. Ezzel jelezték ugyan, hogy mi a szándékuk, mégis udvariasak maradtak.

A nézeteltéréseket jobb közvetítő útján tisztázni. A közvetítő megpróbálja elvenni a dolog élét, mielőtt az érintettek beszélnének egymással. Az ilyen kultúrákban a közvetítő személyével nagyon jól lehet példázni Jézus Krisztus helyettes áldozatát.

Negyedik tanács: Nem a külső változás az első

Ez talán a legnagyobb kihívás a nyugati misszionáriusok számára. A legszívesebben gyors eredményeket látnánk, és általában arról is határozott elképzelésünk van, milyen legyen ez az „eredmény”. És bár a Bibliához igazodunk, elképzeléseinket jelentősen befolyásolja hátterünk és a jellemünk. Hídépítőkként ezt be kell látnunk, és rengeteg csalódást kell elviselnünk. Az sem segít, ha felidegesítjük magunkat az idegen kultúra szokásai miatt, viszont az igen, ha beállítjuk magunkat rá (ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindent helyesnek is tartunk).

Nem várhatunk arra, hogy megváltozzon a másik, hanem oda kell érte menni, ahol van, és olyannak elfogadni, amilyen. Ez az első lépés.

A második az, hogy a változást nem szabad a külső alapján megítélni. A valódi változás bentről kifelé halad, és sohasem fordítva!

Nem elég megtiltani a bangladesieknek, hogy amuletteket hordjanak, mert amíg a gonosz szellemektől félnek, addig az ilyen „segítségeket” használni fogják – legfeljebb titokban, hogy a misszionárius ne lássa meg. Jézus erejéről és hatalmáról kell újra és újra beszélni nekik, és könyörögni értük. Ez sokáig tarthat, ám a kulturális változáshoz idő, megértés, ismeret szükséges, soha nem érhető el erőszakkal, és sohasem egyik napról a másikra történik.

Ötödik tanács: A legjobb példaképünk: Isten Jézus Krisztusban

Mit meg nem tett a Teremtő, hogy teremtményeivel beszélhessen! Ábrahámmal emberi formában találkozott, a prófétákhoz saját nyelvükön beszélt, a világnak pedig elküldte Jézust mint embert. Mindezt azért tette a Teremtő, hogy megértsük, ki Ő valójában! Számára semmilyen ár nem volt túl drága ahhoz, hogy teremtményeit megszólítsa. Mi ebből élünk, ezért ha elbizonytalanodunk, mindig igazodhatunk Jézus szeretetéhez és viselkedéséhez.

A misszióban mindig valóságos szellemi hatalmakkal van dolgunk. Az ördög tévelygésben akarja tartani az embereket, és kárhozatra akarja őket juttatni. Így a mi próbálkozásaink csak egy részét jelentik az egész missziónak. Tudatában vagyunk, hogy mennyire rászorulunk a Szentlélek vezetésére és munkálkodására, ám éppen ez Jézus hídépítőinek erőssége.

Martin és Tabea Auch

négy gyermekükkel 1988 óta szolgálnak Bangladesben,

jelenleg a fővárosban.

Jakob Walter misszionárius magyarországi körútja

Május első felében tizenöt magyarországi gyülekezet meghívásának tett eleget Jakob Walter, Pápua Új-Guineában szolgáló misszionárius. Mindenhol nagy szeretettel fogadták, és érdeklődéssel hallgatták érdekes, színes, olykor megrendítő bizonyságtételét. A gyülekezetekben beszámolt misz-sziói elhivatásáról, kiküldetéséről, és az új-guineai missziói munka örömeiről, nehézségeiről.

Hadd osszuk meg a Testvérekkel előadásainak rövid összefoglalóját!

Az új-guineai ébredésben a múlt század első felében nagy szerepet játszott Molnár Mária magyar misszionáriusnő is, akinek szolgálatára a mai napig hálásan és szeretettel gondolnak a pápua testvérek. A missziói munka megkezdésekor még számos misszionárius lett áldozata az országban uralkodó ellenségeskedésnek, gyűlöletnek, kannibalizmusnak, vérbosszúnak. Ez az ellenségeskedés a magyarázata annak is, hogy az országban 850 nyelvet beszélnek, melyek nem nyelvjárások, hanem különálló nyelvek. De Jézus Krisztus evangéliuma itt is győzött! Az ország majdnem egy évszázad alatt keresztyén országgá lett. Kialakult egy közös nyelv is, a melanéz-pidgin, mely ma az ország hivatalos nyelve, s mely óriási könnyebbséget jelent mind a misszionáriusoknak, mind az ország kormányzásának.

Merész lépést jelentett a bennszülötteknek elfordulni addigi szellemhitüktől, megtagadni és bűnként megvallani a varázslásokat, emberáldozatokat, őseik szellemétől való függésüket. Még nehezebb a helyzetük azoknak a törzseknek, melyek a mai napig többnejűségben élnek. Itt ugyanis ha hitre jut egy férfi, nagy bölcsességre van szüksége ahhoz, hogyan viszonyuljon 6-8 feleségéhez. A kannibalizmus csak elvileg szűnt meg, elvétve még előfordul egy-egy eset.

Jakob Walter 22 évvel ezelőtt utazott ki Pápua Új-Guineába. Az első négy évben egy őserdei törzsben dolgozott, ahol abban az időben sokan jutottak hitre, akik ma már lelkészek, gyülekezeti vezetők lettek a környék gyülekezeteiben. Ő és munkatársai tanították ezeket a bennszülötteket írni-olvasni, hogy olvashassák a Bibliát és tanulhassanak bibliaismeretet.

A városokban egyre erősödik a bűnözés. A nagyvárosi nyomornegyedek lakóinak nagy része ebből él. Jakob Walter és családja az elmúlt négy évben az egyik fővárosi nyomornegyedben szolgált bűnözők között. Mivel az országban nincs tankötelezettség, tandíj viszont van, így a nyomornegyedekben élő gyermekek nem járnak iskolába, s az ő tanításuk is a misszionáriusok feladata. A bűnözők közti munkát egy rablótámadás kapcsán kezdhették meg, amikor kirabolták őt és munkatársát, s kis híja volt csak, hogy életben maradhattak. Isten kegyelme és szeretete, hogy a támadók megnyíltak az evangélium előtt. Noha még nem tértek meg, rendszeresen részt vesznek a bibliaórákon.

A Liebenzelli Misszió Pápua Új-Guineában végzett szolgálatának jelenlegi célja, hogy a meglévő gyülekezetek erősödjenek, önállósodjanak, minél több vezetői tisztséget, feladatot bennszülöttek vegyenek át, valamint hogy ébresszék a bennszülöttekben a missziói felelősséget, s hogy közülük is utazzanak ki – megfelelő képzés után – misszionáriusok más országokba.

Keresztfalvi Béla és Mariann

Az Ige újat teremt

Interjú két pápua új-guineai vendéggel 2000 augusztusában

Job Manuai (J.M.), a Mánuszi Evangéliumi Egyház (ECOM) vezetője volt 1964-1975-ig, 12 gyermeke és 31 unokája van, valamint

Timothy Changau Lomon (T.C.L.), Lomon József fia, Molnár Mária örökbefogadott fia, az ECOM egykori világi vezetője, ma a Molnár Mária Emlékgyülekezet koordinátora és titkára Pitilu szigetén. Öt gyermeke és 11 unokája van.

Néhány hete már itt vannak Németországban. Mi tetszett Önöknek a leginkább? Mi volt idegen?

J.M.: Sok jót láttunk a gyülekezetekben, amelyeket meglátogattunk.

T.C.L.: Sokat tanultam az itteni keresztyénekkel való megismerkedésből. Ugyanazt hisszük, ugyanúgy szeretjük az Urat és várjuk Jézus Krisztus visszajövetelét.

Miért vállalkoztak erre az utazásra? Mire számítottak? Valóban azt tapasztalták, amire számítottak?

J.M.: Szerettem volna látni, honnan származnak azok a misszionáriusok, akik hozzánk jönnek Mánuszra. Meg szerettem volna látogatni egykori misszionáriusainkat, és megnézni, mit csinálnak most. Tudtam régebben is, hogy a Liebenzelli Misszió nem csak Pápua Új-Guineában szolgál, hanem más országokban is. Most már jobb rálátásom van a munkájukra, ez szélesítette a látókörömet.

T.C.L.: Már évek óta foglalkoztatott a dolog, hogy ha egyszer lehetőségem lesz Németországba és Magyarországra elutazni, szeretnék többet megtudni a misszionáriusokról, akik kiutaznak a külmisszióba. Magyarországra pedig azért szerettem volna eljutni, mert a második világháború előtt Molnár Mária örökbe fogadott és nevelt. Ő volt Pitilu szigetén az úttörőmisszionáriusunk. Nagy örömöm, hogy eljuthattam most Magyarországra is! Sajnos, csak rövid ideig lehettünk ott, és nem ismerkedhettem meg Molnár Mária rokonaival sem. De megnéztük azt a templomot, ahol megáldották és elbúcsúztatták Mánuszra. Én is örültem, hogy régi mánuszi misszionáriusokkal újra találkozhattam Németországban.

Milyen ma az idősek élete Mánuszon? Milyen helyet foglalnak el a társadalomban? Ki gondoskodik róluk?

J.M.: Az időseket nagyon tisztelik. Ha egy idős férfi beszél, a fiataloknak hallgatniuk kell. Az időseknek van tapasztalatuk, a fiatalok tanulhatnak tőlük. Azonban ez ma már csak a falvakban van így, a városokban nem. A legtöbben idős korukra visszatérnek a városból a falujukba, még akkor is, ha jó állásuk volt.

T.C.L.: Általában az időseket a gyermekeik gondozzák halálukig, és ha valakinek nincsen gyermeke, akkor ezt a feladatot átveszik testvéreinek a gyermekei.

Önök már régóta keresztyének. Mi az, ami időközben megváltozott az egyházban? Vagy minek kellene megváltoznia?

J.M.: 1961-ben tértem meg, 1964-75-ig voltam egyházvezető. Nem sok minden változott azóta: akkor is és ma is kevés munkatársunk van. Különösen a fiatalok közti szolgálathoz lenne még szükségünk emberekre. A fiatalok élete az elmúlt években nagyon megváltozott: nyugati filmeket néznek és úgy is akarnak élni, isznak és nem akarnak már az idősekre hallgatni.

T.C.L.: Mikor az első misszionáriusok Mánuszra jöttek, nem volt könnyű dolguk, mégsem adták fel. A mai misszionáriusok már szabadon hirdethetik az evangéliumot, egész falvak tértek meg. Ma már minden megyében, faluban és nyilvános helyen szabad hirdetni az Igét. Az a vágyam, hogy minden ember meghallhassa az Örömhírt!

Németországban újra és újra lehet hallani azt a véleményt, miszerint a misszionáriusok szétrombolják a kultúrát. Önök hogyan látják ezt?

T.C.L.: Nem értek vele egyet. A misszionáriusok azért jöttek, hogy az evangéliumot hirdessék, azután az emberek szabadon döntenek arról, hogy akarják-e követni Jézus Krisztust. Nem a misszionárius változtatja meg az életüket, hanem Isten Igéje.

Minden kultúrának megvannak a jó és rossz oldalai. A mi kultúránk azt kívánja tőlünk, hogy tiszteljük őseink szellemét, hogy azok segítsenek nekünk, gyógyítsanak meg stb. Ez nem jó szokás, ez tévelygés. Csak azok tudják összehasonlítani a kultúrájukat a keresztyén hittel, akik már hitre jutottak. Ha észreveszik aztán, hogy bizonyos kulturális elemek nem egyeztethetők össze a hittel, akkor azokat nem fogják többet gyakorolni, hanem a hitet fogják követni. Vagyis nem a misszionárius mondja meg nekünk, hogy mit kell megváltoztatnunk, hanem Isten Igéje változtat meg minket.

Miért imádkozhatunk?

T.C.L.: A Mánuszi Evangéliumi Egyház növekszik. Nemcsak Mánuszon vannak gyülekezetei, hanem Madangban, Port Moresbyban, Laeban és Wewakban. A nagyvárosokban sok mánuszi dolgozik, a városi gyülekezetek lelkészei többféle törzsből származó emberekkel foglalkoznak. Imádkozzanak ezekért a „multikulturális” gyülekezetekért!

J.M.: Az én kérésem az, hogy imádkozzanak a mánuszi falvak lakóiért, hogy Jézushoz találjanak és ne csak névleges keresztyének legyenek!

Az interjút

Gudrun Neumaier

készítette

Keresztek Franciaországban

Útszéli keresztek

Ha autóval utazgatunk Normandiában, hamar feltűnik, hogy mennyi kereszt áll az utak mentén. Majdnem minden faluban és minden nagyobb kereszteződésnél láthatjuk a Megfeszítettet a kereszten. Ezek a fából, fémből, vagy kőből készült keresztek már évek óta ott állnak, és mindenki hozzászokott már a látványukhoz. Néha egy-egy évszám is olvasható rajtuk, például 1870, vagy 1918. Háborúk után állították fel sokukat hálából, amiért az ellenség nem jutott el a faluig. Más kereszteket azért állítottak, hogy azok védjék meg őket a háborútól. A falu papja különleges módon áldotta meg ezeket, hogy legyen is hatásuk. Az ilyen szokások, vagyis a keresztyénség és a babonaság keveredése gyakoriak Normandiában.

Szeretet-keresztek

Nemrégen egy családhoz voltunk hivatalosak vacsorára. A háziasszony megkérdezte, mi a véleményünk a dozule-i glóriás keresztről. Ugyanis nemrégen megjelent egy újságcikk arról, hogy a szomszéd faluban felállítottak egy keresztet egy „Jézus-jelenés” nyomán. Madeleine Aumont meg volt győződve arról, hogy neki megjelent Jézus Krisztus, és azt parancsolta neki, hogy egy 738 méter magas keresztet állíttasson. (Ez a méret megfelel a Golgota magasságának.) Ám mivel ilyen méretű keresztet lehetetlenség felállítani, a méretet századára kicsinyítették, így az 7,38 méter magas lett, de cserébe több ilyet állítottak. Kék és fehér műanyaggal vannak bevonva, mely az eget és Máriát jelképezi, és egész éjszaka meg vannak világítva. Szeretet-kereszteknek nevezik őket, vagy glóriás kereszteknek. Egy faluval odébb egy parasztember is felállított a kertjében egy ilyen keresztet, melyet egy másik család rögtön utánzott, és most már az ő kertjükben is áll kereszt. Az érdekessége ennek a fajta keresztnek az, hogy nem ábrázolja a Megfeszítettet, mint ahogy az itt eddig szokás volt.

A keresztek jelentése

A hatóság még vizsgálja, hogy nem egy szekta áll-e a keresztállítások mögött. Az érintettek azonban vallják, hogy Jézus parancsát teljesítik csak ezzel, és egyébként jó katolikusok. Mások azt követelik, hogy a papok áldják meg ezeket a kereszteket is, ami elől a papok azért húzódoznak, mert nem ismerhetnek csak úgy el egy Jézus-jelenést. A jelenésben hívők a keresztállításokkal áldást és védelmet kérnek Istentől, és hiszik, hogy ezek a keresztek megvédik őket a vihar okozta károktól, valamint hogy a keresztek lábainál csodák történhetnek. Ezen túlmenően pedig ezzel is készülnek Jézus visszajövetelére.

A kereszt mint jel

Mit válaszoljunk a vendéglátónk kérdésére? Babonaság, vallásos szentimentalizmus, vagy feltűnősködés ez? Megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy mit jelent számunkra a kereszt: emlékeztet minket Jézus Krisztus halálára, amire azért volt szükség, hogy mi élhessünk. A keresztnek önmagában nincsen mágikus ereje, hanem emlékeztet Jézus szabadítására. Hogy megértett-e, nem tudjuk, de ez a beszélgetés ismét figyelmeztetett arra, hogy a mindennapi beszélgetésekben is felülről való bölcsességre van szükségünk.

Sigrun Rapp

férjével és három fiával 1991 óta szolgál Franciaországban,

gyülekezetalapító munkában, Alencon városban.

Afganisztán

Ø 24 millió lakosa van

Ø a lakosság 99%-a muzulmán

Ø 0,01%-a keresztyén

Ø a világ legnagyobb ópiumexportálója

Afganisztánnak mozgalmas a történelme: 1973-ig alkotmányos monarchia volt, aztán egy katonai puccs és egy zavargásokkal teli átmeneti időszak után a kommunisták vették át a hatalmat. 1992-ben összeomlott a kommunizmus, vége lett a viszonylagos vallásszabadságnak, s egyúttal kirobbant a hatalmi harc két rivalizáló iszlám csoport között, mely 1996-ig tartott. Azóta az ország több mint 90%-át szélsőséges fundamentalista iszlám törvényekkel kormányozzák.

Az uralkodó tálibok halálbüntetést rónak ki mindazokra, akik az iszlámról más vallásra térnek át. Még azokra a nem muzulmánokra is érvényes ez, akik át akarnak téríteni másokat.

Keresztyén gyülekezeteknek még a létezése is tiltott, a missziói munka végzése úgyszintén.

Afganisztán a világ azon országai közé tartozik, melyeket a legkevésbé sikerült még elérni az evangéliummal. 48 ezer mecset áll az országban, ám egyetlen keresztyén templom sem. Nyolcvannyolc népcsoport még nem hallotta az evangéliumot! Csupán egy népcsoportban tudunk keresztyén gyülekezetről. A keresztyének csak a szociális és egészségügyi szolgálatokban élhetik meg Isten szeretetét és tehetnek vallást hitükről. A városokban és egyes vidéki településeken megsokszorozódott a keresztyének száma a külföldiek bizonyságtétele, az afgán hívők, sőt, hívő orosz katonák szolgálata nyomán! A nyílt bizonyságtétel következménye azonban legtöbbször halál.

Nemrég készült el az Újszövetség dari nyelvű fordítása (amelyet a lakosság 35%-a beszél), és nagy mennyiségben rendelkezésre áll. A pastu nyelvű fordításból (amelyet a lakosság 50%-a beszél) azonban csak kis példányszámot nyomtattak.

Imádkozzunk az Újszövetségek helyes szétosztásáért, valamint az országban beszélt egyéb nyelvekre való lefordításáért (8 nyelvre a fordítás folyamatban van, további 29-re azonban még nincs).

Minden rádiós lehetőséget ki kellene használni missziói célokra. A FEBA Rádiómisszió heti 75 percben sugároz pastu nyelvű és heti 50 percben dari nyelvű keresztyén adást. Imádkozzunk ezeknek az adásoknak a szerkesztőiért!

Imádkozzunk továbbá a külföldön élő afgánokért, hogy ők ismerhessék meg Jézus Krisztust!

Detlef Krause nyomán

GYERMEKEKNEK

Pedro és barátai

10

Pedro Batában lakik egy afrikai ország, Egyenlítői Guinea legnagyobb városában. Ebben az országban spanyolul beszélnek. Pedro így mutatkozik be anyanyelvén: „¡Holá! ¡Soy Pedro!” – (Sziasztok! Pedro vagyok!) Keresd csak meg Egyenlítői Guineát a térképen! Afrika nyugati partján találod, az Egyenlítő közelében, fővárosa Malabo. Pedro öccsével, José-Luísszal együtt, a nagymamájával él, mert édesapjuk és édesanyjuk meghalt, amikor ők még egészen kicsik voltak. A nagymama eljár mosni, hogy keressen egy kevés pénzt, vagy magakészítette manióka rudakat árusít. Gyakran van távol otthonról, mert emellett még a városon kívül egy kis földet is művel. Így a két fiú, amikor hazamegy, gyakran senkit sem talál otthon és ételt sem talál odakészítve.

Érthető, hogy Pedrónak is segítenie kell a kis család megélhetését. Ügyesen tud horgászni és rákot fogni. Ha elég nagy a fogás, akkor telik belőle egy jó étkezésre, sőt, még eladásra is. Néha segít a piacon az egyik kereskedőnek, amiért kap egy kis aprópénzt. Nemcsak élelem kell, ruhát, cipőt, meg gyógyszert is kell venni, valamint szappant, petróleumot a lámpákba és különféle iskolaszereket.

Zöld nadrág az iskolai egyenruhához

Egyenlítői Guineában a gyerekek rendszerint egyenruhában járnak iskolába. Pedro iskolájában ez fehér inget és zöld nadrágot jelent. Ilyen nadrágot nem könnyű találni a piacon, legjobb egy szabóval elkészíttetni.

Alkalmi munkákból Pedro annyi pénzt gyűjtött össze, hogy meg tudott venni egy megfelelő darab zöld posztót. De hol talál olyan szabót, aki megmaradt kevés pénzéért megvarrja az iskolai nadrágot? Magába roskadtan ült nálam a verandán. „Tía Ursula (Orsolya néni), ez teljesen lehetetlen!”

Valóban lehetetlen lenne ez? Hiszen Isten azt mondta Jeremiásnak: „Én vagyok az Úr ... Van-e számomra lehetetlen?” (Jer 32,27). Dávid király pedig így bátorít bennünket: „Hagyjad az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik” (Zsolt 37,5).

Együtt imádkoztunk az Úrhoz, elmondtuk neki az egész helyzetet, és kértük, legyen Pedróval és segítsen, hogy lehessen neki új nadrágja. Imádság után Pedro felállt. Még nem látszott rajta a teljes meggyőződés, de neki akart vágni, hogy szabót keressen.

Nem sokkal ezután ragyogó arccal tért vissza.

„¡Escucha! (Képzeld csak!) Egy férfi, akit ismerek, azt mondta, hogy nem is egy, hanem két nadrágot varr nekem az anyagból! Fizetségképpen pedig minden további nélkül elfogadta néhány darab pénzérmémet!”

Öröme határtalan volt. Még egyszer leültünk, hogy megköszönjük az Úr Jézusnak a gyors választ.

Milyen nagy és jóságos a mi Urunk! Ismeri minden gondunkat. Számára semmi sem túl nagy, de nem is túl jelentéktelen, és minden helyzetben tud kiutat adni, soha nem okoz nekünk csalódást.

Pedróval együtt szeretnénk ezt megszívlelni és mától fogva bízni akarunk Benne!

„Nincs különbség ... mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja” (Róma 10,12).

„Kérjetek és adatik nektek ... Mert aki kér, mind kap...” (Máté 7,7–8).

Hírek Jakutföldről

Misszionáriusok találkozója

Március közepén négynapos találkozóra gyűltek össze a Jakutföldön szolgáló misszionáriusok, ami nagy örömöt jelentett nekik, mivel nem minden évben engedhetik meg maguknak a hosszú és körülményes utazást. A négy nap alatt előadásokat hallgattak, valamint szükségeikről számoltak be egymásnak. Bizony, sokhelyütt hiányzik megfelelő jármű, alkatrész, gyógyszer, vitamin, élelmiszer és tananyag a gyermekhetekhez. Hiánycikk továbbá mindennemű jakut nyelvű keresztyén irodalom.

Megbeszélés tárgyát képezte a fővárosban, Jakutszkban tervezett bibliaiskola megalapítása, melyben fiatal, tehetséges hívő keresztyének tanulhatnának.

Egy hívő jakut bizonyságtétele

Egyértelmű volt az Úr parancsa számomra: „Legelőször a saját házad tájékán szolgálj nekem, s csak azután foglalkozz a szomszédos területekkel!” Eleinte a missziói parancsot szó szerint akartam értelmezni, vagyis elmenni széles e világra, aztán megértettem, hogy otthon, a saját megyémben kell elkezdenem szolgálatomat.

Gyermekkorom óta sokat betegeskedtem, ifjúkoromban szélütés ért, aminek következtében jobb oldalam megbénult és a jobb szememmel nem láttam. Kórházi tartózkodásom alatt két férfi levetítette nekünk, betegeknek a Jézus élete című filmet, és traktátusokat adtak nekünk. Felismertem, hogy pont ez az, amire vágyom, amire szükségem van, anélkül, hogy közelebbit tudtam volna a keresztyén hitről. Imádkoztam az ismeretlen Istenhez, Jézushoz, és sokszor végigolvastam a traktátusokat.

Otthonra találtam a megyeszékhelyünkön működő kis evangéliumi gyülekezetben, ahol átadtam az életemet az Úrnak.

Hamarosan felismertem, hogy felelősséggel tartozom a környezetemben élő emberekért. Ezen a vidéken a falvak átlagosan 160-200 km-nyire fekszenek egymástól, és az utak rossz minőségűek. Elkezdtem járni a megyénk falvait, és hirdetni az evangéliumot. Volt, ahol egy asszony jutott hitre, volt, ahol házi bibliakör alakult. A szülőfalumban csak nagyon lassan nő az érdeklődés az Ige iránt. Vannak már ugyan néhányan, akik úton vannak Isten létének felismerése felé, de a megtéréstől még messze állnak.

Aggódom azokért, akik már két-három éve megtértek, mert szükségük lenne tanításra, útmutatásra, hisz ezek hiányában könnyebben elbukhatnak, vagy tévtanítók áldozatai lehetnek.

Megyénket joggal lehetne a világ legnehezebben megközelíthető vidékének nevezni, mivel nincs tömegközlekedés.

Egyik legnagyobb örömöm, hogy édesanyám is elfogadta az Urat.

Szeretnék kórházakba, öregotthonokba, iskolákba és óvodákba is eljutni az evangéliummal. Nem vágyom olyan nevekre, mint „misszionárius”, vagy „lelkész”; átlagember szeretnék maradni, aki másoknak mutatja az utat Jézus Krisztushoz.

B.S.

Árvíz Jakutföldön

Az elmúlt tél igen hideg és hóban szegény volt, ami azt eredményezte, hogy különösen vastag jégréteg képződött a legszélesebb szibériai folyón, a Lénán.

A hirtelen kezdődő olvadás és a jelentős mennyiségű csapadék vezetett árvízhez. A főváros, Jakutszk határát elöntötte a víz, több ezer lakost kellett evakuálni. Csodálatos módon a missziói épület előtt két méterrel megállt a víz. Jakutszktól délre 30 km hosszú jégtorlasz alakult ki, amit katonai repülőkről ledobott bombákkal aprítottak fel. Sok települést teljesen elmosott a víz.

A huszonhatezres Lenszk városban óriási károkat okozott az ár, itt a gyülekezeti házban is a plafonig állt a víz. A fiatal egyházfi négy napig a padláson tartózkodott ivóvíz és élelem nélkül. Mikor az ár levonulása után a lenszki gyülekezet ismét összegyűlt, hálát adtak az Úrnak, hogy megmenekülhettek. Senkit nem került el a katasztrófa, és pont azok hálaadása volt a legmegrendítőbb, akik a legtöbbet szenvedtek és veszítettek el.

Imádkozzunk ezekért a testvérekért, mert folyamatosan szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy Isten hogyan engedhette meg mindezt. Nehéz ebben a helyzetben nem elcsüggedniük, hanem másokat erősíteniük.

Missionswerk FriedensBote

Külmissziói Híradó - a Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja
Megjelenik évi hat számban
Az újságot térítésmentesen küldjük, hasonlóképpen – kérésre – a német nyelvű liebenzelli missziói lapokat is.
(Mission Weltweit és Go für Gott gyermeklap).

A Külmissziói Híradót a misszióra szánt adományokból tartjuk fenn, és állítjuk elő.
Gondoljunk azokra is, akik a környező országokban szívesen olvassák, de nem tudják adományukkal támogatni a lapunkat.
Felelős kiadó: Asztalos Zoltán, 4200 Hajdúszoboszló, Csokonai u. 32. Tel/fax: (06-52) 363-812

Főszerkesztő: Előd Erika, 1022 Budapest Bimbó út 52. Tel.: (06-1) 326-54-94 E-mail: elode@elender.hu

Szerkeszti munkatársi közösség.

Internet: http://kulmisszio.tripod.com

Készült a Nyomtató '95 Bt nyomdájában, Debrecen