Make your own free website on Tripod.com

Külmissziói
Híradó
A Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja

XI. évfolyam 1. szám                                                                                                      2002. Február

 

Dicsérjétek, áldjátok, magasztaljátok az Urat!

 

A hatéves kisfiú csillogó szemekkel állt a vendégek előtt, és nagyokat gesztikulálva élete első halfogásáról lelkendezett. Igyekezett meglévő szókincsét minél változatosabban felhasználni, hogy a hallgatók jól maguk elé tudják képzelni az elmondottakat. Mindenki láthatta, hogy a fiú csordultig van lelkesedéssel.

 

Azonban nemcsak a gyerekek tudnak áradozni valamiről, hanem bizony mi, felnőttek is. Például egy futballmeccsről, új autóról, izgalmas könyvről, lenyűgöző szónokról, vagy bármi másról, ami hatással volt ránk. A Biblia ezt egy mondattal összefoglalja: „Mert a szívnek teljességéből szól a száj” (Mt 12,34).

 

Egyszerűen nem tudjuk magunkban tartani azt, ami foglalkoztat bennünket, hanem szükségesnek érezzük, hogy mások is tudomást szerezzenek róla. A gyermekek ezt őszintébben teszik, a felnőttek visszafogottabban, de a lényeg ugyanaz.

 

Feltettük-e már vajon magunknak a kérdést, hogy miért vagyunk olyan szótlanok, amikor Istennel, vagy Istenről kellene beszélni? Mintha nem lenne hozzá megfelelő szókincsünk, és hiányozna ez a személyes lelkesedés. Hiszünk ugyan a fejünkkel, de a szívünket ez mintha nem érte volna még el.

 

Amikor Pétert felelősségre vonták, és felszólították, hogy ne beszéljen többet Jézusról, így felelt: „Nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk!”

 

Aki Istent „látja” és „hallja”, aki találkozik Vele, az nem tehet mást, mint hogy beszél Vele, és beszél Róla másoknak. Aki megismerte Őt Jézus Krisztuson keresztül, azt lenyűgözi ez az élmény, és újra meg újra áradozik Róla. Mindegy, hogy az illető afrikai, kínai, orosz, német, vagy más nemzetiségű, egyformán rácsodálkozik az Úrra, és Mikeás prófétával együtt felteszi a kérdést: „Kicsoda olyan Isten, mint te?” (Mik 7,18). Ez a csodálat nyilvánul meg a keresztyének énekeiben, imádságaiban, festményeiben.

 

Újságunk jelen számában arról írunk, hogyan fejezik ki a különböző kultúrájú keresztyének Isten iránti csodálatukat énekkel, zenével.

 

Detlef Krause

missziói igazgató

 


Dicsérjétek, áldjátok, magasztaljátok az Urat!................ 1

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!................... 2

Zene van a levegőben…................................................... 4

A gyülekezeti éneklés fejlődése Franciaországban.......... 4

Így énekelnek Afrikában!?.............................................. 6

Japán a zenekedvelők országa........................................ 7

A Biblia mint szótár.......................................................... 8

Vietnam.......................................................................... 10

Gusztáv.......................................................................... 11

Gyermekeknek............................................................... 13

Hírek a Luz családról, Ecuadorból................................ 14

Hírek a világ minden részéről........................................ 15

 

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

 

Lapunk ez évi első számában szeretettel köszöntöm kedves Olvasóinkat. Kívánom, hogy Urunk előre elkészített áldásai kísérjék életünket ez évben is! Hálaadással gondolunk az elmúlt évre, melyet az 1Krón 29,14-gyel összegezhetünk:

 

„Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk Neked, amit kezedből kaptunk”.

 

A templomépítésre készülő és adományokat gyűjtő Dávid ajkán szólal meg így a hálaadás, az élő Isten magasztalása, aki erőt adott népének az adakozásra. A misszió is ilyen építkezés, mely néha szemmel is látható módon folyik, néha azonban láthatatlanul, a szívek mélyén. Lelki templomok épülnek az igehirdetők, lelkigondozók, bizonyságtevők és imádkozók szolgálata által.

Dávid ebben a mondatban egész életünket összefoglalja: Mindent Isten kezéből vettünk, így mindenünk az Övé. Életünk, időnk, egészségünk, pénzünk az Ő kezéből jön, s az Ő kezében van. Még azt a lehetőséget is Tőle kaptuk, hogy visszaadhatjuk Neki azt, ami amúgy is az Övé.

 

Az elmúlt évben gyermekcsapatok szíve is megmozdult a misszionáriusok támogatására: adományokat gyűjtöttek és küldtek erre a célra. Jó, ha már gyermekkorban megismerkednek kicsinyeink a misszionáriusok életével, szolgálatával!

Az adományokkal kapcsolatban hangsúlyozzuk, hogy bármilyen összegű adományt hálás szívvel fogadunk, és továbbítunk a megadott cél szerint. Kérjük azonban, hogy ha évente egy bizonyos összeget szánnak a Testvérek a Misszióra, akkor azt ne apró részletekben küldjék, mert azzal csak a kezelési költségek növekszenek, hanem gyűjtsék össze azokat, és egyszerre küldjék el. Ha valaki több célra küld adományt, nem szükséges minden összeget külön-külön feladni, lehet részletezni is a szándékot a közlemény rovatban, hiszen azt mi fénymásolva megkapjuk. Ha valaki nem nevez meg célt, az összeget az Alapítvány működésére fordítjuk, melyben benne van a külmisszió támogatása is!

Továbbra is az OTP-fiókokban való befizetést ajánljuk.

 

Sokan félreértik azt, hogy a lapokhoz csekket is mellékelünk. Ez nem zaklatás vagy kényszerítés, csupán lehetőség. Csak információként írom le, hogy az évi hat lapszám értéke (nyomtatás, boríték, postaköltség) körülbelül 900, a német lapok értéke pedig körülbelül évi 3000 Ft.

 

Alapítványunk ez évben nagy erőpróba előtt áll. Amint ezt írtuk már, hazánkban ülésezik a Nemzetközi Liebenzelli Misszió Világkonferenciája június 7-13. között Tahiban, melyre a missziói területek vezetői jönnek össze a világ minden tájáról, hogy a legfontosabb problémákról tanácskozzanak.

Június 9-én, vasárnap szívesen szolgálnak a misszionáriusok Budapesten és környékén. Kérjük a szolgálatokat igénylő gyülekezetek jelentkezését! Tolmácsról a gyülekezeteknek kell gondoskodniuk, a szolgálók legtöbbje német, néhányuk angol anyanyelvű.

A részletekre még visszatérünk lapunk következő számában.

 

Alapítványunk szeretne a konferencia vendéglátási költségeihez hozzájárulni, erre is kérjük Testvéreink adományait.

Kuratóriumunk tagjai és munkatársaink nevében szeretettel küldöm áldáskívánásomat; testvéri szívvel:

 

 

 

 

Asztalos Zoltán

 


Zene van a levegőben…

 


Teljes hévvel énekelnek bibliata­nulmányozás előtt az asszonyórán: az énekek általában rövid kórusmű­vek, amelyeket a résztvevők teli torokból énekelnek. A többszólamú ének nem jelent problémát nekik, és rendszerint gyakorlás nélkül elsőre sikerül elénekelniük. Mindig lenyű­göz muzikalitásuk és ritmusérzé­kük.

Az éneklést legtöbbször mozgás­sal és tapssal kísérik. Trombitát és csörgőt is használnak kísérőhang­szerként, melyek aláfestik az éne­ket. Esetenként saját maguk készí­tette gitárokat is lehet látni. Termé­szetes, hogy éneklés közben nem maradnak ülve, végül is az éneklés­ben az egész test részt vesz, nem csak a hangszálak!

Azonban nem csak az istentiszte­leten énekelnek. Gyakran hallom a szomszédasszonyaimat énekelni, miközben mosnak, kukoricát dön­gölnek, vagy a házat söprik.

Már elég régóta élek Malawiban ahhoz, hogy megértsem az énekek szövegét. Feltűnt, hogy sok ének bibliai történetet beszél el. Malawi­ban még mindig sok mindent adnak szóban tovább, mivel a lakosság egy része nem tud olvasni. Így a történetek énekbe való átültetése jó megoldás, mert így könnyebb meg­jegyezni őket. Ha a női csendes­napokon bibliai személyekről vagy történésekről kérdezem az asszo­nyokat, gyakran semmi sem jut az eszükbe, de ha egy olyan éneket nevezek meg, amely valamelyik személyt írja le, rendszerint a törté­netre vagy az ehhez kapcsolódó eseményre is emlékeznek. Az is feltűnt továbbá, hogy nagyon sok ének szól a mennyről. Ezekben a malawik leírják például, hogy mi­lyen lesz az, amikor majd az arany­ból épült városban fogunk élni, hogy ott nem lesz több szenvedés és könny, és örülni fogunk, amikor a mennyben leszünk.

Vajon abból ered a menny utáni vágyakozás, hogy az evilági élet nehéz? Könnyen el tudom képzelni, hogy ezekkel az énekekkel kísérlik meg a hétköznapjaikat elviselhe­tőbbé tenni. Ezenkívül az öröm is megnyilvánul bennük, hogy létezik Malawinál jobb hely is.

Gyakran elgondolkoztat, hogy mi miért gondolunk olyan keveset a mennyre és arra a csodára, ami ott vár ránk. Talán túl jól megy a so­runk, és emiatt ez a vágyakozás már egyáltalán nincs meg bennünk?

Néhány ének a Sátánról szól: hogy le kell tipornunk vagy el kell temetnünk. Ezeket a szövegeket eleinte teljesen idegennek éreztem, és olykor még ma is nehezen te­szem magam túl rajtuk. Azonban ahogy a menny valószerűbb a malawiknak, mint nekünk, úgy itt a Sátán és az ő hatalma is nagyobb realitással bír.

 

A malawi keresztyének tudják, hogy a Sátán hatalmas, de ugyanak­kor azt is tudják, hogy Jézus le­győzte őt. Amikor ezeket az éneke­ket hallom, azt kívánom, hogy a hétköznapjaikban is váljon egyér­telműbbé Jézus győzelme a Sátá­non, és ne csak énekeljenek erről.

Az énekek segítenek a malawi ke­resztyéneknek abban, hogy Istent dicsőítsék, emlékeztessék rá magu­kat, és hirdessék Őt. Ezek az énekek hitük egyik kifejezési formája, és arra hívogatnak, hogy csináljuk velük – legyen ez éneklés, tánc, vagy pedig a saját életünk és hitünk.

 

Margit Schwemmle

– foglalkozása szerint adóhivatali tisztviselő és

gyülekezeti diakonissza

– 1998 júliusa óta szolgál a nők közötti munkában, Malawiban

 


 

A gyülekezeti éneklés fejlődése Franciaországban

 


Ha ellátogatnánk egy franciaor­szági istentiszteletre, feltűnne, hogy a legtöbb ének dallama ismerős. Istenfélő emberek a német pietiz­mus énekeiből sokat fordítottak franciára. Több, angolszász terület­ről származó éneket is átültettek franciára. Prozódiai okokból a le­fordított szöveg azonban nem min­dig olyan értékes, mint az eredeti nyelvben.

Luther, Kálvin és a francia is­kolarendszer

Két tényező hatott jelentősen a gyülekezeti éneklés alakulására:

– Luther nagyon fontosnak tar­totta az éneklést és a zenei kíséretet. Kálvin „józanabb” akart maradni. A református istentiszteletek ezáltal kissé egyhangúak lettek. Inkább zsoltárokat énekeltek csodálatos szövegekkel, de a dallamok nem voltak igazán szépek. Ez természe­tesen hosszú évekre kihatott, és nem nagyon igyekeztek új énekeket fel­használni.

– A francia iskolarendszerben ke­vésbé tartották fontosnak az ének- és zenetanítást, mint a németben. Ez pedig a gyülekezeti éneklés és a zenei kíséret viszonylagos elszegé­nyedéséhez vezetett. Igaz, az utóbbi időben sok nyilvános zeneiskolát alapítottak, és ennek egyre jobban jelentkeznek a gyülekezeti ének­lésre gyakorolt hatásai.

 

Evangéliumi gyülekezetek isten­tiszteletei

Franciaországban az evangéliumi gyülekezetek istentiszteletein több­nyire sokat énekelnek. Van, amikor néhány éneket a gyülekezet veze­tője keres ki, vagy a gyülekezetet szólítják fel, hogy válasszon éneke­ket. Az igehirdetés után gyakran olyan éneket javasolnak, amely kapcsolódik az üzenethez, ez jó keretet ad a prédikációnak. A hang­szerkíséret gyakran egészen spontán történik, és gazdagítja az istentisz­teletet.

Természetesen Franciaországban is észrevehető az a nemzetközi je­lenség, hogy a dicsőítő énekeket egyre szívesebben és egyre gyak­rabban éneklik. Gyakran szánnak időt az ilyen énekekre is, amelyek­nek a szövegét kivetítik, és ezek élénkítően hatnak. Hátrányuk azon­ban, hogy nehéz vagy éppenségel lehetetlen ezeket négy szólamban énekelni. Azonkívül az idősebbek nehezen tudják a vetítővásznon megjelenő szöveget olvasni, külö­nösen akkor, ha fel kell állni.

Egyes gyülekezetek teljesen át­álltak az ilyenfajta énekekre és kó­rusokra, helyenként a gyülekezeti énekeskönyveket is teljesen félre­tették. Ez sokakat zavar. Idővel ugyanis elveszítik hatalmas ének­kincs-örökségünket, és a mélyen­szántó szövegeket, amelyeket szíve­sen énekelnek négyszólamban, és amelyeket a gyülekezeti énekkar a gyülekezeti tagok örömére előad.

Azonban a gyülekezeti énekkarok is változnak. Örömmel énekelnek angol nyelven. Ilyen közbeiktatások gazdagítóak lehetnek. Azután szük­séges, hogy a hallgatóság halljon saját nyelvén énekeket, és azono­sulni tudjon azokkal.

Hálásak vagyunk, és örülünk sok olyan énekkarnak, amelyek bőven merítenek a klasszikus énekkincs­ből, és hozzáértően válogatnak az új énekek legjavából. Ezt találom a legjobb megoldásnak, mert így a fiatalabbaknak át lehet adni azt az örömöt, amit a zene és a gyülekezeti éneklés jelent.

 

Alfred Kopp,

– felesége Heidi

– két felnőtt fiuk van

– 1968 óta szolálnak Franciaországban

– a Párizshoz közeli Palaiseauban laknak

– a Liebenzelli Misszió franciaországi

misszionáriusainak vezetői

 


 

Így énekelnek Afrikában!?

Meglepetések egy botswanai istentiszteleten

 


Németországban néha hallahtó ilyen felszólítás egy-egy gyüleke­zetben: „És most énekeljük ezt az éneket úgy, ahogy az afrikai ke­resztyének szokták!” Ilyenkor moz­gás kezdődik a tömegben, felállnak, tapsolnak, talán még táncolnak is. Hangosak és vidámak, hiszen így énekelnek az afrikaiak is az isten­tiszteleten – vagy mégsem?

Gantsiban, ahol néhány évig lak­tunk, felkerestük a református templomot. Az istentisztelet tíz órakor kezdődik. Akik hamarabb ott vannak, elkezdenek énekelni. Va­laki ajánl egy éneket, majd a vastag, kottás énekeskönyvek lapjai zörög­nek, és elkezdik. Az ének többszó­lamban csendül fel, többnyire na­gyon nyugodtan, komolyan. Hiába igyekszünk megérteni, amit ének­lünk. A szetszvana nyelv egyelőre még túl nehéz nekünk; milyen jó, hogy legalább a legtöbb dallam ismerős! Sok régi ébredési éneket énekelnek. Majdnem olyan, mint otthon a közösségi órán: „Ó, mi hű barátunk Jézus”, „Ha lelkem az Úrban nyugodva pihen”, „Ó, jöjje­tek, örvendjetek”...

Többszólamban és nyugodtan énekelnek, – senkinek sem jutna eszébe tapsolni vagy táncolni.

Egyik éneket a másik után java­solják, míg valamikor 10.15 és 11 óra között a lelkész elkezdi az ige­hirdetést.

Az istentisztelet alakításában több gyülekezeti tag is részt vesz imád­sággal, hirdetésekkel, bizonyságté­tellel stb. Ha valaki e célból előre­megy, a többiek nem ülnek egysze­rűen várakozásteljesen, hanem va­laki elkezd egy dalt, és a többiek bekapcsolódnak. Így elkerülik a kínos csendet.

Ám hirtelen mennyire megválto­zik a gyülekezet a közös éneklés alatt! Tapsolnak, táncolnak, ritmu­sosan mozognak. Lelkesen ismétlik, mindannyiszor valamivel hango­sabban és több mozgással! Alig lehet elhinni, hogy ezek ugyanazok az emberek!

Amíg az istentisztelet valamikor 12 és 13 óra között befejeződik, a légkör még sokszor változik a nyu­godt ünnepélyesség és az örvende­zően elengedett mozgalmasság kö­zött.

Botswanában minden megláto­gatott gyülekezetben ugyanezt a váltakozást tapasztaltuk a külön­böző énekek és éneklési módok között, még ha eltérő hangsúlyokkal is.

Az énekeskönyvben lévő éneke­ket a misszionáriusok körülbelül 150 évvel ezelőtt hozták magukkal hazájukból, és lefordították szetszvanára.

A kórusok pedig újabb keletűek – részben helybeli keresztyének írták a szövegüket, részben külföldi ke­resztyének hozták magukkal.

Melyek a valódi énekek? A lefor­dított énekeket talán ki kellene át­kozni, mert azok csak fordítások? Bizonyosan nem! Nézzünk csak bele saját énekeskönyveinkbe. Hány éneket fordítottak angolból; különö­sen a régi, szép ébredési énekeket? Akkor nekünk is revideálnunk kel­lene az énekeskönyveinket. Egyéb­ként is a világszerte ismert, közös énekek juttatják kifejezésre Krisztus testének egységét!

Az énekek valódisága máshol dől el: amikor éneklik, vajon az embe­rek teljes szívvel azonosulni tudnak a szöveggel? Az énekek azt fejezik ki, ami foglalkoztatja őket?

Könnyen mondhatnánk: A kóru­sok az igazibbak. Az éneklés köz­ben megmutatkozó elevenség és az azt kísérő mozdulatok nem ennek a bizonyítékai? Egyáltalán nem!

Az animizmusban, amiben Bots­wanában hittek, mielőtt a keresz­tyénség odaérkezett, és amely a háttérben még mindig meghúzódik, sok szellemidézés van. Énekléssel és ritmikus mozgásokkal igyekez­nek transzba esni. Ez azt jelenti, hogy „magukon kívül vannak”, ami által kapcsolatba lépnek a szellem­világgal. Egy kórusmű végtelen ismételgetése és a zenére történő ritmikus mozgások a gyülekezeti tagokat különleges érzelmi álla­potba hozzák. Még keresztyén „előjellel” is transzba eshetnek (egyébként nemcsak Afrikában!) És ezt néha összetévesztik a Szentlélek munkájával.

Azt jelentené ez, hogy inkább ne énekeljünk kórusműveket? Semmi­képpen.

Hogy az emberek szívből énekel­nek-e és valóban az Úr felé fordul­nak-e, csak Isten tudja. Mi csak sejthetjük. Azonban Botswanában éppúgy, mint Németországban bi­zonyos, hogy Istennel és az Úr Jé­zussal való kapcsolatunk valódisága nem abban mutatkozik meg, hogyan éneklünk, hanem hogyan élünk!

 

Markus és Evelyne Breuninger

– három gyermekük van

– Markus pilóta

– Evelyne ápolónő és szülésznő

– 1995 óta szolgálnak Botswanában a „Flying Mission”-nál (Repülős Misszió)

 


 

Japán a zenekedvelők országa

A zene alkalmazása az igehirdetésben

 


„Chikara no Shu o hometataematsure”, vagyis „Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát” – az ének ünnepélyesen zeng a kis japán fatemplomban. Az istentisz­telet látogatóinak többsége az éneklést az istentiszteletek szerves részének tekinti. Ez azonban nem volt mindig így.

Az udvari- és népzene története

A japán zenetörténet kezdeteit homály fedi. Annyi bizonyos, hogy az első ismert zeneművek és hang­szerek Koreából és Kínából szár­maztak. Koreából való a hosszú citera, míg a lant Kínából érkezett 935-ben. Egy fúvóka nélküli furulya 1335-ben érkezett Kínából Japánba. 1560-ban pedig egy másfajta lant jutott el a Riukiu-szigetekről Ja­pánba. Eleinte a zene tánchoz és különböző mozdulatokhoz kapcso­lódott, ami az udvari zenében és a ceremóniatáncokban jutott kifeje­zésre. Kezdetben a zenét nem is írták le. Ezzel szemben minden hangszernek megvolt a maga dal­lama. Ahogy lassan javult a hangszerek hangminősége, úgy fejlődött a japán zene is.

A hosszú cite­rával, furulyá­val, szájorgoná­val és dobbal játszott udvari zene, mely hangjaival, amennyire csak lehetett, a ter­mészet hangjaira támaszkodott, a legősibb és a mai napig ápolt zene­forma. Később utazó zenészek jár­ták az országot, hasonlóan a közép­kori Európa Minnesängereihez. Hősi énekeket énekeltek, amelyeket lanttal kísértek. Amint a kabuki-színház egyre nagyobb népszerű­ségnek kezdett örvendeni, a 18. században a Naga-Uta balladák tűntek fel, ezeket is lanttal kísérték. Ezeknek a korszakoknak feltűnő jellemvonásai: a zene mindig csak kíséret volt, a szöveg egyértelműen elsőbbséget élvezett.

Az udvarban gyakorolt zene mel­lett idővel kialakult a népzene is. Míg az udvari zene formális volt és alig változott, a népzene a munkás hétköznapokról és a természetről szólt. Ezt a két kedvelt témát, ame­lyek inkább követték a dallamot, énekelve adták elő. A népdalokat általában dobokkal kísért táncokkal énekelték, nagy sikert aratva.

A kortárs énekek a népdalok és nyugati ritmusok keverékéből áll­nak. Összességében nehéz az önálló japán zenét kimutatni. Az ókorban ugyanis a zene koreai és kínai be­folyás alatt állt, míg a mai zenére erősen hat a nyugati stílus.

 

Revízióra szoruló egyházi zene

A japán egyházi zene lényegesen fiatalabb. Amikor 1566-ban az első (katolikus) misszionáriusok az or­szágba jöttek, hamar rájöttek, mi­lyen jó igehirdetési forma a zene. A kedvelt No-színházak mintájára énekes játékokat alkottak, amelyek­kel bibliai tartalmat tudtak továb­badni. Ez annyira jó fogadtatásra talált, hogy még a nem-keresztyé­nek is ezeket az énekeket énekelve vonultak végig az utcákon. Hama­rosan keresztyénüldözés kezdődött, azután Japán 200 évig teljesen el­zárkózott az evangélium elől. Ennek az időszaknak az egyházi zenéjéről keveset tudunk.

1859-ben – az ország újbóli meg­nyitása után – protestáns misszioná­riusok jöttek az országba, 1872-ben elkezdtek egyházi énekeket fordí­tani, és két évvel később megjelent az első japán egyházi énekeskönyv. 1903-ban a japán egyházi szövet­ség, a „Nihon Kirisuto Kyodan” ebből fejlesztette ki a mai napig ismert és sok helyen használt egy­házi énekeskönyvet, a „Szanbiká”-t.

Az elmúlt húsz évben különböző énekeskönyvek jelentek meg újabb énekekkel, melyek nyelvezete és stílusa a fiatalabb nemzedéknek is megfelel.

 

A keresztyén énekkincs lehető­ségei

Mint már a 16. századi misszioná­riusok is megállapították, Japán a mai napig a zenekedvelők országa. Így például a japánok csaknem há­romnegyed része szívesen énekel hangfelvételekhez. A zene termé­szetes evangélizáló eszköz, és azok az énekek, amelyek az Úr Jézus jelenlétéről és tulajdonságairól szólnak, ünnepélyes hangulatot keltenek az összejöveteleken. Ugyanakkor a félénk, kezdő hívő­nek alkalmat ad arra, hogy az Úrban való hitét kifejezésre juttassa. Ilyen énekek éneklése által az Atya Isten és Jézus Krisztus lesz naggyá és ismertté. Eközben az történik, ami a 149. zsoltárban áll: „Halleluja! Énekeljetek az Úrnak új éneket; a szentek gyülekezete dicsérje őt.”

Nem tagadhatjuk, hogy az Úr Jé­zus Gyülekezetének Japánban sür­gősen szüksége van új lelki éne­kekre. Az említett énekeskönyvek nyelvezete, az átdolgozások elle­nére, olyan, hogy azt a fiatalabb nemzedék nem érti. A legtöbb éne­ket külföldről hozták be, és olyan japán kifejezésekkel fordították le, amelyet az átlagember nagyon ne­hezen ért meg. Itt változásra vá­gyunk.

Örülünk viszont azoknak, ame­lyekkel Isten már megajándékozott. A 80-as évek óta egyre több hely­beli keresztyén zenészcsoport jött létre, amelyek saját maguk kompo­nálnak énekeket. Zenés csendeshe­teket, zeneszemináriumokat és hangversenyeket egyre többet tarta­nak. A gyülekezetek felismerik, hogy tagjaik közül kiknek van zenei tehetségük, és szolgálatba állítják őket.

Ki szeretne imádkozni azért, hogy még több helybeli keresztyén ének szülessen? Olyan énekek, amelyek kortárs stílusban, és érthetően a szívébe éneklik a japán népnek az evangéliumot, hogy még több millió japán szív csatlakozhasson az ének­hez: „Áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát...”

 

Joachim Kappus

 


 

A Biblia mint szótár

– bibliaismereti tanfolyamok a guami börtönben

 


Több mint öt éve tarthatunk már a guami börtönben bibliaismereti tanfolyamokat. Egy-egy tanfolyam 15 hetes, keddenként 13-15 óráig tart a tanítás a kápolnában, jelent­kezni pedig a börtönlelkésznél le­het. A tanítási segédanyag előállítá­sát a börtönmisszió támogatja anya­gilag, a börtönvezetőség pedig na­gyon szívesen veszi ezt a szolgála­tot, amiért különösen is hálásak vagyunk.

A fogvatartottak minden tanítási órára felkészülnek: elolvassák a kijelölt igerészeket, és írásbeli fela­datokat oldanak meg ahhoz kap­csolódóan. A legtöbb hallgató a börtönben jutott hit­re, és há­lás min­den segít­sé­gért.

A ko­rin­thusi levél ta­nulmá­nyozásá­nál a „Ho­gyan élnek együtt a ke­resztyé­nek?” című se­gédkönyvet is átta­nulmá­nyoztuk. A diákok újra meg újra párhuzamo­kat fedeztek fel a korint­husi helyzet és saját életük között itt, a kis bör­töngyülekezet­ben, ahol együtt kell élniük hitetlen rabtársa­ikkal, az őrökkel, bölcsen kell vi­szonyulniuk hitetlen család­tagjaik­hoz, esetleg házastársukhoz.

Többen elmondták, mennyire megérintette őket az 1Kor 13-mal való alapos foglalkozás (ezt a feje­zetet kívülről megtanulták). Sokuk­nak vágya, hogy megbékéljenek azokkal, akik ellen vétkeztek.

A tanfolyamhoz természetesen hozzátartoznak az osztályzatok és a vizsgák is. Kedves hagyománnyá vált már, hogy az írásbeli záró­vizsga után süteménnyel és fagy­lalttal ünnepelünk. Ilyenkor, vala­mint a tanítás előtti és utáni rövid időben személyes beszélgetésekre is van lehetőség.

James, egy negyven év körüli yapi férfi már több tanfolyamot is elvégzett. Eleinte félt attól, hogy nem tud majd az elvárásoknak meg­felelni, azonban beadott házi fela­datai ennek pont ellenkezőjét mu­tatták. Aztán elmesélte, hogy csu­pán néhány évig járt általános isko­lába azon a szigeten, ahol született. Kérdésemre, hogy honnan tud ilyen jól angolul, így felelt: „A börtönben tanultam meg. Mindig, ha az angol Bibliát olvasom, és nem értek egy szót, előveszem a yap Bibliámat, és szótárként használom.”

A sikeresen elvégzett tanfolyam végén oklevelet kapnak a hallgatók egy esti ünnepi istentisztelet alkal­mával, s nagy-nagy öröm, ha felte­szik a kérdést: „Mikor kezdődik a következő tanfolyam?”

 

Dr. Christel B. Wood

– férje William

– foglalkozása tanár

– 1971-1987-ig Pápua Új-Guinea egyházi iskolájában tanított

– 1991 óta Mikronéziában szolgál

 


 

Vietnam

– ahol a vallásszabadság ellenére sem folyik missziói munka

 

ü      területe 330 000 négyzetkilométer

ü      az egy főre jutó évi átlagkereset kb. 75 400 Ft

ü      77 millió lakosa van, ennek 80%-a vietnami, a fennmaradó 20% pedig több mint 50 különböző, saját nyelvvel és kultúrával rendelkező kisebbségből áll

ü      szocialista egypártrendszer

ü      70%-a buddhista

ü      5%-a az újabb vallási áramlatokhoz tartozó

ü      9%-a katolikus

ü      0,8%-a protestáns

ü      0,2%-a muzulmán

ü      15%-a nem vallásos/egyéb

 


Vietnam hegyei között egyre nő a feszültség. Az ott élő népeket nem csak az ősi földterületek eltulajdo­nítása, valamint a korrupt funkcio­náriusok dühítik, hanem vallásuk­ban is elnyomottnak érzik magukat. Az ötven kisebbség jelentős része protestáns keresztyén. Vietnami hivatalos források szerint egyedül Lao Chai tartományban 1991 és 1998 között nulláról 50 ezerre emelkedett a protestánsok száma, ottani keresztyének azonban több mint 150 ezerről beszélnek. A hatóság csak nemrég ismerte el hosszas tétovázás után a „Viet­nami Evangéliumi Egyház”-at, mint egyetlen protestáns felekezetet. Azonban nemcsak a protestán­sok növekvő száma nyugtalanítja a kom­munista pártot, hanem gyanúsan figyelik a katolikusok, a buddhisták és más felekezetekhez tartozók ak­tivitásait is. Lengyelország példá­jától rettegnek, ahol a nyolcvanas évek elején a kommunista kor­mányra a katolikus egyház nyomást gyakorolt, majd le is győzte azt. Emiatt a gyülekezeti vezetők szi­gorú megfigyelés alatt állnak, úgy­szólván fél lábbal a börtönben van­nak. Vallástörvények nincsenek, csak néhány rendelet, így tartomá­nyonként nagyon különböző a hely­zet.

Miután 1975-ben Észak-Vietnam győzött Dél-Vietnam fölött, véget ért mindenfajta missziói munka, hisz minden misszionáriusnak el kellett hagynia az országot. Az „el­vetett mag” azonban gyümölcsöt hozott: becslések szerint ma 800 ezer vietnami vallja magát keresz­tyénnek.

Noha az alkotmány garantálja a vallásszabadságot, mégsem megen­gedett a missziói munka. A „sátor­készítő-misszionáriusként” ott élő szakembereknek, nyelvtanároknak azonban számos lehetőségük van Jézus Krisztusról bizonyságot tenni.

 

Rainer Großmann

gazdasági igazgató

 


Gusztáv

– egy szlovákiai roma férfi

 


Mint minden péntek délután, úgy ma is a lakókonyhában ülünk. Az asszonyok a tűzhely és a mosogató közti díványon helyezkedtek el, mert innen tudják a legjobban ki­szolgálni a vendégeket. Gusztáv, a házigazda, köszönt mindenkit; nyu­godt, kedves modora, megfontolt­sága békével árasztja el az egész házat.

Házi bibliaórára jöttünk Gusztáv­hoz, Stitnikbe (magyar neve: Csetnek), ebbe a kis kelet-szlová­kiai faluba. Gusztáv roma szárma­zású, és ma arról tesz bizonyságot, hogyan jutott élő hitre Jézus Krisz­tusban.

A kezdetek

1946-ban született, mikor a há­ború után Szlovákiában is igen ne­héz idők jártak, és munkája szinte senkinek nem volt. Édesapja, aki szerény, őszinte és bölcs ember volt, csordapásztorként gondosko­dott betevő falatról népes családja számára. Tizenkét gyermek szüle­tett a családban, de hatan közülük egészen fiatalon meghaltak, így Gusztáv nem ismerhette meg őket. Mikor Gusztáv nyolc-kilenc éves lett, részt kellett vennie a kenyérke­resetben. Gyakran ment édesapjával a tehenekre vigyázni, és bár isko­lába csak ritkán jutott el, édesapjá­tól rengeteget tanult. Ő istenfélő ember volt, aki ugyan soha nem járt templomba, viszont gyakran be­szélgetett az Úrral.

1965-ben, 19 évesen feleségül vette Kvetát, és hat gyermekük született. Nem volt könnyű az éle­tük, keményen dolgoztak, és mel­lette egy nagy családi házat is épí­tettek.

Kerülő utakon

„Ami a lelki életet illeti” – foly­tatja Gusztáv –, „akkoriban nem volt lehetőségünk Bibliát olvasni, hiszen nem is volt Bibliánk. De valami vágyakozás, sejtés volt ben­nem, talán az apámtól jött, aki ezzel a mottóval nevelt minket: Tisztel­jétek Istent és embertársaitokat!”

Körülbelül hét évvel ezelőtt Je­hova Tanúi kopogtattak Gusztáv ajtaján, és a hit dolgairól beszélget­tek vele és családjával. Mivel Gusztáv érdeklődést mutatott, rend­szeresen jártak hozzájuk körülbelül egy évig. Ez idő alatt legidősebb lánya – akit szintén Kvetának hív­nak – megkereszteltette gyermekét, és a lelkésztől ajándékba kapott egy Bibliát. Mivel azonban neki már volt Bibliája, édesapja elkérte tőle, és olvasni kezdte. Egy idő után elkezdte összehasonlítani a Bibliá­ban olvasottakat azzal, amit Jehova Tanúitól hallott, és megállapította, hogy itt valami nem stimmel. Mikor ismét nála voltak a lelkes térítők, Gusztáv hátrament a kertbe, és böl­csességért, megfelelő szavakért könyörgött az Úrhoz. Rendkívül udvarias ember lévén, nehezére esett nemet mondani nekik, de bi­zonyos volt afelől, hogy döntött, és megmondta nekik, hogy elmehet­nek, és nem szükséges többször jönniük. A Jehova Tanúi még majdnem egy teljes évig próbál­koztak visszanyerni őt, de a házba nem nyertek többé bebocsátást.

Az első házi bibliaóra

Ezután imádkozott az Úrhoz, hogy küldjön hozzá valakit, aki beszélne neki az igazságról. Nem­sokára, a legkisebb unokájának keresztelője után, kopogtattak az ajtaján, és ott állt a falu lelkésze egy német misszionáriussal – velem. Beszélgetni kezdtünk, behívott a házába, és így kezdődött el az a házi bibliaóra, melyet a mai napig is rendszeresen megtartunk.

Hogyan láttuk mi ezt a magunk szemszögéből? Mikor már körül­belül öt hónapja éltem Kelet-Szlo­vákiában, meglátogatott egy roma származású amerikai lelkész, hogy segítsen a cigányok közti szolgálat­ban. Közös munkálkodásunk első lépéseként családlátogatásokat vé­geztünk különböző falvakban a helyi lelkésszel együtt. Így kerül­tünk Csetnekre is, ahol Pavol, az akkori fiatal lelkész nem igazán tudta, hogyan is kezdjünk hozzá az egészhez, így azt mondta, hogy induljunk el ott, ahol éppen azelőtt kereszteltek meg egy cigánygyer­meket. Az Úr bölcsen beállította a váltókat, valamint meghallgatta Gusztáv imádságát.

Változások a családban

A Jézus mellett való döntés nem­csak Gusztáv életét változtatta meg, hanem hatással volt az egész család életére is. Ehhez tudni kell azt is, hogy a cigányoknál a családi összetartás és a családapa pozíciója egészen más, mint sok „modern” családnál.

Péntek délután négykor egybe­gyűlik az összes gyermek, és jó pár rokon is. Az asszonyok néhány tál szendvicset vagy süteményt tesznek az asztalra, valamint török kávét.

Legidősebb lánya, Kveta meséli: „Régebben Jehova Tanúi hozzám is jártak, mikor még Csehországban laktam. Aztán Dobsinára költöz­tünk, de az ottani házunkban kísér­tetek jártak, nagyon féltem, és édes­apám azt kérte, hogy költözzünk Csetnekre. Találtunk itt eladó házat, így ideköltöztünk, és itt már nem jártak hozzám Jehova Tanúi. Imád­kozom rendszeresen, és elmúlt min­den félelmem. Szeretem olvasni a Bibliát, de keveset értek belőle, ezért járok a péntek esténkénti bib­liaórára, amelyen sok kérdést fel is teszek. A férjem eleinte nem örült, hogy ide járok, mindig értem jött autóval egy óra elteltével, és addig nyomta a dudát a ház előtt, míg kijöttem. Most már nem ellenzi a dolgot, de ő maga még nem vágya­kozik Istenre.”

Lubica, aki az előszobában tolo­gatja héthónapos kislányát babako­csiban, elmondja, hogy négyéves lánya nagyon szeret imádkozni, és ha elfelejtenének evés előtt imád­kozni, felháborodottan kiáltja: „Papa! Még nem enni, imádkozni!” És a papa egy kacsintás után imád­kozik is.

Feleségem, Szandra, a bibliaóra alatt a szomszéd szobában gyer­mekórát tart. Itt meséli Gusztáv egyik unokája: „Nemrég szörnyű vihar volt. Azalatt otthon úgy imád­koztam, hogy nem szeretnék többé olyan lenni, mint amilyen eddig voltam. Jézus megváltoztatta az életemet!”

A gyerekek arra a kérdésre, hogy miért járnak gyermekbibliaórára, így válaszolnak: „Szeretnénk Isten­ben hinni, és nagyon szeretjük Szandrát – ezért jövünk, és sokat énekelünk, imádkozunk, bibliai történeteket hallgatunk és játszunk. Jól érezzük itt magunkat!”

Lehetne még sorolni, mi minden változott meg ebben a családban. Minden csa­ládtag egyetért abban, hogy: „Sokat segített nekünk, hogy édesapánk hívővé lett!”

Szolgálatra készen

Gusztáv időközben missziós csapatunk értékes tagja lett. Szíve Jézusért és a neki való szolgálatért dobog: „Utolsó csepp vé­remet is odaadnám azért, hogy beszélhessek mások­nak – főleg cigány testvé­reimnek – arról, hogy Jézus értük meghalt és feltámadt. Mindegy, hogy hol.”

Meg kell még jegyeznünk, hogy Isten csodálatosan előkészítette mindezt. Tizenöt évvel ezelőtt Gusztáv súlyos beteg lett, az orvo­sok lemondtak róla, ő azonban meggyógyult, és nyugdíjazták. Így most teljes mértékben az Úr szol­gálatában állhat.

 

Hans-Martin Dern

– felesége Szandra

– egy lányuk van

– a Liebenzelli Bibliaiskola elvégzése előtt betegápoló

– 1994 nyara óta él Szlovákiában

 


Gyermekeknek

Pedro és barátai (negyedik rész)


 

Már három alkalommal ismer­kedhettetek az afrikai Pedróval és barátaival. Néhány fiú elhatározta, hogy igazi afrikai ételt készít. Köz­ben a misszionáriusnővel sok min­dent meg tudnak beszélni – nem csak az ételről –, a sötétbőrű fiúk szívében egészen más kérdések rej­tőznek.

Vajon szereti-e Isten a fekete embereket?

 

„Na, ezzel megvolnánk! Köszö­nöm szépen a segítségeteket. Nél­kületek nem tudtam volna, milyen halakat vásároljak. Pedro, fogd csak meg a kerékpárt, akkor le tudom venni a táskákat.”

Éppen visszaérkeztünk a piacról. A nagy ebédhez kétféle halat vet­tünk, valamint leveles főzeléket, paradicsomot és „chocolate”-t [cso­koládé] a mártáshoz. Hozzá még rizst, maniókarudakat és főzőba­nánt. Miután az összes csomagot bevittük a konyhába, először is leülünk az árnyékos verandán. Min­dannyiunknak jólesik most egy pohár hideg víz, sziruppal édesítve. Meg egy vagy két banán erősítésül. A piac felkeresése fáradsággal jár, különösen akkor, ha forrón süt a nap!

Ma a helyi szokások szerinti hal­ételt szeretnék főzni. Ezt a tervet azonban csak Pedro szakértő segít­ségével lehet kivitelezni, mert nem eléggé ismerem ezeknek a halaknak az elkészítési módját. Ezért elkísért engem a piacra, és útközben még Antonio, Eulogio és José-María is csatlakoztak hozzánk, hogy segítse­nek.

„Gracias.” A barátok felállnak. „Danos los pescados, por favor. [Kérlek, add nekünk ezeket a hala­kat.] Vamos a empezar con éstos. [Ezekkel kezdjük.] Ehhez szüksé­günk van néhány konyhakésre, egy vízzel teli vödörre és egy nagy, lapos bádogtálra.” A kút mögött, a konyhaajtó mellett mind a négyen leülnek az árnyékban, és munkához látnak. Mindegyik halnak előbb az uszonyait vágják le, és kiveszik a kopoltyúit. Azután lekaparják a pikkelyeket, és kiszedik a belsősé­geket. Végül többször alaposan megmossák. Művüket végül a tál­ban mesterien összerakják.

Közben a konyhában előkészítet­tem a mártás kellékeit: a leveles főzeléket, paradicsomot, hagymát és fokhagymát, mindet apróra vágva. A „chocolate” elkészítéséhez a ba­rátok közül kell egynek a segítségét kérnem. A „chocolate” egy mangó­hoz hasonló gyümölcs mandulafor­májú magja. Nevét barna színének köszönheti. José-María vállalja a feladatot. Először egy ideig meg­forgatja a magokat forró zsírban, hogy megpuhuljanak és érzékelhető legyen jellegzetes ízük. Kitűnően végzi a dolgot. Éppen a megfelelő pillanatban kiveszi a chocolate-t a zsírból, és ráteszi egy deszkára. Mivel nem áll rendelkezésre sem egy alkalmas kő, sem pedig egy kókuszdió a magok széttöréséhez, José-María egy üres üveggel segít magán, ezzel töri porrá gondosan a magokat. A fűszeres illatra összefut a nyál a szánkban!

Mihelyt minden elkészül, Pedro veszi át a parancsnokságot a kony­hában. A nagy lábasban először a hagymát pirítja meg üvegesre. Az­tán hozzáadja a paradicsomot és a paradicsompürét. Ennek a tetejére óvatosan rárakja a halakat és felönti vízzel. Mihelyt felforr az egész, a „chocolate”-port belehinti a már­tásba, megfűszerezi sóval és Maggi-kockákkal, majd fedővel lefedi. Most már hadd gyöngyözzön csak. ¡Felicitaciones! [Gratulálok!]

* * *

Közben kint még egyszer leülünk. Hamarosan élénk beszélgetés indul, mert a barátok szívét fontos kérdé­sek foglalkoztatják: „Ha az egész emberiség Ádámmal és Évával kezdődött, hogy lehet, hogy az afri­kaiak feketék? Azt is mesélték ne­künk, hogy a teremtésbe hiba csú­szott, és ezáltal keletkezett a fekete faj. „¿Es verdad eso?” [Igaz ez?]

Négy szempár néz rám bizonyta­lanul és ugyanakkor várakozástelje­sen. Én mint fehér, vajon mit vála­szolok?

Alapjában véve a kérdésük nem jelent semmi mást, mint hogy tudni akarják, vajon a fekete emberek ugyanolyan értékesek-e, mint a fehérek, és hogy igaz lehet-e, hogy Isten a fekete embereket ugyanúgy szereti, mint a fehéreket...

Itt csak a Biblia tud választ adni, mert egyedül az magyarázza meg nekünk Isten gondolatait, Együtt nyitjuk ki az értékes könyvet ...

 

???????????????????????????????

Te mit válaszoltál volna?

Alaposan gondold végig!

Most még nem adjuk meg a választ erre a kérdésre,

majd a következő számban visszatérünk rá!

???????????????????????????????

 

A hosszú beszélgetés végén a négy fiú hátradől a székén. Elgondolkozva szemlélik barna karjukat, aztán rám néznek és végül nyitott Bibliájukra... Isten Igéje vajon meggyőzi őket?

 

* * *

Vissza kell mennünk a munkánkhoz, mert még el kell készítenünk ételünkhöz a köreteket.

Este aztán megtörténik a nagy vendégség. Megérte a fáradságot, a halétel mindenkinek kitűnően ízlik! ¡Gracias, amigos! [Köszönöm, barátaim!]

* * *

Imádságoddal segíthetsz, hogy sok ezer, sőt millió gyermek a földön megismerje, hogy Isten szereti őt, úgy ahogy van, és hogy a Megváltó az ő bűneiért is meghalt a kereszten.

 

Folytatjuk

 


Hírek a Luz családról, Ecuadorból

 


„Kedves Barátaink!

Egyszer egy barátunk ezt kérdezte tőlünk: Ha Jézus ott ülne a kony­hádban, és éhes lenne, nem sütnél neki lelkesen, gyorsan egy szelet rántott húst?

Természetesen azonnal megten­ném, szívesen szolgálnék neki min­dennel, amim csak van, és minden­nel, amit csak meg tudok tenni.

Kinyitottam a Bibliámat, és elol­vastam a Máté 25, 37-40-et:

„Akkor felelnek majd néki az iga­zak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jöve­vény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruház­tunk volna? Mikor láttuk, hogy be­teg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a ki­rály, azt mondja majd nékik: Bi­zony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel ez én leg­kisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”

Jézusnak egészen személyesen szolgálhatok, mintha őneki adnám személyesen az ételt, neki rakod­nám a ruhát, neki adnék szállást, őt látogatnám meg abban a szociális szolgálatban, amit az elmúlt időben egyre szélesebb körben végzünk.

Láthatjuk, hogyan változott meg azoknak a gyermekeknek a tekin­tete, akiknek segíthettünk, hogyan jöttek össze újra családok, hogy mégegyszer megpróbálják az együttélést, és hogyan gyulladt re­ménysugár néhány kilátástalan helyzetű tinédzserben. Látjuk, ho­gyan munkálkodik Isten bennük, és ezzel egyidőben bennünk is.

Az elmúlt évben 48 gyermekről gondoskodtattunk a következő te­rületeken:

ü      rendszeres orvoslátogatás

ü      tandíj kifizetése

ü      iskolai egyenruhák, füzetek, könyvek vásárlása

ü      ruházat

ü      élelem

ü      családlátogatások, tanácsadás

ü      lelki táplálék és motiváció

 

Ezen kívül az utóbbi hetekben szétoszthattunk szegény gyermekek és családok között

ü      70 takarót

ü      200 pólót

ü      200 zacskó bonbont és kekszet

ü      85 doboz alapvető élelmiszert és tisztálkodószert

 

Mindezeket csak Isten segítségé­vel, erejével, és a Testvérek imád­ságai és adományai által valósít­hattuk meg. Hálásan köszönjük a családok nevében is!

 

Gyülekezeti szolgálatunk to­vábbra is igen mozgalmas:

Szeptember közepén közös isten­tiszteletre hívtuk a Liebenzelli Misszió összes itteni gyülekezetét. Elámultunk, amikor 450 felnőtt és 100 gyermek gyűlt össze erre az alkalomra. Csodálatos volt, hogy láthattunk munkánk „gyümölcsé­nek” egy részét, ez nagy örömöt és új lendületet adott nekünk.

 

A karácsonyi istentiszteletünk is igaz örömünnep volt, melyen az itteni misszionáriusok vezetőjének, Gustavo Victoriának mélyenszántó és szívbemarkoló igehirdetését hal­lottuk Isten kegyelméről. A gyer­mekek énekekkel és versekkel ké­szültek, a végén pedig a gyermekek és a családok ajándékokat kaptak. Közel 250-en vettek részt ezen az istentiszteleten, s ha ezek közül csak egyetlen ember is megtért ezen az alkalmon, akkor elmondhatjuk, hogy a mennyben is örömünnep volt, nem csak a földön.

 

Gyülekezetünk vasárnapi iskolá­jában 12 munkatársunk szolgál három csoportban. Nemrégen Isten sok imádság után három új munka­társsal ajándékozott meg, akikért igen hálásak vagyunk, és akiket februárban el akarunk kezdeni ki­képezni. Gyöngyi fogja tanítani a nyolc munkatársat, akik a gyerme­kekkel foglalkoznak (3-10 éves kor között), Gustavo és Ede pedig azo­kat, akik a tinédzserekkel. Előre örülünk ennek, és reméljük, hogy Isten hatalmasan fog cselekedni.

 

Családi életünk sem egyhangú:

Marlénének egyszerre jön most két foga (középen fent), így már összesen négy van neki. Első önálló lépéseit megtette, ezért időnként kék foltokat szerez a homlokára, térdére. Eleven, egészséges, sokat gőgicsél és nagyon élénk.

 

Mirjam éppen a „kispárnakor­szakát” éli. (Ezt a kifejezést nem egy okos könyvben olvastam, ha­nem mi neveztük el így, s reméljük, hogy ez valóban csak egy „kor­szak”, mely egyszer el fog múlni.) Mindenhova magával viszi a kis­párnáját, mindig odabújik hozzánk, és az ölünkbe akar ülni. Egyébként jól van, jól használja a három nyel­vet, és már nem keveri őket, mint régebben. Jelenleg az a legvicce­sebb szokása, hogy mindenkinek kezet nyújt, aki jön hozzánk, vagy megy el tőlünk.

 

Gyöngyi is jól van, noha most, hogy mindkét gyermek beteg, elég sok dolga van. Jól halad a gyüleke­zeti gyermekmunkával, a gyermekmunkásképző tanfolyamot lezárta, és úgy tűnik, a hallgatók mindent megtanultak. Ha marad egy kis szabadideje, akkor olvas, varr (mint ahogy most is mögöttem ül a varrógépnél, és új szoknyát varr magának), vagy új recepteket próbál ki (nagyon finomakat).

 

Ede az utóbbi időben többször érezte úgy, hogy ereje végéhez ért, és nem sikerült minden eltervezett dolgot megvalósítania idő hiányá­ban. Egészségileg jól van, tele lel­kesedéssel és tettvággyal.

 

Köszönünk minden imádságot, melyet az elmúlt évben értünk mondtatok, és hűségeteket, mely gyakran megmutatkozott adomá­nyaitokban. Maradjatok 2002-ben is velünk, és hordozzátok továbbra is szolgálatunkat!

 

Szeretettel

a Luz család

 


 

Hírek a világ minden részéről

Kína

„Evergreen” nevű nemzetközi szervezet továbbképzést rendezett kínai rendőrök számára. „A tízparancsolat segített a legtöbbet!” – mondta néhány rendőr a tanfolyam után. A szervezet vezetője elmondta, hogy a nyugati országok keresztyénei számára elképesztő lehetőségek kínálkoznak a kínai társadalomban, amennyiben készek arra, hogy a missziói munkát ötletesen, találékonyan, új formában végezzék, és hogy nyíltan és kölcsönös tiszteletadással együttműködjenek a kínai hatósággal és intézményekkel.

China Partner International

USA

Az amerikaiak már nem ismerik a Bibliát! Erre a megállapításra jutott a CBN hírtelevízió, és meg is indokolja azt. A szószékekről ma mindenfélét hirdetnek: egy istennő tiszteletét, New-Age-tanokat, a homoszexualitás iránti toleranciát, egy világvallást stb. Az amerikaiak 40%-a hívőnek vallja magát, ám ezek 20%-a hisz a reinkarnációban, 26%-a az asztrológiában, és 16%-uk már járt jósnál.

A „hívők” kedvenc „igéje” a következő: „Segíts magadon, és az Isten is megsegít!” De hisz ez a mondat nincs is benne a Bibliában! A CBN arra a következtetésre jut, hogy az amerikaiak bibliai analfabéták. A keresztyének sem szokásaikban, sem életstílusukban nem különböznek a nem-keresztyénektől. A válások gyakoribbak a keresztyének, mint a hitetlenek között. A szerkesztők mindezeket két okra vezetik vissza: a bibliai alapokat már nem tanítják, és a tévtanításoktól nem óvnak eléggé.

dran

 

Kuba

A kubai elnök, Fidel Castro meg van győződve arról, hogy Jézus – mint ő maga is – kommunista volt. Véleménye szerint Jézus ezért választott egyszerű halászembereket tanítványaiul, s ezért is ölték meg: kommunista mivolta miatt. Ezt a 73 éves elnök, aki magát nyíltan ateistának vallja, s akinek hazájában az ateizmus számít állami dogmának, egy népkongresszuson mondta, melyen az ország halászati iparágáról volt szó.

Südkurier

 

Laosz

Az ország déli részén a hatóság nyomást gyakorol egyes családokra, akiknek egy eskü hatályával bíró nyilatkozatot kellene aláírniuk, melyben megtagadják keresztyén hitüket. Arra kényszerítik őket, hogy válasszanak vallás és nemzet között. A kormány az elmúlt hónapokban 58 templomot zárt be az országban. A keresztyéneket azzal vádolják, hogy ellenségei az államnak, és hogy a Biblia „hazugságot tanít”. Keresztyénnek lenni csak illegálisan lehet, mert ezáltal megsértik a lao hagyományokat.

dran

 

Dél-Amerika

Csodálatra méltó változások történtek Dél-Amerika börtöneiben. Kolumbiában a Bellavista börtönben 1990-ig havonta körülbelül hatvan gyilkosság történt, ám mikor Jeaninne Brabon misszionáriusnő evangélizációs alkalmakat tartott, lelki ébredés indult el a hatezer elítélt között. Rabok százai tértek meg, akik most időnként egész éjszakákon át imádkoznak és böjtölnek a kolumbiai békéért. Hasonló események történtek az argentínai La Platában, ahol az ország legnagyobb börtöne áll.

dran

 

Tuvalu

A csöppnyi, csendes-óceáni állam, Tuvalu, a továbbiakban nem engedi telefonhálózatán a szextelefonok működését. A szigetország évi 455 millió forintnak megfelelő valutát profitált eddig ebből az üzletből. „Nincs szükségünk több szexhívásra, mert ez rontja keresztyén hírnevünket” – mondta Ionatano miniszterelnök. Tuvalu alapterülete összesen 26 négyzetkilométer, tízezer lakosa van, melyek 99%-a protestáns.

dran

 

 

 

Külmissziói Híradó - a Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja
Megjelenik évi hat számban
Az újságot térítésmentesen küldjük, hasonlóképpen – kérésre – a német nyelvű liebenzelli missziói lapokat is.
(Mission Weltweit és Go für Gott gyermeklap).

A Külmissziói Híradót a misszióra szánt adományokból tartjuk fenn, és állítjuk elő.
Gondoljunk azokra is, akik a környező országokban szívesen olvassák, de nem tudják adományukkal támogatni a lapunkat.
Felelős kiadó: Asztalos Zoltán, 4200 Hajdúszoboszló, Csokonai u. 32. Tel/fax: (06-52) 363-812

Főszerkesztő: Előd Erika, 1022 Budapest Bimbó út 52.  E-mail: elode@elender.hu

Szerkeszti munkatársi közösség.

Internet: http://kulmisszio.tripod.com

Készült a Nyomtató '95 Bt nyomdájában, Debrecen