Make your own free website on Tripod.com

Külmissziói
Híradó
A Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja

XI. évfolyam 2. szám                                                                                                         2002. Április

 

Rövid távú szolgálat hosszú távú hatással

 

Számtalanszor láttam az összedőlő tornyokról készült felvételeket a különböző tévécsatornákon. A következő napokon is figyelemmel kísértem a túlélők utáni kutatást és a romeltakarítást. Nagy hatással volt rám, amit láttam és hallottam. Rémület, sajnálat és düh kavargott bennem.

Hat héttel később a barátaimmal Manhattanben jártam, és elmentünk a romokhoz is. Mindenütt fegyveres őrök álltak, hosszú, fehér-piros csíkos csövek vezették a füstöt a még mindig égő romok alól a magasba, mégis fojtogató égésszag volt. Az emberek hangulata nyomasztó volt, szinte ijesztő. A tornyok körül 200 méteres körzetben felállított kerítésnél sokan döbbenten bámulták a füstölgő romokat, némelyeknek könnyes volt a szeme.

Míg némán visszamentünk az autónkhoz, rádöbbentem, mennyire korlátolt módon tud a média egy-egy eseményt bemutatni, hisz ott kizárólag optikai és akusztikai ingereket kapunk, nem érezzük a szagokat, a légkört, így közel sem tudjuk átérezni például egy szerencsétlenség súlyát és hatását.

Ezzel magyarázható az, hogy egy kamasz fiú, apja megrökönyödésére, miután látta a tornyokba becsapódó repülőgépeket a televízióban, leült a számítógéphez, és háborús játékkal múlatta az időt. Sokkol bennünket az ilyen magatartás, és nem vesszük észre, hogy más területeken talán mi is hasonlóan cselekszünk. Sok mindent hallunk, látunk, ami nem indít bennünket cselekvésre.

A pedagógia ma már kiderítette, hogy mekkora szerepet játszik a tapasztalat az ember életében. Tudományos felmérések szerint az emberi emlékezet a következőképpen működik:

 

az észlelés módja

az információk hány százalékára emlékszik 3 óra múlva

az információk hány százalékára emlékszik 3 nap múlva

hallás

70 %

10 %

látás

72 %

20 %

látás és hallás

85 %

60%

tapasztalás

5 %

90 %

 

Láthatjuk, hogy, amit saját magunk átélünk, az sokkal mélyebben és hosszabb ideig marad meg bennünk, és hosszabb távon van hatással ránk.

Ez a misszióban is így van. Hányszor hallunk igehirdetéseket, bizonyságtételeket, missziói beszámolókat, amelyek oly gyorsan leperegnek rólunk! Legfeljebb megérintenek bennünket, de hosszú távú hatást nem gyakorolnak ránk, mert nem éreztük meg a valóságát.

Ma már lehetőségünk van nem csak hallani a misszióról, látni ott készült felvételeket, hanem személyesen át is élni azt. A különböző munkaterületeken mindig szükség olyan van emberekre, akik szaktudásukkal, adottságaikkal meghatározott ideig segítenek. Sokakat az ilyen rövid távú szolgálat hosszú távú, forradalmi hatású tapasztalatokkal gazdagított.

Lapunk jelen számában ilyen rövid távú szolgálatban részt vett testvérek számolnak be arról, hogy milyen hatásuk volt az itt megszerzett tapasztalataiknak gondolkodásukra, életükre, terveikre. Nem bánták meg, hogy rászánták magukat erre a lépésre, az emberek pedig, akiknek segítettek, a mai napig hálásak nekik.

Detlef Krause

missziói igazgató

 

 

Rövid távú szolgálat hosszú távú hatással........................ 1

Szeretett Testvéreim!....................................................... 1

Rövid távú szolgálat – egész életre szóló élmény.............. 3

Az új-guineai „akadályverseny”..................................... 4

Irányváltás...................................................................... 7

Mit jelent az a szó, hogy „megmentő”?........................... 9

A fehér ember mindig fehér marad............................... 10

Az álmok megvalósítása................................................ 10

Csecsenföld................................................................... 14

Hírek a LUZ családról, Ecuadorból.............................. 15

Hírek a világ minden részéről....................................... 16

Kiszabadult a türkmén igehirdető.................................. 17

GYERMEKEKNEK....................................................... 19

ÖRÖMHÍR.................................................................... 19

 

Szeretett Testvéreim!

 

 

A János 13,15-tel köszöntöm kedves Olvasóinkat:

 

„Példát hagytam néktek…”

 

Jézus tudta, mi vár rá a következő napokban: tanítványai elhagyják, Júdás elárulja, Péter megtagadja, mégis megmosta a tanítványok lábát.

Példát adott elénk az alázatban, a szeretetben és a szolgálatban. Példáját azonban csak úgy tudjuk követni, ha szeretjük Őt, a példaadót; ha figyelünk rá, és szívünkben hordozzunk szavait, mozdulatait, indulatait és szeretetét. Ez az alapja a missziónak is: szeretni Őt, mert Ő előbb szeretett bennünket!

 

Nemrég levelet kaptunk Pápua Új-Guineából, Lomon Timóteustól, Molnár Mária nevelt fiától, aki a Molnár Mária emléktemplom építésének vezetője. Azt írja, hogy a templom építéséhez még mindig csak az anyagot gyűjtik, mert kevés a pénzük. Sajnos, Alapítványunkhoz eddig aránylag kevés adomány érkezett erre a célra, de azokat nagyon szépen köszönjük. Ebből az összegből nem tudunk harangot küldeni, de ha a templom építését támogatnánk, az is nagy segítség lenne nekik. A várpalotai lelkésztestvérünk tárgyalt ez ügyben Molnár Mária szülővárosának (Várpalota) vezetőivel, akik készek a misszionáriusnőn keresztül szövődött kapcsolat kifejezésére egy bronz emléktáblát készíttetni, melyen magyar és pápua nyelven tolmácsolnák a szülőváros köszöntését.

 

Az idén két alkalommal is jönnek liebenzelli misszionáriusok hazánkba. Amint már jeleztük, június 9-én, vasárnap, Budapesten és környékén szolgálnak a Nemzetközi Liebenzelli Misszió Világtalálkozóján résztvevők; a másik alkalom pedig szeptemberben lesz, amikor egy Afrikában szolgáló misszionárius látogat hazánkba. Ennek pontos időpontját még nem tudjuk, de mindkét alkalomra szívesen fogadjuk már most is olyan gyülekezetek jelentkezését, akik szívesen meghallgatnák beszámolójukat.

 

Képes Anita testvérünk nagy szorgalommal tanul Liebenzellben, hordozzuk őt imádságban. Urunk tegye világossá jövendő útját, szolgálatát!

Gondoljunk a Luz családra Ecuadorban! Isten kegyelme legyen teljessé életükben, sokrétű munkájukban.

 

Örömmel írhatom, hogy a fiatalok közül többen komolyan érdeklődnek a missziói szolgálat iránt – könyörögjünk, hogy érlelődjék meg szívükben az Úr szerinti döntés, hogy egész életüket feltehessék Isten oltárára.

 

A jövőben lapunk postázását a Szerkesztőség munkatársai végzik, köszönjük nekik és segítőiknek ezt a szolgálatot, áldást kérünk munkájukra.

 

Munkatársaim nevében is sok szeretettel kívánok áldást Testvéreim életére:

 

 

 

Asztalos Zoltán


Rövid távú szolgálat – egész életre szóló élmény

 


Az elmúlt tíz évben a Liebenzelli Misszió több mint ezer rövid távú misszionáriust küldött ki a külön­böző munkaterületekre.

Meggyőződéssel tesszük ezt, mert

… szeretnénk a keresztyének te­kintetét a világmisszióra irányítani. Ha a világ minden részén végbe­menő természeti katasztrófák, hábo­rúk segítségre indítanak bennünket, akkor az emberek lelki nyomora sem hagyhat minket közömbösen.

… szeretnénk bátorítani a keresztyéneket a főállású missziói szolgálatra. Egy rö­vid távú missziói szolgálat segíthet a fiataloknak a dön­tésben, ha ilyen kérdésekkel állnak szembe: „Meg tudok-e felelni a misszió követelmé­nyeinek?”, „Kész vagyok-e menni, ha Isten idegen kultú­rába küld?”, „Milyen a missziói munka a gyakorlat­ban?”

… szeretnénk új barátokat nyerni a missziónak. Aki már élt együtt misszionáriusokkal és bennszülöttekkel, az célirányosab­ban tud értük imádkozni, ötleteseb­ben tudja őket támogatni, és meg­győzőbben tud kedvet csinálni má­soknak a missziói szolgálathoz.

 

Az első lépések

„Mi Isten akarata az életemmel? Kész vagyok-e arra, hogy életcél­jaimat Isten határozza meg?” – valljuk be, nehéz kérdések ezek. Komolyan át kell ezeket gondolni, mielőtt az ember meghatározott fe­ladatokról és országokról gondol­kodna. Csak az tudja Jézus szerete­tét kulturális határokon átlépve is hirdetni, aki Isten bűnbocsánatát és vigasztalását személyesen tapasz­talta és az Ő gyermeke lett.

 

Felkészülés

Imádság

Imádságban meg lehet tanulni a még ismeretlen embereket is Jézus szemével látni és szeretni. Az imádkozó ember részt vesz abban a lelki küzdelemben, amely a missziói országokban Isten országa és a sö­tétség hatalma között folyik.

Gyülekezet

A gyülekezetek, melyekből a rö­vid távú misszionáriusok jönnek, rendszerint kiveszik részüket az ügyből: imádsággal, anyagiakkal és gyakorlati módon is segítik azokat. Fontos tehát, hogy a jelölt minél hamarabb bevonja gyülekezetét a döntésbe.

Megbocsátás és kibékülés

A megoldatlan nézeteltéréseket, a megbocsátatlan bűnöket nehéz ba­tyuként viszi magával a szolgálatba induló testvér.

Az idegen kultúrában, trópusi klímában eltöltött idő próbára teszi a testet és a lelket is. Orvosi vizs­gálat szükséges a szervezet egész­ségének megállapítására, és a fontos oltások elrendelésére. A lelki válsá­gokat, lelki betegségeket előtte fel kell dolgozni, és meg kell gyógyí­tani.

Nyelv

Elengedhetetlen az alapfokú nyelvtudás (például angol) ahhoz, hogy a rövid távú misszionárius kapcsolatokat tudjon kiépíteni a bennszülöttekkel, és képes legyen beszélgetni velük.

Kultúra

A jelentkezőket szakirányú tan­folyamon készítjük fel a szolgálatra, emellett figyelmükbe ajánlunk to­vábbi tájékozódási lehetőségeket, mint például könyveket, folyóirato­kat, útikönyveket és az Internetet.

 

A rövid távú misszionáriusok vá­gya, hogy segíthessenek másoknak, ám ez általában máshogyan valósul meg, mint ahogy ők azt előre elkép­zelik. Gyakran kerülnek olyan hely­zetekbe, melyekben értékrendjük­nek, tudásuknak és képességeiknek semmi hasznát nem tudják venni. Ezek olyan fájdalmas élmények, melyek a testi és lelki tűrőképesség határáig vihetik az embert. És mégis – vagy talán pont emiatt – szinte mindegyik rövid távú misszionárius arról számolt be, hogy szolgálatuk alatt szorosabb volt a kapcsolatuk Istennel, mint egyébként. Jézusba vetett bizalmuk, az Ő cselekvésére való várakozás erősítette hitüket, és lelkileg értettebben tértek haza. Ezt az Istentől való függőséget szeret­nék megőrizni itthon is.

A rövid távú misszionáriusok megváltozva tértek haza. Szolgála­tuk nem kalandos utazás volt, ha­nem életre szóló élmény. „Új” sze­mekkel tekintenek a világra: látják benne a mérhetetlen szegénységet, igazságtalanságot, gyűlöletet és be­tegséget, de látják a szeretetreméltó embereket is, akik szívük legmélyén megváltás után vágyakoznak.

 

Hartmut Wacker

személyzeti előadó

 


 

Az új-guineai „akadályverseny”

 

 


A Liebenzelli Misszió pápua új-guineai területi vezetői évente kö­rülbelül háromszor találkoznak egy-egy hétvégére, ilyenkor a munka­erő-szükségletet is megbeszé­lik. Misszionáriuscsapatunk lét­száma az elmúlt években felére csökkent, ami azt jelenti, hogy számos fela­dat, amelyet a misszionáriusok ko­rábban egy állomáson vagy egy te­rületen megosztottak egymás kö­zött, ma elvégzetlenül marad. Ugyanakkor Németország, Hollan­dia és Kanada különböző gyüleke­zeteiből fiatal keresztyének jelent­keztek néhány hónapos szolgálatra. Így mindig elküldhetjük Hartmut Wackernak, a liebenzelli személy­zeti előadónak „kívánságlistánkat” a rövid távú szolgálókat illetően. Ez néha inkább egy SOS-segélykérésre hasonlít, mint amikor a Port Moresby-ben található központunk­ban a vízvezeték tömítetlensége mi­att a fürdőszoba padlója elkorhadt, úgyhogy sürgősen szükségünk volt egy vízvezeték-szerelőre. Nagyon hálásak voltunk, hogy Titus Keller, egy szászországi bádogos jelentke­zett, és az egész vízrendszerünket rendbe hozta, azonkívül „mellesleg” felcsiszolta a konyha padlóját, szek­rényeket és egy munkalapot készí­tett, megjavította az ereszcsatorná­kat, valamint kicserélte az elkorhadt tetőgerendákat. Amúgy pedig ma­gától értetődően a családunkhoz tartozott.

Akadály: a hatóságok

A rövid távú szolgálatoknak ter­mészetesen adódhatnak nehézségei is. Az egyik ilyen akadályt az új-guineai hatóságok jelentik. Valaki felmondott a németországi munka­helyén, saját pénzén megvette a re­pülőjegyet a világ másik végére, és akkor az itteni hatóságok nem fog­lalkoztak vele. A lehetséges prob­lémák palettája széles: az ügyintéző szabadságon van, vagy beteg, meg­változott egy szabály, az állást egy másik szolgáló már állítólag betöl­tötte, vagy nem megy át a fax a bonni nagykövetségre. Minden egyes kérvényt engedélyeznie kell az itteni munkaügyi-, és a vízumok­kal foglalkozó hivatalnak. Normál esetben ez a folyamat három-négy hétig tart, de előfordulhat az is, hogy kétszer ennyi időt vesz igénybe. Igazán bosszantó, ha va­laki emiatt kénytelen a repülőjegyét későbbi időpontra átíratni, és ezért még külön fizetnie is kell.

 

Személyi akadályok

Szövegdoboz: Padlócsiszolás porzsák nélkülAkadnak azonban olyan problémák is, melyek személyesen az új munkatársakat érin­tik. Ilyenek a nyelvi akadályok. Pápua Új-Guinea egyik előnye, hogy az angollal meg­lehetősen jól el lehet boldogulni, és a keres­kedelmi nyelvet, a pidgint, rövid időn belül el lehet sajátítani. Volt már olyan rövid távú munkatársunk, aki még otthon megtanulta a pidgint, könyvek és kazetták segítségével.

Pápua Új-Guineában a rövid távú munkatársak főleg a gyakorlati munkában vesznek részt. A legtöb­ben ott segítenek, ahol csak szükség van rájuk. Robert van Westing, egy holland fiatalember ezt így fejezte ki: „Istennek és a missziónak szán­tam ezt az időt. Egyszerűen csak mondjátok meg, hogy mit csinál­jak.” Ezután felépített egy szerszá­mos kamrát, elhozta a vendégeket a repülőtérről, egy másik állomáson felépített egy kamrát a generátor számára, és kész volt egy kataszt­rófa sújtotta területen segíteni. Az, hogy egyébként elektrotechnikát ta­nul, nem volt lényeges. Akadtak azonban néha olyan munkatársak is, akik tudatták velünk, hogy ez és ez nincs benne a munkaköri leírásuk­ban, és nem ezért jöttek ide…

Természetesen mindenki, aki vállalkozott a pápua új-guineai hosszú útra, szeretne megismer­kedni az országgal is. Erre is van lehetőség, de a költségeket termé­szetesen mindenkinek magának kell állnia. Nőknek egyébként nem taná­csos egyedül utazniuk, ez Új-Gui­neában egyszerűen túl veszélyes. Megpróbálunk mindenki számára lehetőséget biztosítani, hogy más állomásokra, vagy a külső szige­tekre elrepülhessenek. Az alapgon­dolat viszont az, hogy a rövid távú szolgálók tehermentesítsék a misszionáriusainkat, és nem az, hogy turistavezetőkké tegyék őket.

 

Akadály: különböző szem­pontok

Az egyházzal és az itteni keresz­tyénekkel együtt dolgozni min­dannyiunk számára kihívást jelent. A Misszió külön kérésre bizonyos szinten részt vállal az egyház ter­veiben. Néha azonban úgy gondol­ják az itteniek, hogy „amit a néme­tek elkezdenek, azt be is fejezik, csak ki kell várnunk.” Ezáltal ku­tyaszorítóba kerülünk, ugyanis a csapat, amely az építésben segédke­zik, és a Misszióra eső anyagi hoz­zájárulás készen áll, de a gyülekezet hozzájárulása, amelyben megálla­podtunk, elmarad.

Leállítsuk ilyenkor a megkezdett munkát? Mi lesz akkor a rövid távú szolgálókkal? Azonban azt is sze­retnénk, ha a gyülekezet érzékelné a felelősségét. Természetesen a bib­liai ige is érvényben van: ”a ti bőségtek pótolja amazoknak fo­gyatkozását”. Ezek mind olyan szempontok, amelyeket figyelembe kell venni. Misszionáriuscsapatként megpróbálunk következetesen cse­lekedni, Isten és a támogatóink előtti felelősséggel hozni meg dön­téseinket.

 

A fent említett akadályok ellenére mégis azt látjuk, hogy a rövid szol­gálatoknak hosszú távú hatásuk van. A munkatársaknak valódi látóhatár-szélesedést eredményez, amelyet egy szokványos külföldi nyaralás nem adhatna meg. Istenre vannak utalva úgy anyagilag, mint a jövőre vonatkozóan. Megismerik a helyi egyház erényeit és erősségeit, de éppúgy a hiányosságait és gyenge­ségeit is. Ezenkívül az itteni ke­resztyéneknek hatalmas élményt jelent olyasvalakivel együtt dol­gozni, aki nem „vallási specialista”, hanem egyszerűen csak megéli a hitét. Gyakran látjuk, hogy a rövid távú szolgáló példája mély benyo­mást gyakorol rájuk.

 

René Bredow

- felesége Elisabeth, négy gyermekük van

- eredeti foglalkozása géplakatos

- 1990 óta szolgál Pápua Új-Guineában, főként a munkatársképzésben és területi vezetőként tevékenykedik

 


 

 

Irányváltás

A templomépítés Pápua Új-Guineában meglepő eredménnyel zárult

 


Most vagy soha – gondoltam rö­viddel a gépészeti tanulmányaim befejezése előtt. Ha most – még mi­előtt felveszem a dolgozó emberek életritmusát – nem veszek részt egy templomépítő szolgálatban, akkor soha nem is fogok. Egyes missziós beszámolók hatására már korábban vágyat éreztem arra, hogy legalább egy rövidebb időre jelentkezzem a misszióba. Tanulmányaim megkez­dése előtt már jelentkeztem egyszer egy építkezésen való részvételre, de az akkor nem valósult meg, most azonban újabb lehetőség kínálko­zott.

 

Más kultúra és gondolkodás­mód

Szövegdoboz: A kész templomSzövegdoboz: Bennszülöttek és fehérek együtt dolgoznak az építkezésen1997 februárjában így Pápua Új-Guineába repültem egy áccsal együtt. Ott azt a feladatot kap­tuk, hogy Gerhard Stamm irá­nyítása alatt a felföldön, né­hány bennszülöttel együtt, templomot építsünk. Az ottani­akkal való közvetlen kapcso­laton keresztül a mienktől tel­jesen eltérő kultúrát és gondol­kodásmódot ismertem meg. Miközben gondolatban még az idő- és teljesítménykényszer alatt elkészített diplomamun­kámnál jártam, olyan kultúrá­ban találtam magam, ahol az időnek és a teljesítménynek teljesen más a szerepe. Amikor Gerhard Stamm egyszer mérnök­ként mutatott be az ottaniaknak, azok vállat vontak. Ha azt mondta volna, hogy mészáros, vagy pék va­gyok, akkor valamivel többre érté­keltek volna, de egy mérnök még csak valami ehetőt sem tud előállí­tani. Miközben nap mint nap együtt dolgoztam az ottaniakkal, gyakran észrevettem, milyen különbségek vannak: egyszer megbízhatatlan­sággal találkoztunk, máskor az üte­mezés hiányával. Mégis volt ennek az egésznek értelme, bele lehetett illeszteni ezeknek az embereknek a gondolkodásába. A kultúrájuk nem „rosszabb” a miénknél, csak sok ponton különbözik attól.

 

Más értékek

Hazaérve a pápua új-guineai em­lékeim gyakran eszembe jutottak. Újra át kellett gondolnom foglalko­zásomat és életcéljaimat. Eddig biztos voltam abban, hogy a szak­mámban eredményeket akarok el­érni, és biztonságban akarok élni.

Azonban ezek az önmagukban nem rossz tervek a pápua új-guineai látóhatár-szélesedésem hatására kezdték elveszíteni jelentőségüket. Röviddel ezután felmerült bennem a gondolat, hogy orvosnak tanuljak, hogy egyszer majd orvosként dol­gozhassak a misszióban. De emiatt tényleg fel kell adnom biztos és ér­dekes munkahelyemet?

Miután alapos átgondoltam a dol­got, imádkoztam, és mindennek utánajártam, elhatároztam, hogy vállalom a kockázatot, és meg­kezdtem orvosi tanulmányimat.

 

Nem a vége, hanem a kezdete

A tanulmányaim kezdetekor a liebenzelli bibliaiskola egyik hall­gatójával készült interjú jutott eszembe, amit nem sokkal azelőtt hallottam. Elmesélte, hogy többször próbált részt venni építkezési szol­gálatban, de egyik alkalommal sem lett belőle semmi. Így utólag az volt a véleménye, hogy jó volt ez így, mert különben azzal kipipálta volna a „misszió” témát a maga részéről.

Nekem azonban az építkezési szolgálat nem a végét jelentette a missziói tapasztalataimnak, hanem a kezdetét. Kíváncsi vagyok, hogy hova vezet tovább ez az út!

 

Daniel Luithle

jelenleg orvosnak tanul Heidelbergben.

 


 

 

Mit jelent az a szó, hogy „megmentő”?

Anja Bahmer szokatlan hasonlattal magyarázta meg a szlovákiai tanulóknak ezt a szót

 


Egy ifjúsági missziói konferen­cián hallottam először arról a lehe­tőségről, hogy némettanárként Szlovákiába mehetnék. Egy barát­nőm beszélt nekem erről. Akkori­ban határozatlan időre szóló állá­som volt, vállaltam néhány feladatot a gyülekezetemben, sok barátom volt, vagyis egyáltalán nem állt szándékomban elmenni. Azonban egyre inkább megbizonyosodtam arról, hogy Istennek terve van ve­lem. Így végül is 2000 novemberé­ben Szlovákiába utaztam. Egy kará­csony előtti tanítási órára valószí­nűleg még sokáig emlékezni fogok. Egyedül, más tanár nélkül mentem az osztályba. A tanulók igazán ked­vesek voltak, de német nyelvtudás­sal még nem nagyon dicsekedhet­tek. Elolvastam velük a karácsonyi történetet, aztán beszélgettünk róla. Közben felmerült egy kérdés: Mit jelent az a szó, hogy „megmentő”? Igyekeztem magyarázatot találni rá, és végül is a „Baywatch” című tévé-sorozattal (amerikai parti őrségről szóló filmsorozat) hasonlítottam össze.

Ez az élmény és a Szlovákiában eltöltött egész idő arról győzött meg, hogy bárhol élünk is, tanúk vagyunk, Jézusról kell beszélnünk, méghozzá úgy, hogy azt mindenki megértse. A hitetlenek gyakran job­ban figyelnek magatartásunkra, mint szavainkra. Három különböző iskolában tanítottam mint németta­nár, és ezáltal én magam is rengete­get tanultam.

Isten az ezutáni időről is előre gondoskodott: nagyszerű munka­helyen dolgozhatok kedves munka­társakkal, és barátaimmal serdülő lányoknak tartunk bibliaórát. Még mindig nagyszerűnek találom, hogy szert tehettem a szlovákiai tapasz­talatokra, és hogy tudhatom, Isten mindent a kezében tart.


 

Teljes bevetéssel

 


Az elmúlt év elején a misszió újra szívügyem lett. Feltettem magam­nak a kérdést, hogy akar-e engem az Úr ebben használni, és egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolat­tól, hogy rövid távú szolgálatot vállaljak. Érdeklődtem lehetőségek felől, s a szlovákiai némettanári munka nagyon felkeltette az érdek­lődésemet, mert annak keretében missziói tevékenységet is lehet folytatni.

És most itt vagyok, Szlovákiában! Minden új és szokatlan még szá­momra, de az itteni emberek na­gyon kedvesek és segítőkészek. A tanulók egy része igazán érdeklődik a német nyelvtanulás iránt, a taná­rok pedig legtöbbször rám bízzák, hogy miről beszélek a tanulókkal. Nagyon jó lehetőség ez arra, hogy az Úr Jézusról szóló örömüzenetet átadjam nekik.

 

Első benyomások:

Mi vagyunk a négy új némettanár: Diana Beier, Judith Henrici, Jasmin Kieß és Judith Nitzsche. Két hete érkeztünk Szlovákiába, és már egész jól beilleszkedtünk az új helyzetbe, lassan kezdjük meg­szokni az itteni ételeket is.

A némettanítás osztályonként na­gyon eltérő: egyes tanulók lelkesek, másoknak nincs kedvük tanulni. Némely osztállyal jól lehet beszél­getni, más osztályokban a társalgás nagyon nehézkes. Mivel egyes taná­rok megengedik, hogy a tanítást úgy alakítsuk, ahogy szeretnénk, lehet­séges a tanulóknak a hitről beszélni.

Kíváncsian várjuk, hogyan akar Isten itt használni minket!

 

Még soha nem hallották

Magdalena Schnizer szlovákiai némettanári munkája során megál­lapította, hogy sok tanuló még soha nem hallott Jézus születéséről

 

Fél éves szlovákiai szolgálat van mögöttem, tele újdonságokkal: más embereket és szokásokat ismertem meg, szokatlan környezetben kellett eligazodnom, idegen nyelvvel kel­lett szembesülnöm… Sok mindent sorolhatnék még, de mindenekelőtt arról szeretnék beszámolni, miket éltem itt át Istennel.

Izgalmas, 14 órás vonatút után ér­keztünk meg Szlovákiába. Két nap­pal később első ízben álltam egy is­kolai osztály előtt. Húsz szempár szegeződött rám várakozóan, nekem pedig először fel kellett fognom az új helyzetet. A közeljövőben szinte naponta egy osztály előtt fogok állni! Ilyenkor megtanul az ember teljesen Istenben bízni. Nem is te­hetek mást, mert nemrég még én magam is diák voltam, és hirtelen tanítói szerepbe bújtam. De pont akkor, amikor a legnehezebb hely­zetbe kerültem, és már nem tudtam, hogyan tovább, éreztem Isten közel­ségét és erejét, és tapasztaltam se­gítségét.

Számos nyitott ajtót találtam az evangélium továbbadására. Az is­kolában, személyes kapcsolatokon keresztül, vagy a gyülekezetben. Különösen az iskola jelentett „missziói területet” nekem, mert itt olyan gyerekekkel foglalkozhattam, akik még soha nem hallottak az Úr Jézusról. Karácsonykor például Jé­zus születéséről beszéltem. A tanu­lók több mint kilencven százaléka még soha nem hallotta ezt a törté­netet. Az ilyen élmények újra és újra a Máté 9,37-38-ra emlékeztet­nek: „Az aratnivaló sok, de a mun­kás kevés. Kérjétek azért az aratás­nak Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba.” Ezért volt nekem fon­tos, hogy részt vehettem Szlovákiá­ban ebben a munkában. De ez ugyanolyan fontos az ottani embe­rek számára is: hogyan hihetnek Jé­zusban, ha még soha nem hallottak róla?

A Szlovákiában töltött fél év alatt vált tudatossá bennem, hogy az Úr Jézus megbízatása hazánkban is ér­vényes – és ez nem korlátozódik egy fél évre.

 

Jasmin Kiess

 


 

A fehér ember mindig fehér marad

Benyomásaim egy bangladesi munkában

 


Banglades – nekem a hazámat je­lenti. Itt születtem és itt nőttem fel. Nem esett nehezemre, hogy újra beleszokjak. Ismerem a nyelvet, a kultúrát és még néhány embert is. Minden ismerős, ami nagy előnyt jelent! Nem sok minden vál­tozott itt azóta, itt-ott azonban észrevehető a Nyugat hatása, például egyre több az autó és a gép.

Hogy az ember misszionáriusgyer­mekként él Bangla­desben, vagy azért, mert ott dolgozik, eb­ben nincs nagy kü­lönbség – a fehér ember csak fehér marad!

Bő három hónapig vigyázok a Lüdemann család négy gyermekére, amíg szüleik nyelviskolába járnak. Amikor játszom a gyerekekkel, sok minden eszembe jut saját gyerek­koromból: a fáramászás, bangla­desi játékok, a német távoktatás anyagának tanítása, és még sok más egyéb.

Ez a rövid távú munka sokat je­lent nekem, és csak ajánlani tudom, hogy mások is próbálják ki.

Damaris Mack


 

Az álmok megvalósítása

gyakran kemény és kalandos munkát jelent az építésen segédkezőnek és a csapat vezetőjének

 


A rövid távú munkatársak fela­data, vagy inkább lehetősége, hogy sokáig dédelgetett álmokat valósít­sanak meg távoli országokban. Amit ott gyakran évek óta szüksé­gesnek éreztek, terveztek és bizott­ságokban megvitattak, az valósulhat meg általuk. Rendelkezünk előre némi információval, de reális elkép­zeléseink nem lehetnek sem a terve­zett létesítményről, sem a helyi vi­szonyokról.

A pályázók, akikből a létesítmény felépítésére összeállítják a csapatot, alig ismerik egymást. Egy előzetes találkozón valaki megkérdezte: „Milyen ruhaneműt vigyünk ma­gunkkal?” Azt válaszoltam: „A le­hető legkevesebbet! Könnyű ruhá­zatot olcsón lehet kapni helyben.” Rugalmasnak, alkalmazkodóképes­nek, szorgalmasnak, kíváncsinak kell lenni, átlagon felül tartózkodó­nak a másik nemmel szemben, azzal a vággyal telve, hogy tehessünk valamit az Úrért. Ilyen résztvevők­ről álmodtam, és tényleg ilyen is volt az a kereken 50 építési segítő, akikkel együtt dolgoztunk. Nagy hálával gondolok vissza bevetése­inkre Mikronéziában (Guam és Chuuk) és Pápua Új-Guineában. Nagy hatással volt rám az, hogy minden helyzetben feltalálták ma­gukat: helyhiány miatt a földön aludtak, zuhanyozáshoz sorba áll­tak, és gyakran előfordult, hogy a szap­panozás után már csak néhány csepp víz jött a csapból. Bizonyos élelmiszerek hiánya miatt főszak­ácsainknak – Guamban és Gavuvuban a feleségemnek, Chuukon Jensnek – nagy találé­konyságra volt szükségük. Ha túl szűk volt a hely az asztal mellett, úgy ettünk, hogy az ölünkben egyensúlyoztuk a tányért. A munkát pedig gyakran a legprimitívebb szerszámokkal végeztük.

 

Idegen ország felfedezése

Istentiszteletek és heti bibliaórák látogatása mellett, amelyek lelkileg elevenen tartottak minket, gyakran hívtunk vendégeket, hogy megis­merkedjünk velük, és fejlődjünk a kultúra és a nyelv ismeretében. Kialo, egy gavuvui bibliaiskolai ta­nár egyszer áhítatot tartott nekünk, melyen beszélt az életéről is. Ami­kor megkérdeztük, hogyan találta meg a feleségét, elmondta: „Ültet­vényünkről minden vasárnap el­mentem a kavuii gyülekezetbe. Ott láttam meg először a mostani fele­ségemet, aki nagyon megtetszett nekem. Útjaink gyakran keresztez­ték egymást, ő felfelé ment az ültet­vény utcáján, én lefelé, s a szívem vert, mikor megláttam. De amikor szembejött velem, a mi illemszabá­lyaink szerint át kellett mennem az út másik oldalára, vagy „ke­resztül kellett néznem” rajta. Hét hosszú évig reménykedtem és imádkoztam, hogy tör­ténjen valami, hogy Frieda a feleségem le­hessen. Aztán a gyüle­kezet lelkipásztora ma­gához hívott, és egyenesen megkér­dezte: „Feleségül akarod venni Friedát?” Frieda érzett valamit, de neki túl hosszúnak tűnt a várakozási idő, ezért odament a lelkészhez, és azt mondta neki, hogy meg akar velem házasodni. Én nem mertem volna ezt megtenni! Milyen jó az Isten!” – Mindenki láthatta, hogy ők ketten igazán szeretik egymást. Kialo az építkezésen fáradhatatlan, odaadó munkát végzett.

Az egyház elnöke Gavuvuban a tyúkfarm vezetője, és a gyülekezet tulajdonában levő olajpálma ültet­vényé is, ezenkívül tehetséges fafa­ragó, és különféle gyógynövényeket is termeszt. Megtudtuk tőle, hogy megvetett családból származik, csak Isten kegyelme és Jézus Krisztushoz való odafordulása által ju­tott neki az a megtisz­teltetés, hogy az egyház el­nökévé választották. Teológiai képzettség nélküli igehirdetőként, beszédes módon indította az embereket na­gyobb szeretetre Jézus iránt. Nem akart lemondani arról, hogy hálából a munkánkért mindegyikünket megajándékozzon egy saját fara­gású delfinnel, vagy valami hason­lóval.

Egy építkezési szolgálathoz ter­mészetesen szabadidő is tartozik, órákon át lehet csodálni az álom­szép csendes-óceáni strandot, bú­várkodni, dzsungelkirándulásokat tenni...

Némelyik élmény azonban meg­rázkódtatással végződött: Guamban egyikünket egyszer elragadta egy víz alatti áramlat, és majdnem meg­fulladt. Nyugat-Új-Britanniában egy kicsi, pehelykönnyű bennszülött egy elrejtett hőforráshoz vezetett minket. Töredezett partjai elbírták a könnyű súlyt fekete csizmájával, de nem a szandálos lábú, nehézsúlyú ácsot. Komoly égésekkel a lábán vittük őt kórházba.

Reggeli közben beszélgettünk a szép déltengeri szigeteken előfor­duló nagyszámú öngyilkosságról. Délután egyikünk felfedezőútra in­dult a részben erdővel borított szomszéd telekre, ahonnan rémülten és sápadtan tért vissza, és elmondta, hogy egy oszlásnak indult, kötélen lengedező hullát talált.

 

Tovább folytatni és hálásnak lenni

Minden új napon még félig sötét­ben reggeliztünk, és 6.30-tól kopá­csolt, fűrészelt, gyalult, fúrt min­denki, vasakat hajlítottak, bádogle­mezeket szabtak. Eközben rengeteg víz folyt le a torkunkon és ugyan­annyi ki is folyt a pórusainkon. Az építmény növekedett, és nemcsak mi örültünk, ha a létesítmény egyre inkább alakot öltött.

A tanárok, egyházi alkalmazottak, bibliaiskolások és gyülekezetek együttműködésükkel és munkára való készségükkel megmutatták, hogy ez a létesítmény mennyire fontos nekik, és éreztük hálájukat. Philip, a gavuvui bibliaiskola veze­tője érdemel említést még. Őt nem riasztották vissza a nehéz és veszé­lyes munkák sem. A helybeliek néha azzal is kifejezték elismerésü­ket, hogy ünnepséget rendeztek ne­künk mindenféle egzotikus különle­gességgel, vagy meghívtak minket a sziget legelőkelőbb szállodájába ét­kezni. Ez így történt az egyház el­nök és a chuuki parlament tagja ré­vén.

Maláriával is küszködtünk, a gyógyszerek mellékhatásaival, fer­tőzésekkel és időnként az idegen kultúra váratlan hatásaival. Szívből örültünk, hogy az Úr Jézus nevében megmozdíthattunk és vállalhattunk, ami sok örömöt és hálát váltott ki és nekünk személyesen a látókörünk kiszélesedését jelentette.

 

Karl Kalmbach

- felesége Hedwig

- három felnőtt gyermekük van

- eredeti foglalkozása asztalos és építésztechnikus

- 1964-től 1985-ig misszionárius Pápua Új-Guineában

- 1986-tól 1993-ig igehirdető Németországban

- 1993-tól 1996-ig területi vezető Pápua Új-Guineában

- azóta több rövid távú szolgálat vezetője Pápua Új-Guineában és Mikronéziában.

 


Csecsenföld

 


Szövegdoboz: * Független Csecsen Köztársaság
* területe 16 000 km2
* lakosainak száma 1,2 millió
* 80%-uk csecsen
* 15%-uk orosz
* 5%-uk egyéb nemzetiségű
* a csecsenek szinte kivétel nélkül muzulmánok

Csecsenföld történelme dióhéjban
X-XIII. sz:
A Kaukázus északi részén élő népeket keresztény hitre térítik
XVI. sz:
Áttérnek az iszlám hitre
1864:
A Kaukázus orosz fennhatóság alá kerül
1991:
A Független Csecsen Köztársaság kikiáltása
1994-1996:
Katonai konfliktus Oroszországgal
2000:
Újabb orosz csapatok bevonulása
A Csecsen Köztársaság, amely 1991-ben nyerte el függetlenségét, körülbelül akkora, mint Ausztria. Az ország a Kaukázus északi részé­nek nyúlványainál fekszik, Délen Grúziával határos, egyébként pedig az Orosz Föderáció államai veszik körül. Az 1,2 millió lakos 80%-a szunnita muzulmán csecsen, 20%-a pedig orosz, örmény és más nemze­tiségű. A lakosság nagy része föld­művelésből és állattenyésztésből él. A csecsenek mindent alárendelnek a klán és a család érdekeinek. Nagy a vendégszeretetük, de szörnyű a vér­bosszú-rendszerük. Életüket két fő tényező határozza meg: az iszlám jogszabályok (a sária) és a törzsi szokásjog.

Az Oroszországgal folytatott háborút az ellentétes gazdasági és politikai érdekek váltották ki. Legkevesebb 80 ezer embert öltek meg, és nagy területeket tettek a földdel egyenlővé. A főváros, Groznij, romokban he­ver, a lakosság egy része a szomszéd országokban élő ro­konokhoz menekült, vagy me­nekülttáborokban lakik.

 

Szövegdoboz: Gyermekek a romok közöttIsten azonban a romokon is építi gyülekezetét. A csecsen keresztyének nagy lehetősé­get látnak arra, hogy Isten sze­retetét egészen gyakorlati mó­don közvetít­sék honfitár­saiknak, amihez Nyugatról segítsé­get is kapnak. Orosz keresztyé­nek is feladatuk­nak érzik, hogy rendszeresen evangélizáló ren­dezvényeket tartsanak Csecsen­földön. Így írnak erről: „Isten ke­gyelméből végezzük itt szolgála­tunkat. Groznij gyülekezetében úr­vacsorát tartottunk, meglátogattunk orosz katonákat és kábítószerfüg­gőket, akiknek Isten szeretetéről tettünk bizonyságot. Egy ismerős mollah (iszlám lelki vezető) beszél­getésre hívott bennünket, és vittünk neki ajándékba egy példányt a cse­csen nyelvű Jézus-filmből. Azt mondta, hogy másnap minden elekt­romos gépet ki fog kapcsolni, hogy legyen elég áram a videóhoz.

– Hálát adunk, hogy a háború el­lenére van lehetőségük a keresztyé­neknek Isten szeretetét szavakkal és tettekkel továbbadni.

– Könyörgünk a különböző nép­csoportok közti megbékélésért, a muzulmánok lelki ébredéséért és az ország tartós békéjéért.

 

 

 

 

Rainer Großmann

pénzügyi előadó

 


Hírek a LUZ családról, Ecuadorból

 


Kedves Barátaink!

Olyan jó és bátorító tudni, hogy hazai Testvéreink figyelemmel kísé­rik életünket és szolgálatunkat, és imádságos szívvel hordoznak ben­nünket. Legutóbb, amikor Ramiro testvérünk (aki nemrég hirtelen meghalt) özvegyen maradt felesé­gével beszélgettem, a kérdésemre, hogy „Hogy van?” - ezt válaszolta: „Azt, hogy naponta felkelek, és próbálom az életemet újra rendezni, és erőt gyűjteni a továbbmenetel­hez, annak köszönhetem, hogy Isten kegyelmes hozzám, és sok-sok test­vért adott nekem, akik ismeretlenül is imádkoznak értem. Tudom, hogy a te országodban is vannak testvé­reim, akik gondolnak rám.”

Látjátok, nem csak mi, hanem az itteni hívők is számolnak az imád­ságaitokkal!

Hogy minél konkrétabban tudja­tok értünk imádkozni, ez alkalom­mal szeretnénk néhány imakérésün­ket megosztani veletek.

Először is nagy hálaadással te­kintünk vissza az elmúlt vasárnapra, amikor öt felnőtt testvérünket ke­resztelhettük meg. A keresztelő előtt mindnyájan röviden bizonysá­got tettek arról, amit Isten kegyelme elvégzett az életükben, és elmond­ták, hogy miért fontos számukra ezt a lépést megtenni. Megható volt hallani az előbb említett Ramiro testvérünk édesanyjának szavait, aki fia bizonyságtétele nyomán jutott hitre. Csakúgy, mint az egyik fiatal munkatársunk, aki az élete mély­pontjára jutva, egy étterem kony­hájában Ramirótól kapott bátorítást, hogy keresse Jézust, aki értelmet tud adni az életének. Ramiro testvé­rünk már nem hallhatta ezeket a bi­zonyságtételeket, de az élete most is példaképül és bátorításul áll előt­tünk.

Imádkozzatok ezekért az embere­kért, hogy Isten erősítse őket hitük­ben, és tegye őket áldássá sokak számára!

Ma (márc. 10.) 10 amerikai fiatalt köszöntöttünk a gyülekezetünkben, akik tíz napra érkeztek Ecuadorba, hogy segítsenek Cotacachiban a templomépítésben. Imádkozzatok, hogy Isten adjon jó időt, erőt, sok örömöt és előrehaladást a munká­ban. Imádkozzatok, hogy az építke­zés alatt nem történjen baleset, vagy egyéb kár!

Március 28-án tartjuk a harmadik „férfi-estét” .

Nagyon örülünk, hogy az első két est sikeresen zajlott. Mindkét al­kalmon résztvettek többen olyanok, akik különben nem járnak a gyüle­kezetbe. Azóta két férfi elkezdett járni a vasárnapi istentiszteletre is. Az esték jó hangulatban teltek, és Isten nagyon jó beszélgetéseket ké­szített el. Imádkozzatok, hogy a harmadik estére is sokan jöjjenek, és hogy Isten szólítsa meg ezeket e férfiakat, és formálja őket az Ő di­csőségére!

Húsvétkor három városkában ké­szülünk levetíteni a Jézus-filmet. Eddig nagyon jó tapasztalatunk volt ezzel a filmmel, illetve az ilyen jel­legű szabadtéri programmal. Kérjük együtt, hogy Isten szólítson meg embereket, és buzdítsa hívő testvé­reinket, hogy bölcsességgel legye­nek jelen ezen az estén az adódó be­szélgetések, kérdések előtt.

Másik nagy alkalomra is készü­lünk húsvétkor. Elkészült az első awa nyelvű Újszövetség, melyen egy Wycliffe misszionárius 23 évig dolgozott. Ez a misszionárius 4 éve együtt dolgozik a mi litai misszio­náriusainkkal, akik az awa indiánok között szolgálnak. A litai missziói központban fogunk tartani ünnepi istentiszteletet, amelyen átadjuk az awa indiánoknak az első saját nyelvű Újszövetségüket.

400 embert várunk erre az alka­lomra. Kérjük, hogy Isten igéje érje el az awa indiánok szívét, és így a saját nyelvükön legyen az ige még hathatósabb az életükben!

 

Szeretettel

a Luz család

 


 

Hírek a világ minden részéről

 


Kiutazás

Sokan kérdezik tőlünk, hogy mi­ért éppen Oroszországba készülünk misszióba. Matthias 1997-ben rövid távú szolgálaton vett részt Szibériá­ban, ahol egy idős asszony, aki egy teli vödör gombát cipelt, így szólt hozzá: „Ezt kaptam ma Jézustól, hogy túléljem a telet!” Ez az asszony tudta, hogy Jézuson ke­resztül van mennyei Atyja, aki gon­doskodik róla, de az oroszok nagy része ezt nem tudja. Szívünk vágya, hogy minél több orosznak állhasson helyre a kapcsolata Jézuson ke­resztül mennyei Atyjával.

A németországi intenzív orosztan­folyam után február 14-én kiuta­zunk, és Jekatyerinburgban folytat­juk a nyelvtanulást, majd bekap­csolódunk az ottani misszionáriusok munkájába.

Matthias és Damaris Braun


Burundi

Jürgen és Monika Wiegel a múlt nyáron ismét Kelet-Afrikába uta­zott. A polgárháborús Burundiban a helybeli keresztyének képzésével foglalkoznak. Erről így számolnak be: „Nagyon örülünk kipróbált munkatársainknak, nekik köszön­hetjük, hogy távollétünk alatt is to­vább folyhatott a bibliaiskolai ok­tatás. Áprilisban új könyvet állítot­tak össze a bibliatanulmányozáshoz, melyből 3000 példányt nyomtattak, és ebből már 800-at el is adtak. Ez is azt mutatja, mennyire fontos, hogy ilyen eszközöket állítsunk elő. Nagyon kevés van még belőlük!

Feladatunk továbbra is a könyvek nyomtatása és kiadása. Idő hiányá­ban ennek az oktatási programnak 25 bibliatanulmányozó csoportját csak időnként tudjuk meglátogatni, hogy bátorítsuk őket, és nehéz hely­zetükben meghallgassuk őket.

Néhány özvegy, akiket korábban rendszeresen látogattunk, és akik­nek segíthettünk, eljöttek hozzánk, amint visszaérkeztünk Burundiba. Ők életben maradtak, gyermekeik közül azonban kettő meghalt.

Az újabb, átmeneti kormány elle­nére sem érezzük, hogy a lakosság reménykedne. Azonban sem az it­teni keresztyének, sem mi nem akarjuk, hogy ránk telepedjen a kö­zömbösség és a reménytelenség. Azt szeretnénk tenni, amit lehet, és azon szeretnénk változtatni, amin tudunk. Hálásak vagyunk, ha imád­koznak értünk.”

LM

 


 

 

Kiszabadult a türkmén igehirdető

 

Lapunk korábbi számaiban beszámoltunk arról, hogy Sagiljdij Atakov türkmén igehirdető testvérünket 1998. december 18-án Krisztusba vetett hite és Róla való bizonyságtétel miatt elszakították családjától, letartóztatták, bebörtönözték. A börtönben töltött hosszú évek alatt mindenféle módon meg akarták törni, ám ő mindvégig hűséges maradt Urához, sőt, számos fogva tartottnak beszélt Megváltójáról. Orosz keresztyének rendszeresen leveleket és kérvényeket küldtek a moszkvai Türkmén Nagykövetségre Sagiljdij kiszabadulása és a többi türkmén keresztyén szabad vallásgyakorlása érdekében.

 


„És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoz­tok…” Mal. 3,20

 

Türkmenisztánban továbbra is rendkívül feszült a helyzet, ennek ellenére most jó hírről is beszámol­hatunk. Az Úr, aki Péter apostolt egy angyalon keresztül kivezette a börtönből az imádkozó gyülekezet legnagyobb megdöbbenésére (ApCsel 12), ma is tesz csodát: 2002. január 8-án Sagiljdij Atakov testvér kiszabadult a börtönből, ahol bő három éve raboskodott Krisz­tusba vetett hite miatt. Most ismét feleségével, öt fiával és lelki testvé­reivel lehet. Ő erről így nyilatko­zott: „Az Úr karácsonyi ajándéka volt ez!” – ugyanis az óorosz naptár szerint január 8-ra esik ka­rácsony.

Hála legyen az Úrnak, aki meg­hallgatja gyermekei könyörgését!

 

Atakov testvér elmondása sze­rint szabadon bocsátására egy ki­hallgatás után került sor, melyre pár nappal azelőtt egy másik vá­rosba szállították. Szabadon bo­csátását a hatóság nem indokolta. Miután hazavitték, tíz napig ottho­nában kellett maradnia, míg hiva­talos papírjai meg nem érkeztek.

 

Január 21-én két egyenruhás lá­togatta meg otthonában, akik fel­szólították, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a hívőkkel, árulja el a Türkmenisztánban élő hívő ke­resztyének számát, valamint kér­ték, hogy tudósítsa őket a hozzá ér­kező külföldi vendégekről. A jövőre vonatkozó terveiről annyit mondott el nekik Sagiljdij, hogy most elő­ször az egészségével szeretne tö­rődni, később pedig mással. Az egyenruhások felajánlották segítsé­güket az orvosi kezeléseket illetően, amit Sagiljdij határozottan vissza­utasított. Az Atakov család házát folyamatosan figyelik. Naponta meglátogatja őket a körzeti rendőr, „csupán azért, hogy üdvözölje őket, és felajánlja segítségét szükség esetére”.

Az Atakov család és az üldözött türkmén keresztyének nevében há­lásan köszönjük a Testvérek imád­ságát; ne lankadjunk azonban meg, hanem imádkozzunk továbbra is értük, hogy hűségesek maradjanak az Úrhoz!

 

Missionswerk Friedensstimme

 


 


GYERMEKEKNEK

Szereti Isten a fekete embereket is?

 


Te mit válaszoltál volna Pedro barátainak a kérdésére?

Ha választ szeretnél erre kapni, nyisd ki a Bibliádat, mert az egyet­len, aki a teremtésről felvilágosítást tud adni nekünk, maga Isten. Mózes első könyvéből megtudjuk, hogy Isten egyetlen emberpárt teremtett. Minden ma élő embernek tehát, akármilyen a bőre színe, Ádám és Éva az őse. Pál ezt egyszer az at­héni lakosoknak így magyarázta meg: „Az Isten, aki teremtette a vi­lágot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura... Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; ... azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (Apostolok cselekedetei 17,24–31)

Ezért mindenki egyformán bűnös is. „Mert nincs különbség: mindenki vétkezett és híjával van az Isten di­csőségének...” (Róma 3,23) – és ugyanúgy érvényes rájuk a „mi üd­vözítő Istenünk” kegyeleme is, „aki azt akarja, hogy minden ember üd­vözüljön... (1Timóteus 2,4).

„Mert úgy szerette Isten a világot (vagyis minden embert), hogy egy­szülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16).

A megváltás ára minden ember számára ugyanaz volt. Örökké éne­keljük majd: „Méltó vagy ... Mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön” (Jelené­sek 5,9).

 

Isten szereti a gyermeket,

minden gyermeket a föld színén,

és Ő tudja a nevünket,

néven szólít minket,

ott vagyunk az Ő szívén.

 


 

 

ÖRÖMHÍR

 


A VISZ (Vasárnapi Iskolai Szö­vetség) Gyermekevangélizációs Közösség evangéliumi gyermek­lapját már 12 éve olvashatjuk. Mé­rete, terjedelme, tartalma és szívet melengetően szép grafikái (ez utób­biak Gaál Éva és Koltai Éva művei) a nagycsoportos óvodás és a kisis­kolás korosztályra szabottak.

A lapban állandó rovatok szere­pelnek, a középpontban pedig min­dig az Úr Jézus áll. Találunk benne bibliamagyarázatot, a bibliai idők­ből való történetet, verset, éneket, folytatásos történetet, fejtörőt és ki­vágós oldalt. A gyerekek is küld­hetnek be rajzokat, írásokat.

Az Örömhír segítségünkre lehet gyermekeink hitbeli nevelésében, mert valóban az evangéliumot köz­vetíti. Jól használható családi áhí­tatokhoz, közös papírvágáshoz, rejtvényfejtéshez, a gyermekeinkkel folytatott hitbeli beszélgetés alap­jául. Az óvodai, iskolai hitoktatás­hoz is sok ötlettel szolgál, és a gyülekezetek vasárnapi iskoláiban is feldolgozható.

Az a tapasztalatunk, hogy a gyü­lekezetek többségébe sajnos nem jár ez a lap, sok protestáns család pedig nem is ismeri.

Kedves felnőttek, szülők, nagy­szülők, keresztszülők, lelkészek, hitoktatók, pedagógusok, iratter­jesztők, kérjük, tegyék lehetővé, hogy minél több kisgyermekhez eljuthasson az Örömhír újság által Isten örömüzenete!

Az újság ára változatlanul 100 Ft. Megjelenik kéthavonta. Előfizetés egy évre: 600 Ft.

Megrendelhető a terjesztőnél: Bottáné Tamás Szilvia, 1224 Buda­pest, Bartók B. út 118/a.

 


 

 

Külmissziói Híradó - a Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja
Megjelenik évi hat számban
Az újságot térítésmentesen küldjük, hasonlóképpen – kérésre – a német nyelvű liebenzelli missziói lapokat is.
(Mission Weltweit és Go für Gott gyermeklap).

A Külmissziói Híradót a misszióra szánt adományokból tartjuk fenn, és állítjuk elő.
Gondoljunk azokra is, akik a környező országokban szívesen olvassák, de nem tudják adományukkal támogatni a lapunkat.
Felelős kiadó: Asztalos Zoltán, 4200 Hajdúszoboszló, Csokonai u. 32. Tel/fax: (06-52) 363-812

Főszerkesztő: Előd Erika, 1022 Budapest Bimbó út 52. E-mail: elode@elender.hu

Szerkeszti munkatársi közösség.

Internet: http://kulmisszio.tripod.com

Készült a Nyomtató '95 Bt nyomdájában, Debrecen