Siker

Külmissziói
Híradó
A Liebenzelli Misszió – Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja

XI. évfolyam 4. szám 2002. Augusztus

Egy hívő férfi bibliafordítónak készült. Mindent megtett annak érdekében, hogy minél jobban felkészüljön leendő szolgálatára: néhány évig teológiát tanult, utána nyelvészetet, majd a trópusi esőerdőben túlélőedzésen vett részt. Lelkesedéssel telve utazott feleségével Dél-Amerikába, hogy egy kis törzs nyelvére lefordítsa a Bibliát. Mindenre felkészült, csak egy dologra nem: az indiánok nem álltak vele szóba. Hogyan tanulja meg az addig írásba nem foglalt nyelvüket, ha nem segítenek neki? Elkeseredetten próbált közelebb jutni az emberekhez, de minden próbálkozása kudarcot vallott. Öt év elteltével erejének majdnem a végére ért.

Felelősségteljes dolog egyáltalán egy munkatársat ilyen helyzetbe engedni? Megéri ennyi időt, energiát és pénzt egy kis, érdektelen népcsoportba fektetni? Gazdaságilag nézve nem pazarlás az, ha valaki évekig nem kezdi el a tényleges munkát? A fenti esetben az előkészületek és az ott tartózkodás az első tíz évben 250 ezer euróba kerültek.

Nem kérdés, hogy Isten azt várja tőlünk, hogy felelősségteljesen bánjunk erőnkkel, időnkkel és pénzünkkel. Az át nem gondolt pénzszórás nem mutat mély hitre. Az egyházak és a gyülekezetek sokat tanulhatnak a világi gazdálkodástól, hogy hatékonyabbak legyenek.

Ugyanakkor azonban vigyáznunk kell, nehogy azt higgyük, hogy mindannak, amit Isten küldetésében teszünk, a gazdaság törvényszerűségeinek megfelelően kell történnie. Istennek más elvei és megvalósítási módszerei vannak, mint a nagyvállalatoknak és a bankoknak. Aki a missziói munkát kizárólag a gazdasági összefüggéseken belül tudja elképzelni, az elfelejti, hogy Isten mit adott oda azért, hogy megmentse az egyes embereket. Péter apostol emlékeztet arra, hogy nem „ezüstön és aranyon” (eurón vagy dolláron) váltattunk meg. Annyira fontosak voltunk Istennek, hogy egyszülött Fiát adta oda értünk. Ha emberek megmentéséről van szó, Isten nem a filléreket nézi.

„Hogyan evangélizálhatnánk a leghatékonyabban a világot?” – ez a kérdés már Pál apostolt is foglalkoztatta. Ő mindig a városokat kereste fel, amelyek kommunikációs és kereskedelmi központok voltak, s ahol az emberek nyitottabbak voltak az újdonságokra. Efézus ideális helynek tűnt ebből a szempontból, de mikor az odafelé vezető úton Pál a stratégiájáról gondolkozott, váratlan dolog történt: „de a Szentlélek nem engedte őket”, ahogy az ApCsel 16-ban olvassuk. Isten áthúzta Pál számításait. Ami Pál előtt oly helyesnek és sikert ígérőnek tűnt, azt Isten máshogy látta. Pál nem makacskodott a hatékonyságról és a logikáról alkotott saját elképzelései mellett, hanem Isten akaratát kereste továbbra is. Így jutottak el Macedóniába, vagyis a mai Európába.

A misszió sok esetben annyit jelent, mint menni, ahova Isten küld, nem pedig azt tenni, ami logikusnak tűnik. Lehet, hogy az, amivel Isten megbíz, nem tűnik sokat ígérőnek, talán évekig csak ráfizetés az egész.

A korábban említett bibliafordító sem csak a költségeket és az „elpocsékolt” időt nézte. Tudta, hogy Isten ezekhez az emberekhez küldte, ezért kitartott öt évig, amikor is megtört a jég. Egy lövöldözés során megsérült egy indián, s a bibliafordító felesége ellátta a sebeit és ápolta. Ekkor lett bizalmuk az indiánoknak a házaspár iránt, és megtanították őket a nyelvükre. További harminc év elteltével, idén márciusban az awa-indiánok végre kezükbe kaphatták az Újszövetséget saját nyelvükön.

Újságunk jelen száma az eredményesség témakörével foglalkozik: hogyan kezelik a misszionáriusok a sikert, a sikertelenséget, az elvárásokat, a csüggedést és a csalódásokat?

Olyan jó látni, hogy Isten nem a hatékonyságot, hanem a hűséget nézi, és Pál apostolon keresztül erre biztat: „… a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban (1Kor 15,58)”.

Detlef Krause

missziói igazgató

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Eredményesség................................................................. 1

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!.................... 2

Kis mikronéziai sziget....................................................... 3

Mi számít sikernek Malawiban?....................................... 4

Milyen eredménye van a zambiai missziói munkának?.... 4

Mindent szépen a maga idejében...................................... 5

Tunézia............................................................................. 7

Hírek Gyöngyiről és Edéről, Ecuadorból.......................... 7

Gyermekeknek................................................................ 10

A Nemzetközi Liebenzelli Misszió konferenciája Tahiban 11

Hírek a világ minden tájáról........................................... 12

Szeretettel köszöntöm kedves Olvasóinkat a Filippi 1,2-vel:

Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok.

Ilyen szeretettel gondolok azokra, akik – különösen az elmúlt hónapokban – megmutatták a misszió iráni szeretetüket.

Hálaadással emlékeztünk kuratóriumi ülésünkön az elmúlt évre, arra a sokféle kedvességre, amelyet tapasztaltunk Testvéreink részéről. Beszámoló hangzott el az Alapítvány tavalyi működéséről. Növekedett az érdeklődés és az áldozatkészség minden tekintetben! A pénzügyi jelentésben elhangzott, hogy az elmúlt év pénzügyi helyzete a következő volt:

Nyitó egyenleg: 535.750,-

Bevételek 6 513.419,-

Összes bevétel: 7 049.169,-

Kiadások: 6 194.315,-

Záró egyenleg: 854.212,-

Az Alapítvány közhasznú tevékenysége megfelelő volt.

Június 7–13 között volt Tahiban a Nemzetközi Liebenzelli Misszió Világkonferenciája, amikor a missziói területek vezetői gyűltek össze. Ez ugyan nem látványos, de mégis igen fontos konferencia, melyet háromévenként tartanak. Beszámolókat hallhattunk az egyes területek munkájáról, speciális problémáiról, örömeiről, gondjairól, veszélyeiről. Megtisztelő hazánk és Alapítványunk számára, hogy elfogadták meghívásunkat. (A konferenciáról lapunkban részletes beszámolót is olvashatnak!)

Jövőre lesz 60 éve annak, hogy Molnár Mária misszionáriusnő mártírhalált szenvedett. Ez alkalomból az ország több pontján is szeretnénk missziói napokat tartani. Számítunk ebben az ügyben a Testvérek ötleteire és tanácsaira.

Úgy tudjuk, hogy folyik Pitilu szigetén a Molnár Mária emléktemplom építése, köszönjük az erre a célra küldött adományokat. Nagyon fontos, hogy érezzék a pápua testvérek, hogy a Krisztusben egyek vagyunk velük, s közösen őrizzük Molnár Mária emlékét.

Köszönjük azoknak, akik hűségesen gyűjtik a bélyegeket és ezzel is támogatják a missziót! Sajnos előfordul azonban, hogy túl keskeny szegéllyel, vagy leáztatva küldik a bélyegeket. Ez utóbbiaknak semmi értékük sincs, kidobásra kerülnek. Csak az ép fogazatú, és 1 cm-es szegéllyel körülvágott bélyeg értékes!

Képes Anita testvérünk egy évig tanult a liebenzelli bibliaiskolán. Most ősztől a gyakorlóévét egy magyar református gyülekezetben hitoktatóként fogja tölteni. Előre megbeszélt időpontban szívesen szolgál gyülekezetekben missziói napokon, estéken. Színes képekkel is tudja szemléltetni a missziói területeken folyó szolgálatokat. Jó lenne, ha a gyülekezetek beiktatnák munkatervükbe egy-egy missziói napnak az idejét, és meghívnák szolgálni Képes Anitát.

Örömmel közölhetem, hogy van egy másik leánytestvérünk is, aki készül Liebenzellbe missziói képzésre. Többen is érdeklődnek a missziói szolgálat iránt. Imádkozzunk, hogy Urunk készítse fel őket a külmissziói szolgálatra!

Misszionárius-vendégünk érkezik

2002. szeptember 17-29 között az afrikai Burundiban szolgáló HELGE HARTMANN misszionárius hazánkban missziói körutat tart, melynek során vetítettképes előadásban számol be munkájáról. Kérjük, hogy az érdeklődő gyülekezetek mielőbb jelezzék meghívási szándékukat!

Az Úr áldását kérve a kedves Olvasók életére, testvéri szeretettel küldöm köszöntésemet munkatársaim nevében is:

Asztalos Zoltán

Kis mikronéziai sziget

– nehéz kezdet – nagy befektetés – kevés eredmény?

Néhány évvel ezelőtt egy német üzletember látogatott Yapra. Amikor megtudta, mióta dolgozik itt a Liebenzelli Misszió, és mennyi a látható eredmény (három kis gyülekezet), a fejét rázva csak ennyit mondott: „Ez nem érte meg!”

A negyvenes évek végén a Palaun dologozó liebenzelli misszionáriusok kapcsolatokat építettek ki Yappal. Palaun a missziói munka a húszas években kezdődött, és lendületesen fejlődött: több gyülekezet született, melyek növekedtek is.

1949-ben két palaui misszionáriuscsalád utazott Yapra, akiket a bennszülöttek először barátságosan fogadtak, később azonban egyre ellenségesebbek lettek velük szemben. Az is előfordult, hogy nem akartak nekik élelmiszert eladni, vagy összejöveteleiket kődobálással zavarták meg. Mindezek ellenére mindig jöttek új résztvevők is a bibliaórákra.

1959-ben a Liebenzelli Misszió egy házaspárt küldött Yapra, majd később többet is. Mostanáig összesen 22 liebenzelli misszionárius dolgozott itt négy országból, az elmúlt években pedig rövid távú szolgálók is. Nyolc főállású bennszülött alkalmazottja van az itteni gyülekezeteknek, valamint számos önkéntes is.

A Yapon végzett missziói munka módszerei is figyelemre méltóak: már a hatvanas években tömegeket értek el a nyilvános filmvetítéseken és az evangélizáló diasorozatokon keresztül. Egy ifjúsági központ is felépült, melyben falatozó és könyvtár működött, s ezeken keresztül adott lehetőséget az evangélium továbbadására. Óvodát építettünk, melyet jelenleg három bennszülött asszony vezet. A misszionáriusok és a bennszülött munkatársak lefordították az Újszövetséget és az Ószövetség egyharmadát, és elterjesztették azt a szigeten. A teljes Biblia lefordítása sem várat már sokat magára.

Az első magán rádióállomást jó három évvel ezelőtt a gyülekezet építette, s a műsorát sokan hallgatják.

Folytathatnánk a sort a házicsoportokkal, bibliaórákkal, gyermek- és ifjúsági órákkal, az iratmisszióval és a személyes evangélizációval.

Mindezekből a példákból láthatjuk, hogy a legkülönbözőbb módokon próbáljuk az embereket Jézus Krisztus evangéliumával elérni.

A Yapi Evangéliumi Egyház mára teljesen önálló lett, 1997 óta bennszülött lelkész vezeti. Hét yapi fiatal jár bibliaiskolába Guamra, továbbiak pedig a bibliaiskola yapi kihelyezett tagozatán végeznek bibliaismereti tanfolyamot.

Mindennek ellenére a gyülekezetek növekedése igen lassú. A lassú növekedés láttán még a misszionáriusok is felteszik maguknak a kérdést, hogy megéri-e.

Egy koreai lelkész Yapra látogatott csendesnapra, és szinte sajnálkozva fordult felém: „Ti nagyon kitartóak vagytok! Ezt a képességet csak az Úr adhatta nektek. Én nem lennék arra képes, hogy évekig itt dolgozzam, és semmi eredményét ne lássam a munkámnak. Ha nincs látszata a munkámnak, akkor én odébb állok!” Természetesen nem akart ezekkel a mondatokkal megbántani, de mégis felmerült bennem a kérdés, hogy nem csinálunk-e valamit rosszul? Nem vagyunk itt már túl hosszú ideje? Nem kellett volna a misszionáriusoknak már régebben visszahúzódniuk, és bízni abban, hogy Isten azon a kevés bennszülött keresztyénen keresztül is építeni tudja a gyülekezetét? Ezek olyan kérdések, amelyekre a választ csak sejteni lehet.

A missziói munkában azonban nemcsak emberekről van szó. Isten adja a növekedést, az egész az Ő ügye, Ő fogja egyszer számon kérni tőlünk, hogy mire használtuk a Tőle kapott javainkat.

Tudnunk kell, hogy minden „sikert”, vagyis inkább gyümölcsöt, Ő ad. Ő mondja majd ki egyszer erről az utolsó szót. Nem a statisztikák, hanem az Úr napja fogja megmutatni, hogy mi marad meg és mi vész el, valamint azt is, hogy mi érte meg a fáradságot, és mit kellett volna inkább abbahagyni. De addig a napig minden misszionáriusnak és minden keresztyénnek bátorításra van szüksége, hogy ne adja fel, hanem hű maradjon Isten küldetéséhez.

Talán nem is gondolják a Testvérek, mekkora öröm egy ilyen kis szigeten levelet kapni otthonról, melyben talán csak ennyi áll: „Isten áldjon, barátom! Aztán vigyázz magadra a kókuszpálmák alatt!”

Jochen Kümmerle

– felesége Damaris, három gyermekük van

– eredeti foglalkozása kertész

– 1990 óta szolgál Yapon misszionáriusként a gyülekezetépítő munkában

A következő dolgoknak örültem igazán:

* Fél év elteltével végre találtunk valakit, aki meg tudja javítani a mosógépet.

* Hála Istennek újra működik az adó-vevőnk, miután új dugaszt szereltem az akkumulátortöltőre.

* Újra ki lehet nyitni a szerszámosszekrényt a garázsban! Elromlott a zárja, így lecsavaroztam a zsanérokat, és most már meg tudja javítani az auószerelő az autómat.

* A fák és a virágok újra elkezdtek nőni, mert volt eső. Talán mégsem ment tönkre minden.

* Megérkeztek októberben a karácsonyi ajándékaink! Igaz, hogy az előző éviek, de legalább itt vannak, és majdnem minden élelmiszer még élvezhető is!

* Újra működik a hűtőszekrényem! Egy hirtelen megnövekedett áramerősség tette tönkre, és néhány hétig nem lehetett használni.

„Ez minden?” – kérdezik talán az Olvasók. „Hát nem történik ennél több a misszióban?”

Dehogynem. A malawi missziói munka ennél sokkal gazdagabb, és fogok is róla még mesélni. Mégis, fontosnak tartom, hogy ezeket a mindennapi dolgokat is szem előtt tartsuk, mert ezekben látjuk, hogy Isten gondoskodik rólunk. És ezért nagyon hálás vagyok Neki.

Sikerek az asszonyok közti munkában

* Nyolc asszony jár rendszeresen a bibliaismereti tanfolyamra 2000 decembere óta. Minden hétfőn van óránk, hétközben önállóan dolgoznak fel egy-egy fejezetet a tankönyvükből. Jelenleg röviden áttekintjük a Biblia minden könyvét. Sokat kérdeznek, igyekszem minden kérdésüket megválaszolni, néha még a világtérképet is elő kell vennem, mert nem tudják, hol van Izrael, vagy kik voltak az asszírok. A legutóbbi írásbeli vizsgán három asszony elérte a legmagasabb pontszámot, ami mindannyiunknak nagy örömet és sikerélményt jelentett!

* Kaptam egy levelet egy írás-olvasás tanártól, aki örömmel számolt be arról, hogy 52 diák jár az óráira. Négy hét múlva azonban 27-en kimaradtak. Siker ez, vagy kudarc? Mindenesetre örülünk, hogy 25-en még járnak, és ennyi diák bőven elég is egy tanárnak.

* A hétvégi konferenciák, női csendesnapok nem tűnnek túl sikeresnek. Rövid ideig lehetek csak együtt az asszonyokkal, és fogalmam sincs, mi marad meg bennük ezekből az alkalmakból. Gondolkodunk azon, nem lehetne-e más módon jobban segíteni nekik. Azért biztosan nem hiábavalók ezek a rendezvények sem, hisz érzik az asszonyok, hogy fontosak nekünk.

* Martha Injesi az asszonyokat tanítja a „Chisomo” bibliaiskolában. 2001 őszén bizonytalanul és félve kezdte el ezt a munkát, mára azonban már örömmel végzi. Legutóbbi látogatásomkor tapasztaltam, hogy tényleg sokat tanulnak nála a diákok. Noha ő is csak egy egyéves képzésen vett részt, Isten alkalmassá teszi erre a feladatra.

Döntse el mindenki, lehet-e itt sikerről beszélni. Van, ami egészen lényegtelennek tűnik, aztán később mégis nagy kihatása van. Az a legfontosabb, hogy mindenki ott legyen hű, ahova Isten helyezte: a mindennapi életben, a munkahelyen, vagy éppen misszionáriusként.

Margit Schwemmle

– eredeti foglalkozása adószakértő és gyülekezeti diakónus

– 1998 júliusa óta szolgál Malawiban az asszonyok között.

Egy vállalkozó minden tudását, idejét és energiáját beleadja a vállalkozásába, hogy sikere, vagy inkább mondjuk ki: nyeresége legyen. De hogy van ez a „keresztyénség” nevezetű vállalkozásnál? Lehet itt arra számítani, hogy a hűségesen végzett munkának látható eredménye lesz? Vajon a missziói munkában is ugyanazok a mértékek az irányadók, mint egy világi vállalkozásnál?

Áldások

A Liebenzelli Misszió közel tizenhat éve dolgozik együtt a Zambiai Baptista Szövetséggel. Mi körülbelül tíz éve veszünk részt a munkában, 2002 nyarán megyünk nyugdíjba. Amikor le kell zárni egy korszakot, az ember visszatekint, és szinte automatikusan az eredményeket keresi.

Nyolc éven keresztül főleg az adminisztrációban dolgoztunk: üléseken vettünk részt, sokat utaztunk bennszülöttekkel, irodákban és bankokban intéztünk ügyeket, vendégeket fogadtunk és könyveltünk. Nem tartozott fő feladataink közé az igehirdetés, a viselkedésünk viszont annál inkább számított. Az idegen kultúra és a zambiaiak értékrendje óriási kihívást jelentett nekünk. Sokat hibáztunk, de az Úr, akinek „vállalkozásában” dolgoztunk, mégis áldással ajándékozott meg. Három példát hadd említsünk erre:

* Pamela a nyári szünidőben segített nálunk, gyakran beszélgettünk is egymással. Maria egy evangéliumi könyvet adott neki elolvasásra, melyben egy afrikai leány és egy fiatalember kapcsolatáról van szó. Miután Pamela elolvasta, ezt mondta a feleségemnek: „Ez a könyv nagyon sokat segített nekem, mert az iskolában kinevetnek, amiért még nincs barátom, és szűz vagyok. Nehéz kitartanom, és éppen ebben bátorított ez a könyv.”

* Egy lelkészgyűlésen a résztvevők gyülekezetépítésről, gyülekezeti struktúrákról és az egyes gyülekezetek függetlenségéről beszélgettek. Egy fiatal lelkész szót kért, és elmondta, mennyit segítettek neki Rudi előadásai a bibliaiskolában abban, hogy megértse, milyen a biblikus gyülekezet, és hogy ezt a gyakorlatban is tudja alkalmazni.

* A tanzániai határtól mintegy 120 km-re, Isoka városban évekkel ezelőtt filmevangélizációt tartottunk. Misszionáriusokból, bibliaiskolásokból és egyéb munkatársakból állt az a kis csapat, amely Jézus Krisztus evangéliumát hirdette. A szolgálat nyomán kis gyülekezet született.

Néhány évvel később Rudi meglátogatta az egyik ndolai gyülekezetet, ahol találkozott egy fiatalemberrel, aki elbeszélte neki a történetét: Isokából származott, és a középiskola utolsó osztályát járta, amikor azon a bizonyos evangélizáción hitre jutott Jézus Krisztusban. Később Ndolában dolgozott, és a twapiai gyülekezetbe járt. Nemsokkal ezután jelentkezett a „Theological College of Central Afrika”-ra (Közép-Afrikai Teológiai Akadémia) Ndolában, ahová felvették, és a Liebenzelli Misszió támogatta tanulmányait. Jelenleg utolsóéves hallgató, és dicséretes eredménnyel fog végezni. Tavaly decemberben egy ifjúsági csoport csendeshetére hívták előadónak, ahol nagyon jól megtalálta a hangot a fiatalokkal, akik nagyrészt nemsokkal azelőtt jutottak hitre egy filmevangélizáción.

Amióta a Liebenzelli Misszió a Baptista Szövetséggel együtt dolgozik, számos gyülekezet született, melyek növekednek is. Végzett bibliaiskolások vettek át gyülekezeteket, és hűségesen végzik szolgálatukat. Természetesen akadnak csalódások is: néhány hallgató például más munka után nézett, másokat az AIDS miatti korai halál szakított ki a szolgálatból.

Az adminisztrációban és a hivatalos ügyek intézése terén több előrelépést szeretnénk látni. Noha nyolc éven keresztül együtt dolgoztunk ezen a téren a bennszülöttekkel, és megmutattuk, hogyan lehet ezt jól csinálni, a mindennapokban nem sok eredményét látjuk.

A kultúra és a hagyomány nagyon erősen köti az ittenieket, és a mi fogalmainkhoz és elvárásainkhoz képest nagyon sokáig tart az, míg egy-egy ember felismeri és megérti, hogy a hagyomány egyes területei nem egyeztethetők össze a keresztyén hittel, és míg – Isten segítségével – elkezdik ezeket a kötelékeket átlépni.

Hálásak vagyunk azokért a munkatársakért, akik hűségesen hordozzák velünk együtt a terheket, és segítenek abban, hogy Krisztus gyülekezete lelkileg is növekedjen Zambiában.

Van-e eredménye a munkánknak? Hadd tegyük fel másképpen a kérdést: elvégeztük küldetésünket? A Bibliából tudjuk, hogy Isten nem vár mást a sáfáraitól, mint hogy hűségesnek találtassanak (1Kor 4,2).

Ez vigasztalhat bennünket, ha csalódások érnek, és ha a „siker” nem úgy jelentkezik, mint ahogy azt elképzeltük. Mennyei Atyánk biztosan más szempontok alapján fogja megítélni szolgáit, mint egy világi vállalkozó az alkalmazottait. Megígérte nekünk, hogy munkánk nem lesz hiábavaló, akkor sem, ha mi azt pillanatnyilag esetleg annak látnánk.

Vigyázzunk azonban, nehogy túl könnyedén vegyük küldetésünket, és hűtlenül kezeljük időnket és feladatainkat! Jézus parancsa ma is érvényes: „Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek”.

Rudi és Maria Riegert

– három felnőtt gyermekük van

– 1963-1972 között Pápua Új-Guineában szolgáltak

– 1973-1983 között Németországban voltak gyülekezeti munkások

– 1983-1986 között ismét Pápua Új-Guineában

– 1990 óta Zambiában területi vezetők és irodai munkatársak, később a Fiwale Bibliaiskolában tanítottak.

Nem mondható kellemes érzésnek egy helyben toporogni. Még rosszabb, ha azt is érzi az ember, hogy nincs értelme. Ott vannak például az igésnaptár-megrendelőlapok ezrei, melyeket tizenegyedik alkalommal idén is bedobtunk a város összes levélszekrényébe (s melyek közül valószínű, hogy sok a reklámokkal együtt a szemetesben végezte).

Vajon a sok év munkájának mi az eredménye, ha összesen tizenöten rendeltek naptárt, s a személyes átadás után nincs lehetőség a további beszélgetésre? Nem esik nehezünkre igazat adni Salamonnak, aki újra és újra hangsúlyozza az emberi fáradozás reménytelenségét, hiábavalóságát, látszólagos értelmetlenségét „a nap alatt”.

De álljunk csak meg! Ez nem vonatkozhat a misszióra, Isten országának építésére, hiszen „…a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban (1Kor 15,58)”!

Az ember azonban elveszítheti ezt a bizonyosságot, és nem tud teljes szívéből az Úrnak szolgálni, nincs tudatában küldetésének, amikor a jellegzetesen esős normann időben esetleg egész délelőtt a piacon áll a bibliaasztala mögött, hogy az ott elsiető emberek hátát nézze. Nekünk az Úr olyan feladatot adott, amelyhez nem illeszthető oda a siker mércéje. Ki ítélheti meg azt, hogy volt-e értelme a szomszéd árusítóhely tulajdonosával az időjárásról, vagy az euróról beszélgetni? És hogyan is mondta a Prédikátor? „…nem tudod az Istennek dolgát, aki mindeneket cselekszik. (Préd 11,5)”

Nem kell csodálkozni azon, ha néha elcsüggedünk. Még a rendszeresen gyülekezetbe járókat nézve sem vidulunk fel mindig: Sébastien, aki behívta Jézust az életébe, egyszer fönt van, egyszer pedig lent. Mozgássérült barátnőjével kötött házassága a hittől való végleges búcsúnak tűnt, mert a lány hallani sem akart az Úrról. Nem sokkal később levelet kaptunk egy fekete-erdei barátunktól, aki már többször járt nálunk látogatóban, és magas kora ellenére sokat segített. Levelében a következő mondatot is olvashattuk: „Isten még nem fejezte be Sébastient…” Ez fénysugárként világított bele érzéseink ködébe, ismét rá kellett döbbennünk, hogy olyan Istennel van dolgunk, aki nem csak láthatóan munkálkodik.

Itt, az Európa északnyugati csücskében végzett úttörőmunka közben különösen is átéljük, hogy „…az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, amit az Isten cselekszik… (Préd 3,11)”

Amit az Úr az elmúlt években itt elvégzett, az mély hálával tölthet el. Párizs környéki keresztyénektől hallottuk: „Minden évben ide jöttünk nyaralni, és nem találtunk itt egyetlen evangéliumi gyülekezetet sem. Olyan jó, hogy most már van, és így közösségben lehetünk a testvéreinkkel!” Az elmúlt évtizedben Normandia nagyvárosaiban központok létesültek, ahol az evangéliumot hirdetik: St. Lo-ban 1989-ben, Coutances-ban 1990-ben, Avranchesban 1991-ben, Alencon-ban 1993-ban, Carentanban 1995-ben és Mortagne-au-Percheben 1998-ban! Számtalan normann kapott kézbe Bibliákat, bibliarészeket, evangéliumi írásokat és kazettákat. Konferenciaközpontunk St. Aubin-ben fontos szerepet tölt be a keresztyének életében. Misszionáriuscsapatunk az évek alatt jól összekovácsolódott, és külön örömünk, hogy néhány környékbeli gyülekezettel is jól együtt tudunk munkálkodni.

A múlt vasárnapi istentisztelet igazán áldott volt. Sébastien az első sorban ült a fiával, és a végén megkérdezte, miben tudna nekünk segíteni. És mi nem sokkal ezelőtt majdnem „feladtuk” őt!

Vajon hogyan képzeltük el a gyülekezetépítést, mielőtt idejöttünk? Akárhogy is, de időközben megtanultuk, hogy Isten hosszú távra tervez és úgy is cselekszik. Először mindennek nőnie és érnie kell. Megintcsak a Prédikátor bölcsessége jut eszünkbe: „Mert minden akaratnak van ideje és ítélete (8,6)” és „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak (3,1)”.

Jelenleg nagy lépés előtt állunk: a terem, mely eddig nagyon jó szolgálatot tett nekünk, egyértelműen szűk lett. A kis gyülekezet egyetért abban, hogy eljött az idő, hogy egy nagyobb, korszerűbb épületbe költözzünk. Minket megszégyenítően vesznek részt a tervezésben és a szolgálatban.

Megtaláltuk azt a területet, mely munkánk súlypontját képezheti: a gyermekmunkát. „A Jó Hír kórusa” nevű gyermekkórust vezetjük, ami sok örömöt ad.

Jövő csütörtökön megint a piacra megyek, kártyanaptárt is fogunk osztani, hisz számítanak rá az emberek. Központunk időközben szinte már a városképhez tartozik. Micsoda megtiszteltetés az, hogy tizenkét év elteltével még mindig itt lehetünk, és itt szolgálhatunk! Hisz Urunk nem kíván tőlünk lehetetlent. Nem éppen a korlátoltságunk az, ami felszabadít a szolgálatra? Nem kell mindent csinálnunk, csak azt, ami „a kezünk elé kerül”, ahogy a Prédikátor írja. És ennek a feladatnak van értelme!

Norbert Laffin

– felesége Susanne, öt gyermekük van

– érettségi után végezte el a liebenzelli teológiai szemináriumot

– 1988 óta szolgál Franciaországban a gyülekezetépítő munkában, Coutances-ban.

* államformája: köztársaság

* területe: 163 610 km²

* lakossága: 9,5 millió:

97% arab

2,5 berber

0,5% egyéb

* vallása:

99,66% muzulmán

0,22% keresztény

0,02% zsidó

0,1% egyéb

Már a történelemórán is hallottunk „tunéziai” neveket: például Karthágóból, a Földközi-tenger egyik legjelentősebb antik városából indult el Hannibál az elefántjaival, hogy átkeljen az Alpokon. Tunéziát a középkorban elfoglalták a törökök, és így évszázadokig oszmán tulajdonban maradt.

Ma Tunéziát mint az egyik legfejlődőbb és legnyitottabb arab országot, főleg nyaralási úticélként ismerjük.

A turizmus mellett a bányászat, az olajtermelés és a textilipar játszik jelentős szerepet.

A 9,5 millió tunéziai több mit 96%-a arab származású, és az iszlám hitet vallja. Az iszlám előtti időből fennmaradt keresztyén hagyományokat szinte egyáltalán nem lehet már felismerni, ugyanúgy, mint ahogy alig látni valamit az elmúlt száz év keresztyén bizonyságtételeinek hatásából.

Mégis van okunk a reményre: az elmúlt években nőtt a keresztyének száma, sőt, néhány új gyülekezet is született. Ezeknek az újonnan megtért keresztyéneknek bátorításra és imatámogatásra van szükségük, többek között azért is, mert a legtöbben vidéken élnek, és alig van lehetőségük istentiszteletet látogatni. Sokan nem is vallhatják meg nyilvánosan a hitüket, mert akkor kiközösítik, vagy megölik őket. Nekik az evangéliumi rádióadások nyújtják az egyetlen lehetőséget arra, hogy Igét hallhassanak, és így a hitben növekedhessenek.

Hartmut Wacker

a külmissziói részleg személyügyi előadója

Kedves Barátaink és Munkatársaink!

Nemrégen olvastam egy történetet, mely szíven talált:

A kis svájci templom teteje a századfordulón elég rossz állapotban volt, közel az összeomláshoz. Ezért a gyülekezet tagjai rendszeresen összejöttek a vasárnapi istentisztelet után, hogy a felújítási munkákhoz szükséges pénzért imádkozzanak.

Volt a gyülekezetben egy idős férfi, akit arról ismertek, hogy nagyon takarékosan bánik a pénzzel. Ezért mindig az utolsó sorba ült a kijárat közelébe, hogy amikor az imaóra végén az adományokat gyűjtötték össze, gyorsan ki tudjon osonni.

Mialatt egyik alkalommal imádkoztak, a rossz tetőnek egy darabja kimozdult és az idős embernek pontosan a fejére hullt. Abban a pillanatban ezt úgy fogta fel, hogy Isten világosan szól hozzá. Felállt, és hangosan kijelentette az összegyűltek előtt: „Uram, adok neked ezer frankot!”

Rövid szünet után hátul a résztvevők közül egy hang hallatszott: „Uram, találd el őt még egyszer!”

Mulatságos, vagy mégsem?

Mindig azt remélem, hogy saját életemben, családoméban és az itteni gyülekezetben is nem kell, hogy Isten előbb „eltaláljon” ilyen keményen, hogy azt tegyük, amit Ő vár tőlünk.

Egy keresztyén férfival beszélgetek, aki 18 éve házas, de most egy másik asszonnyal való kapcsolatba bonyolódott bele. Látom, hogy szelíd szavakkal nem érek célt, ezért egyszerűen és világosan elmondom neki, mik a következményei a tetteinek. Az igazság néha kemény, még ha szeretetben hangzik is el. Isten így szíven találja őt. Feleszmél, szakít ezzel az asszonnyal, bocsánatot kér Istentől és feleségétől. Kész arra, hogy újra felépítse házasságát, és a következő két hónapban hetente egyszer eljönnek házassági tanácsadásra.

Egy család nappalijában állok. A férfi építész, az asszony a házimunkával foglalkozik. Az asszony sír, a férfi kétségbeesését haraggal és elkeseredettséggel fejezi ki. Mi történt? Tizenhat éves fiát hamarosan kidobják az iskolából, nincs kedve semmihez, rendszeresen részegre issza magát a barátaival, a Nirvana együttes nyomasztó zenéje éjjel-nappal dübörög a szobájában, és úgy cseréli a barátnőit, mint más a fehérneműjét. Isten bánásmódja néha kemény, bár szeretetből teszi. A szülők nem keresztyének, de tanácsot, megoldásokat vagy talán csak megkönnyebbülést keresnek, és nyitott füleket. Isten csapása érte őket. Nyitottan fogadják Isten tanácsait, amelyeket tolmácsolok nekik. Most már rendszeresen járnak a házi bibliakörbe, és egyre jobban megismerik Jézust.

Az irodámban ülök, reggel 6 óra van. A nap lassan emelkedik a látóhatár fölé, és odakint egyre világosabb, úgy tűnik, szép napnak nézünk elébe. Gondolataimba és szívembe azonban ebben a pillanatban mintha villám csapna be. Olvasom a Bibliámat. Az imént olvasott szavakat gondolataimban ismétlem: „Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat és önmagát adta azért…” Körbeforognak a gondolataim, visszagondolok az elmúlt hetekre, és észreveszem, hogy túl sok időt töltöttem látogatásokkal, túl sokat a gyülekezetben, túl sokat lelkigondozással, túl sokat megbeszélésekkel… sokszor voltam túl fáradt ahhoz, hogy igazán meghallgassam a feleségemet, néha túl jelentéktelennek tűnt, amiket elmondott. Gyermekeimnek már nem volt édesapjuk, aki egyszerűen csak játszik és bolondozik velük. Olyan apjuk van, aki túlságosan gyakran azzal csukja be maga mögött az iroda ajtaját, hogy: „Dolgoznom kell.” A Szentlélek hangja egyre érthetőbb és világosabb: „Ede, elhanyagoltad a családodat. Ezt nem akarom! Fordulj vissza! Tedd azt, ami helyes! Szervezd meg jobban a napodat és iktass be több nyugalmas időt!” Isten Szava telibe talál, megítél, és ezt nem mindig könnyű egyszerűen lenyelni, akkor is, ha tudom, hogy szeretetből teszi. Leülünk és beszélgetünk. Az eredmény: nem a földre szállt menny, de havonta egy napot szánunk arra, hogy ketten együtt, a gyerekek nélkül elmegyünk. Újra minden második vasárnap kirándulunk a gyerekekkel, sokszor egy másik családdal együtt. Újra többet beszélgetünk (mindenekelőtt én igyekszem hazajövetelem után többet mesélni), és újra többet „álmodunk” együtt.

Isten mindent azért tesz, hogy megváltoztasson bennünket, hogy megtérésre vigyen, hogy jellemünket csiszolja, hogy „Fia ábrázatához hasonlóvá tegyen”. Ezt néha Igéjével végzi, vagy egy balesettel, egy baráti vagy ellenséges bírálattal, összetört életálmokkal, egy igehirdetéssel, egy jó könyvvel stb.

Isten mesterművei vagyunk. Addig dolgozik rajtunk, amíg tökéletesek nem leszünk. Nem adja föl, amíg az elkezdett munkát be nem fejezi. (Fil 1,6) Még ha kemény is, örülök, hogy Isten időnként „eltalál” engem.

Imádkozzatok velünk együtt:

… azért az öt fiatal keresztyénért, akik három héttel ezelőtt egy istentiszteleten az Úr Jézusra bízták életüket. A Galata 5-ről tartottam egy sorozatot „Alternatívák az igazi keresztyénséghez”, és minden alkalommal felhívtuk a résztvevőket, hogy gondolják át újra az Úr Jézussal való kapcsolatukat, és mélyítsék azt el, vagy életüket és személyes megmentésük ügyét egészen bízzák Jézusra. Imádkozzatok, hogy ezek öten növekedjenek és érjenek a hitben.

… fiatal pároknak tartott különleges estékért. A gyülekezeti termet egyfajta étteremmé alakítjuk át, hangulatvilágítással, az asztalokon gyertyák égnek és romantikus zene szól a háttérben. Ételeket kínálunk, énekelünk, játszunk és előadás van. Mindez felszabadult légkörben zajlik, és sok időt szánunk beszélgetésekre. Az egész program az est témájához kapcsolódik. Az est fénypontja az előadás, és az a célja, hogy segítsen a fiataloknak jobbá tenni kapcsolatukat, másrészt az „új” pároknak, akik nem járnak a gyülekezetbe, megmutassa Isten Igéjének a fontosságát. Legutóbb körülbelül 30 pár vett részt, és reméljük, hogy legközelebb még több barátjukat meghívják. Isten megáldott bennünket.

… az ifjúsági körért, amelyet kb. 20 fiatallal kezdtünk, és jelenleg körülbelül 15-en rendszeresen látogatják. Néhányan távolmaradtak, mert futballoznak, mások az iskola miatt, amely meglehetősen igénybe veszi őket. Mindig azt gondolom, hogy a kettőt össze lehet kapcsolni, ha meghatározzuk, mi a legfontosabb, és jól megszervezzük az időnket. Imádkozzatok, hogy újra járjanak, és hogy újabb fiatalok is jöjjenek!

… augusztus 20–24-ig ifjúsági tábort tartunk a dzsungelben a „túlélés” témájáról. Imádkozzatok azért, hogy sok fiatal Jézusba vesse bizalmát. Reggelenként József életét tanulmányozzuk, a következő témákkal:

Túlélés – a család nyomása alatt

Túlélés – a nehézségek nyomása alatt

Túlélés – a szexualitás nyomása alatt

Túlélés – a érvényesülés (karrier) nyomása alatt

Túlélés – a bűn nyomása alatt

Este is Józsefet vesszük, de Jézusra mutatunk, és a haláláról és feltámadásáról szóló jó hírt hirdetjük. Ezekben a napokban túlélési gyakorlatokat végzünk a fiatalokkal a dzsungelben, és sok érdekes dologra tanítjuk meg őket. Most első alkalommal kísérletezünk ezzel. Imádkozzatok, hogy semmi baj ne történjen!

… egy házi bibliakörért, melyet július végén szeretnénk elkezdeni. Ebben a városrészben még nincs evangéliumi gyülekezet. Két ismerős házaspár lakik ott, és szeretnénk hidat építeni a szomszédokhoz és így az egész városrészhez. Egy különleges családi délutánnal szeretnénk kezdeni, hogy a szomszédokat meghívhassuk. Imádkozzatok, hogy engedjenek a meghívásnak és azután továbbra is jöjjenek.

…Gyöngyiért, aki a munkatársak képzését befejezte. A gyermekmunkában résztvevő munkatársak lelkesek, és egészen bevetik magukat. A csapat összeforrt. Most aztán Gyöngyi más dolgokkal foglalkozhat, többek között harmadik terhességével, amelyben már az ötödik hónapnál tart. Már előre örülünk harmadik gyermekünknek és reméljük, és imádkozunk, hogy minden jól menjen és a gyermek egészséges legyen.

… Marlene és Mirjam fertőzésen esett át. A víz baktériumtartalma igen magas volt, a vízmű meghibásodása miatt. A kórházak tele vannak gyomor-bél panaszokban szenvedő betegekkel. De a gyerekek már a jobbulás útján vannak, hála Istennek.

… az áldásokért, amelyeket a családról szóló sorozat által nyertünk. A gyülekezetben mostanában a családról szólnak az igehirdetések. Ennek következtében sok családban történtek beszélgetések, házastársi problémák tisztázódtak és rendeződtek. Ennek nagyon örülünk és reméljük Isten további áldásait. A sorozat utolsó három része a gyermeknevelésről szól és ezt a hónapot egy erről a témáról folytatott műhelybeszélgetéssel zárjuk augusztus 27-én 8 és 12 óra között. Éppen most dolgozom az anyag előkészítésén. Imádkozzatok azért, hogy Isten ezt a sorozatot felhasználja arra, hogy sok megromlott apa-gyermek kapcsolat helyreálljon vagy javuljon.

… Gustavo és családja augusztus 17-én Németországba repül. Gazdag program vár rájuk. Gustavo a Pro Camp-ben igét hirdet, mindketten speciális orvosi vizsgálatoknak vetik alá magukat, mert ismételten egészségi gondokkal küzdenek. És reméljük, lesz egy kis idejük üdülésre és barátaik látogatására is.

… az itteni laikusbibliaiskoláért. Az évet eredményesen zártuk. Még két találkozó van hátra a „lelki hadviselésről”, melynek célja, hogy bibliai alapon tisztázza azt a zűrzavart, amit az itteni pünkösdista gyülekezetek okoztak.

… a „Puente de Amor” gyülekezetünkért, mert sürgősen kellene egy nagyobb terem, vagy még jobb lenne egy saját templom. Az a gond, hogy Ibarrában a bérleti díjak nagyon megnőttek, és a gyülekezet már nem engedhet meg magának egy mindenkinek jól elérhető, stratégiailag jó helyen lévő termet. Imádkozzatok, hogy hamarosan találjunk valamit, mert a jelenlegi termet egyszerűen kinőttük. Sok embernek vasárnap reggel végig kell állnia az istentiszteletet. És ez természetesen bizonyos mértékig gátolja a gyülekezet további növekedését is.

… a gyülekezet szerkezetének megváltoztatásáért, ahol most véneket és diakónusokat állítunk munkába. Augusztus 14-én iktatjuk be a két „vént”. Kéthetente találkozom velük, és megbeszéljük a gyülekezeti munkát, a problémákat és a terveket.

Mindennap sok okunk van a hálára és sok kérésünk van, havonta többszáz kilométert utazunk, meghívnak minket házaikba, ahol az ételeket nem a leghigiénikusabban készítik el, bibliaórákat és házi bibliaköröket tartunk olyan városrészekben, ahol rengeteg gyilkosság történik és még sok minden más. Hálát adunk Istennek minden napért, amelyet ad nekünk, és köszönjük imádságaitokat és segítségeteket munkánkban.

Isten áldjon benneteket!!!

Barátságban és az Úr szolgálatában:

Gyöngyi, Ede,

Mirjam, Marlene és ???

Patou – második rész

Amikor következő vasárnap hazajöttünk az istentiszteletről, Luís-Javier a következőkkel fogadott: „Patou csakugyan eljött, és megpróbált behatolni a házba! Elkaptuk őt, és a rendőrőrsre vittük.” Nyomban elindultunk Patouhoz, akit az ügyeletes rendőr kivezetett a hátsó szobából.

„Patou, elloptad a hátizsákomat? Mit csináltál vele?” Csak, amikor a rendőr nem valami szelíden megrázza és nyers: „¡Habla!” (Gyerünk, beszélj!) felszólítással szóra bírja, motyogja: „Je l'ai vendu!” (Eladtam!). A tisztviselő azonnal visszakérdez: „Úgy! Te a hátizsákot eladtad? És kinek adtad el? Vezess oda minket!”

A déli hőség ellenére azonnal útnak indulunk rendőri felügyelet mellett. Úgy tűnik, Patou tudja, hová megy. A piaci negyed közepén három, nem éppen bizalomgerjesztő fiatal fiú ül egy kiugró falrészen. Patou egyenesen a középsőhöz megy, és röviden beszél vele. A rendőrök jelenléte világossá teszi a helyzet komolyságát, és a bámészkodók összecsődülése nyilvánvalóan kellemetlen. „Patou, előbb add vissza a pénzt, azután hozom a hátizsákot.” Patou rámnéz: „Je n’ai plus cet argent” (Már nincs meg az a pénz!). „Ha nem adod vissza a pénzt, a hátizsák nálam marad”, mondja a fiú hidegvérrel. Nem marad más hátra, mint hogy visszavásárolom a saját hátizsákomat!

Időközben Patou izgatott apja került elő: valaki a boltjában tájékoztatta őt a történtekről. Természetesen mindez rettenetesen bántja őt, és bőbeszédűen kér bocsánatot tőlem.

A rendőr felszólítja Patout, mutassa meg nekünk a szobáját, ugyanis a lopott holmi többi részét oda rejtette. Zegzugos utcákon vezet minket a fiú végig a házak labirintusában a piac mögé. Végül megáll egy ócska bedeszkázott építmény előtt, amelyet egy nagyobb házhoz építettek hozzá. Az ajtó lakattal van lezárva. Valahonnan előhoz egy kulcsot és kinyitja. Miután szemem kicsit megszokta a félhomályt, körülnézek a pici, ablaktalan helyiségben: Patou lakosztályának nincs padlója. Az ajtóval szemben a csupasz földön van egy mocskos, rossz szagú habszivacs. Balra a bejárattól egy kiszolgált fagyasztóláda, tele mindenféle limlommal. Több berendezési tárgy nincs a helyiségben. Szívem összeszorul. Ilyen istállóban kell Patounak lakni? Ezek a borzasztó körülmények azonban nem mentik fel a lopás alól. Patou a fagyasztóláda mögé kúszik, és előhozza az elsősegély-táskát. Alig hiányzik belőle valami, még a kis olló is megvan.

Több dolgunk nincs itt, ezért visszatérünk a rendőrörsre. Patou ott fogja tölteni az éjszakát. Sajnálom őt. Szívesen megóvtam volna őt a rendőrök nem éppen szelíd bánásmódjától. Lopásaiért azonban büntetést érdemel.

Igazán segíteni rajta azonban csak egy valaki tud: az Úr Jézus. Aki elfogadja Őt mint Megváltóját, bocsánatot kap minden bűnére, és új életet kap ajándékba. Ilyen módon megújulva erőt kapunk arra, hogy ellen tudjunk állni a gonosznak, és jót tegyünk. Igen, bárcsak Patou engedné, hogy a Jó Pásztor megtalálja őt!

Hogyan mutathatnám meg neki, hogy nem haragszom rá, pedig becsapott és meglopott? Üres gyomrom ad egy ötletet. Patou biztosan éhes. Pedro kezébe nyomok néhány érmét: „Pedro, szaladj, és vegyél nekünk három Bocadillo-t (szendvics egy kis párizsi kenyérből) vörös babbal!” Pedro elsiet. Jó, hogy mielőtt elindultam otthonról, még gyorsan tettem a táskámba egy francia Újszövetséget. Ezt most előveszem. Patou még mindig a padon ül a rendőrörs előszobájában. Odanyújtom neki a kis könyvet: „Tessék, Patou, ezt neked adom. Ez Isten Igéje. Ebben az áll, hogy Isten szeret téged. Olvasd, és ismerd meg az Úr Jézust. Minden bűnünkkel odajöhetünk Hozzá. Megbocsát, mert ezért halt meg a kereszten. Imádkozz Istenhez, mert Ő hall téged.” Éppen Pedro is megérkezik a Bocadillókkal és Patounak odanyújt egyet. Vonakodva veszi át, és még mormol is egy csendes „Merci”-t (köszönöm).

A rendőr értetlenül néz ránk: „¡Senora!” (Jó asszony!), ez a fickó meglopta önt, és ön még meg is ajándékozza és enni ad neki!? Ilyen nincs!” Megpróbálom megmagyarázni neki, hogy a Biblia azt mondja: „Ha éhezik ellenséged, adj ennie… Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval (Róm 12,20–21)”. Még mindig a fejét rázza, de elfogad egy traktátust, és megígéri, hogy elolvassa. Pedróval elindulunk haza. Sok mindent meg kell beszélnünk!

Nem sokkal ezek után az események után meghalljuk, hogy Patou-t apja visszaküldte Kamerunba. Most újra anyjánál lakik a nagy Yaoundé városban. – Úr Jézus, használd fel Igédet, hogy szívére beszélj!

Több hónapig nem hallunk róla semmit, míg aztán egyik nap a bátyja, Landry felkeres engem. „Híreink vannak Patou-ról. Jól van, munkát talált, segít anyjának a ház körül, és olvassa az Újszövetségét!” Igaz lenne? Imádkozott Istenhnez és talán átadta az életét a Megváltónak? Ez csodálatos lenne!

„Mert Isten Igéje élő és ható … Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte” (Zsid 4,12–13).

Kinderzeitschrift Echo

Borongós, esős időben érkezett meg Liebenzellből a három mikrobusz Budapestre. Liebenzellbe pár nappal azelőtt érkezett a legtöbb misszionárius, ki-ki a maga szolgálati helyéről:

Ecuadorból Gustavo Victoria, USA-ból Mike Galley és George Hege, Kanadából Jakob Koch, Malawiból Paul Kränzler, Pápua Új-Guineából René Bredow, Mikronéziából Steve Stinnette, Bangladesből Martin Auch, Japánból Norio Harada, Traugott és Dorothea Ockert, Taivanról Klaus-Dieter Volz, Svájcból Paul és Cornelia Zürcher, Franciaországból Alfred Kopp, Ausztriából Fritz Urschitz, egyenesen Liebenzellből pedig Detlef Krause, Rainer Grossmann, Armin Jans és Hartmut Wacker. Vendégelőadónak pedig Glenn és Verna Schwartzot hívták az USA-ból.

Tahiban első este, a vacsorát követően sajnálatos módon a vendégelőadó felesége súlyos bokatörést szenvedett, amelynek következtében – kétnapos kórházi tartózkodás után – haza kellett repülniük.

A hét programja így gyökeresen megváltozott, hiszen a nagy részét Glenn Schwartz – aki nagy alapossággal készült erre a hétre – tartotta volna a bennszülött gyülekezetek függetlenedéséről. Azért esett erre a témára a választás, mert ez minden misszionáriusnak égető problémája, bárhol szolgáljon is. Sok helyen a bennszülöttek nem akarják elengedni a misszionáriust, hisz kényelmesebb, ha „kintről” érkezik minden: a tanítás, a segítség, a pénz… Pedig egy bennszülöttekből álló gyülekezetnek, melybe számos újonnan született hívő tartozik, meg kell tennie a lépéseket a fokozatos önállósodás felé. A tananyagot Glenn Schwartz minden résztvevőnek szétosztotta, és ki-ki áttanulmányozhatja otthon.

Vasárnap tizenhárom gyülekezet hívta meg a misszionáriusokat, ebéd után pedig Budapest-városnézésre indultunk velük. A városnézést követő vacsora közben lelkesen mesélték délelőtti élményeiket egymásnak és nekünk is.

Hétfőtől csütörtökig minden szolgálati területről beszámolókat hallhattunk, melyeket diavetítés, videófilm, vagy power-point-prezentáció tett színesebbé.

Hétfőn este Magyarországot és a Molnár Mária Alapítványt mutattuk be, a Külmissziói Híradó történetét és jelenét ismertettük meg velük, s egy-egy ajándékcsomagot adtunk át nekik, melyben magyar jellegzetességek voltak, többek között a nagyvarsányi gyülekezet asszonyai által hímzett könyvjelző és paprikás zacskó.

A beszámolók után mindig közösen imádkoztunk az illető országért és az ott szolgáló misszionáriusokért, valamint a délelőtti kiscsoportos imaközösségeken is az Úr elé vittük egymás ügyeit. Érződött a résztvevőkön, hogy jól esik nekik ez a lelki feltöltődés, jól esik együtt lenni azokkal a munkatársakkal, akikkel közös ügyért harcolnak ugyan, de egymástól nagyon távol élnek.

Itt is hadd fejezzük ki köszönetünket a tahi konferenciaotthon dolgozóinak, akik a hét folyamán nagy szeretettel láttak el bennünket minden földi jóval!

Az egyik résztvevő nagyszülei magyarok voltak, így ő még három nappal megtoldotta itt-tartózkodását, hogy egy kicsit jobban megismerje nagyszülei hazáját, ahol most járt életében először!

A tervek szerint a következő konferencia 2005-ben Malawiban kerül megrendezésre.

Keresztfalvi Béla és Mariann

Martin Wurster,

tajvani misszionárius, akinek motorkerékpár-balesetéről korábban hírt adtunk, a lehetőségekhez képest felépült, elhagyhatta a rehabilitációs kórházat, és tanulgatja az otthoni teendők ellátását tolókocsiban. Hihetetlen nagy lelki erőt kap az Úrtól, amely sokak számára jelent hiteles bizonyságtételt.

A tervek szerint a Misszió Hegyén, Bad Liebenzellben, irodai munkában fog dolgozni, melyhez azonban még néhány tanfolyamot el kell végeznie, valamint az épületbe liftet kell beszereltetni.

Tabitha Kunz,

akit a magyar Testvérek 1999 őszén ismerhettek meg, amikor testvérével együtt missziói körúton járt hazánkban, idén június 1-jén férjhezment egy japán férfihoz. Emiatt ugyan formálisan ki kellett lépnie a Liebenzelli Misszióból, lelkileg mégis szoros kapcsolatban maradt vele, és a szolgálatait is tovább végzi. Levelében azt írja, hogy így talán még jobban beilleszkedhet a japán társadalomba, még jobban eggyé válhat a japán asszonyokkal, akikhez az Úr hét évvel ezelőtt kiküldte.

Oroszországban,

Jekatyerinburgban a Braun házaspár jelenleg az orosz nyelvet tanulja az egyetemen heti 20 órában. Lassacskán hozzászoktak a betonrengeteghez és a rossz szagú vízhez is, és a legnagyobb örömöt az jelenti számukra, ha a vasárnapi igehirdetésből néhány gondolatot megértenek, valamint az, ha az utcán jártukban-keltükben szóba elegyedhetnek helybeliekkel.

Dr. Esther Pflaum

hazatért Zambiából, a Kalene kórházban végzett szolgálatból, mivel a kórház jövője egyre bizonytalanabb, lehet, hogy be kell zárni. Németországban kapott orvosi állást, amíg tisztázódik, hogy folytathatja-e a szolgálatát.

Zambiában a Fiwale bibliaiskolában nagy szükség lenne képzett és lelkes tanárokra, valamint stabil anyagi háttérre.

Bernd Mortsiefer

Pápua Új-Guineában, a Szepik-tartományban tart tanfolyamokat, többek között bibliaiskolai tanároknak hat különböző helyen. Vannak tanárok, akik három napig gyalogolnak, hogy részt vehessenek ezen.

Spanyolországban

a Frasch család különös nehézségeken ment keresztül: másfél éven belül a második gyermekük született holtan, kisebbik lányuknál pedig cukorbetegséget állapítottak meg.

A tavaly elindított tinédzser-körükbe tíz kamasz jár, az istentiszteleteikre pedig körülbelül negyven fő, akikért nagyon hálásak.

Japánban

a Shiraoka gyülekezet idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A gyülekezet létszáma egy időben két főre csökkent, velük kezdtek tíz évvel ezelőtt újat a liebenzelli misszionáriusok. Ma harmincan járnak vasárnaponként istentiszteletre.

Tajvanon

idén januárban vezették be az állami lottót. A tajvaniak nagyon szeretik a szerencsejátékokat, és lottólázban égnek. Sokan nem tudnak megálljt parancsolni maguknak, ami sok szenvedéshez, sőt öngyilkossághoz is vezet.

Albrecht Hengerer

franciaországi misszionárius, aki 1998 tavaszán járt Magyarországon jó néhány gyülekezetben, az idei parlamenti választások alatt néha nehéz kérdések elé került. Mindegyik egyház állást foglalt, s gyülekezetének tagjai tőle is kérdezték, hova álljanak, kit támogassanak. Együtt olvashatták el az Ige útmutatását, együtt imádkoztak a vezetőkért, majd mindenki belátása szerint arra szavazott, akinek kormányzása alatt – előreláthatólag – a legnagyobb szabadsága lesz arra, hogy megélje hitét.