Make your own free website on Tripod.com

 

KÜLMISSZIÓI
HíRADÓ

A LIEBENZELLI MISSZIÓ - MOLNÁR MÁRIA KÜLMISSZIÓI ALAPíTVÁNY LAPJA

VIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 1999. Augusztus

 

Tartalom:

Kedves Testvéreim!
Az Úr napja
A nyugalom napja vagy bevásárlónap?
A szabad munkanap?
Az üdvtörténet a kínai írásjegyekben
A MISSZIÓ BIBLIAI ALAPJAI 10.
Maldív-szigetek - ahol keresztyének csak a turisták lehetnek
Hírek Kínából
"Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak!"
Gyermekeknek

 

 

Százéves a Liebenzelli Misszió


Az aratnivaló sok
Jóllehet kezdettől fogva a kínai misszió volt a Liebenzelli Misszió szívügye, és ezért teljes erővel munkálkodtak, Isten útmutatása folytán megértették, hogy a Föld más területén is szükség van az evangélium hirdetésére. Egymás után nyíltak meg az új munkaterületek, és így növekedett a misszionáriusok száma is. Egyre komolyabban kellett imádkozni "aratókért", hogy a roppant nagy munkamezőkön végezzék az Úr aratását.
A misszió "megszületése" után azonnal szükség volt írásos kiadványra, egyrészt a tájékoztatás, másrészt az evangélizálás miatt. Így született meg 1900-ban az első missziói folyóirat "Chinas Millionen" (Kína milliói) címmel. 1941-ig, a háborús időkig élt ez a lap, amikor állami parancsra beszüntették, jelenleg Mission Weltweit címmel jelenik meg. A gyermekek számára létesült 1909-ben a "Missionsglöcklein" (missziói harangocska), majd 1951-ben a "Missionsglocke" (missziói harang). 1999 tavaszától "Go für Gott" címmel jelenik meg a gyermekek számára kiadott missziói lap.
1906-ban az akkori német gyarmaton, Truk (ma Chuuk) szigetén kezdtek munkálkodni. 1911-től misszionáriusok mellett orvosokat is tudtak küldeni Kínába. Azóta is nagy áldást jelent az orvosok munkálkodása azokon a területeken, ahol szegényes az egészségügyi ellátás.
Hudson Taylor már 1854-ben felfigyelt a mikronéziai szigetvilágra, ahol több ezer szigeten éltek emberek kiszolgáltatva a világtengerek csavargóinak: kalózok, matrózok, hajótöröttek erőszakosságának és különböző fertőző betegségek behurcolóinak. Ponape szigetén a ragályos betegségek és az alkohol hatása miatt a lakosság száma tizedére csökkent: a körülbelül 40 ezer emberből csak négyezer maradt életben.
A szépen induló és fejlődő missziói munkát az első világháború hátráltatta. A második világháborúnak még borzalmasabb következményei lettek. Az óriási szigetvilág egyetlen hadszíntér lett. A japánok lerombolták a missziói állomásokat, a misszionáriusokat elűzték vagy lemészárolták. A szigeteket visszafoglaló szövetséges haderő - a háborús célok érdekében - repülőterekké, lőszerraktárakká változtatta a békés szigeteket. A kegyetlen és véres harcok közben nemcsak a harcoló hadseregek katonái, de a civil lakosság is mérhetetlen nyomorúságot és veszteséget szenvedett.
Mánusz szigetén már az első világháború kitörése előtt megindult a munka. Az ott állomásozó német hadsereg tisztjei kérték a Misszió segítségét, amikor látták az emberevők rettenetes életformáját és azt a mérhetetlen lelki sötétséget, amelyben éltek. Tíz évi munka után jutott el az első pápua a megtérésre, és megkeresztelkedett. A második világháborúban a japánok elfoglalták a szigetet. Akkor esett áldozatul a barbár kegyetlenséggel kivégzett Molnár Mária több misszionáriustársával együtt.
1925-ben figyeltek fel arra a Liebenzelli Misszió vezetői, hogy az addig elzárt Japán nyitottá vált az evangélium iránt. Így indult meg 1927-ben a missziói munka ebben az óriási, 120 milliós birodalomban. A második világháború sok nehézséget okozott, a misszionáriusok elszakadtak az anyaországtól. Ekkor Amerikából kaptak segítséget. A háború után fel kellett adni a kínai missziót, s ekkor kezdett felvirágozni a japán misszió. A misszionáriusok gyülekezeteket alapítottak, amelyek vezetését japán lelkészek vették át. Ötven önálló gyülekezet alakult, s ezek a gyülekezetek ma misszionáriusokat küldenek Mongóliába, Bangladesbe, Amerikába és Németországba is, az ott élő japánokhoz. Düsseldorf körzetében például több mint 7500 japán él.
Amikor Kínától a politikai viszonyok megromlása miatt elszakadt Tajvan, 1955-ben itt is megindult a munka.
Banglades úgy ismeretes, mint a "Föld szegényháza". Ebben, a hazánknál alig másfélszer nagyobb területű
országban 132 millió ember lakik... A lakosság mérhetetlen nyomortól szenved, kiszolgáltatva a hatalmas folyók áradásainak és a tengeri viharoknak. Nagyon nagy szükség van itt egészségügyi segítségre is.
Az afrikai misszió története összefügg David Livingstone nevével és munkájával. Jelmondata ez volt: "Krisztusért mindent meg merek tenni." Afrika nagy felfedezője nemcsak a természeti ritkaságokat csodálta meg, hanem fájó szívvel látta az afrikai népek mérhetetlen nyomorúságát, az embertelen rabszolgasorsot. Livingstone térden állva, imádkozva halt meg Afrikában, 1873-ban. Egy századdal később indult meg a misszionáriusok munkája. Az afrikai országok egész sorában kezdték meg a missziót a liebenzelli misszionáriusok. Sokszor rettenetes, polgárháborús körülmények között álltak a helyükön, amíg lehetett, néhányan az életüket is feláldozták ebben a munkában.
A dél-amerikai Ecuadorban évek óta folyik misszió. Ebbe az országba indul a Luz házaspár (Sipos Gyöngyvér férjével és kislányukkal) missziói munkára.
A Liebenzelli Misszió Mongóliában a Japán Liebenzelli Misszió munkásaival munkálkodik.
Európában Franciaországban, Szlovákiában és Spanyolországban dolgoznak a Misszió munkásai.
Valóban igaz az Úr Jézus szava: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába!" Mt 9,37-38
A misszió mindig - így ma is - függ Isten népének az aratásért és az aratókért mondott rendszeres könyörgésétől!

A Szerkesztőség

Fel

 

 

Kedves Testvéreim!

“Dániel... emeleti szobájának ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térden állva imádkozott és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.” Dániel 6,10

Csak megrendülve lehet ezeket a sorokat és a Dániellel történő eseményeket olvasni. Életveszélyben van, az ellenségei el akarják veszteni, de ő rettenthetetlenül tovább is úgy imádkozik, ahogy eddig tette: nyitott ablak mellett, térden állva, hangosan imádja és magasztalja Istenét. Nem önmagáért könyörög, hanem népéért, hogy Jeruzsálemben újra tudják magasztalni Urukat. Dániel imádsága missziói imádság volt. Nem önmagára, nem a körülményekre, hanem az Úrra és az ő népére tekintett.

Vajon ilyen rendíthetetlen és az Úrra tekintő imádkozók vagyunk-e?

Hálás szívvel köszönjük testvéreink imádságát, áldozathozatalát. Testvéreink imádsága és adakozása teszi lehetővé, hogy Alapítványunk működőképes lehet. Hálát adunk Urunknak is ezért.

Sokan, sokféleképpen támogatják munkánkat. (Adományok küldése, bélyeggyűjtés, lapszerkesztés, csomagolás…) Hálásak vagyunk minden segítségért! Van valaki, aki rendszeresen, postai borítékban – feladó nélkül – küld adományt. Ezúton köszönjük hűségét, bár szívesen megköszönnénk névre szólóan is. Az OTP-csekken név nélkül is lehet adományt befizetni, így, ha valaki nem kívánja a nevét közölni, akkor is feladhatja csekken, ugyanis ez így biztonságosabb!

Részt vehettünk a Liebenzelli Misszió pünkösdi ünnepén, majd utána Svájcban volt a Nemzetközi Liebenzelli Misszió háromévenkénti konferenciája, amelyen most ünnepélyesen felvették a magyarországi munkaágat a tagok sorába. Erről majd máskor számolunk be bővebben.

Szeretettel köszöntjük Kuratóriumunk nevében – a Liebenzelli Misszió elnökségével együtt – Keresztfalvi Béla és Behrmann Mariann testvérünket házasságkötésük alkalmából. Mindketten hosszú évek óta közöttünk szolgálnak és hűséges munkatársak lapunk szerkesztésében, a fordítási munkák végzésében. Béla a szerkesztőbizottság, Mariann az Alapítvány Kuratóriumának tagja. Hat héttel utánuk Kuratóriumunk másik tagja, Pálúr Anna is házasságot kötött Tóth Zsolt fóti testvérünkkel. Urunk áldását kérjük házasságukra. Kívánjuk, hogy továbbra is együtt, boldogan szolgálják Isten országának építését.

Az elmúlt napokban Hévízen egy liebenzelli nyaraló csoportot látogattam meg. Három alkalommal találkozhattam a majdnem ötventagú csoporttal, és számolhattam be nekik hazánk életéről. Feszült figyelemmel kísérték az elmondottakat. Megható szeretettel érdeklődtek a szolgálatok felől, és ezután imádságukban hordozzák a magyarországi misszió ügyét.

Szeptember 4-én, szombaton, Budapesten a Nagyvárad téri református templomban országos missziói nap keretében bocsátjuk ki Luzné Sipos Gyöngyvért és férjét, Ede Luzt az ecuadori szolgálatba.

Amint már korábban is jeleztük, november 1-16 között Priscilla és Tabitha Kunz, Japánban szolgáló misszionárius testvéreink tesznek hazánkban missziói körutat. Már többen jelezték, hogy szívesen fogadják őket egy-egy missziói estére. A missziói körút tervezése miatt kérjük a mielőbbi jelentkezést (a hajdúszoboszlói címre), mert szeptember közepére össze kell állítani a programot. Így tudjuk csak a lapban idejében közölni a körút egyes állomásait.

A Biblia Szövetséggel együtt szervezett alkalmak:

  • - október 11-17 között a tavasszal az árvíz miatt elmaradt kárpátaljai evangélizáció

    - október 25-29 és november 22-26, berekfürdői lelkigondozói hetek

  • Keressük a lelki épülés alkalmait, és adjunk másoknak is hírt erről!

    Testvéri szeretettel és köszöntéssel

    Asztalos Zoltán

    Fel

     

     

    Az Úr napja

    A következő három cikkben három, különböző kontinenseken dolgozó misszionárius számol be arról, hogy mit jelent az Úr napja, a vasárnap, számukra és az ország lakói számára.

     

    A vasárnap Zambiában

    Az elmaradt munkák pótlása, ivászat, gyülekezeti élet, barátok meglátogatása, családi élet…

    Amikor hétfőn reggel bevásárolni megyek, Maureent fáradtan és kimerülten látom a pénztárnál ülni. Valószínűleg megint nehéz hétvégéje volt: reggel templomban volt, aztán mosott, takarított… Sok zambiai dolgozó nő arra használja a vasárnapot, hogy a hét közben elmaradt házimunkáit pótolja.

    “Régen másképpen volt ez” – meséli egy barátunk. “A vasárnap pihenőnap volt, és nem illett dolgozni. A piactér is csendes volt. Manapság azonban a boltok is nyitva vannak vasárnap délelőtt. Sokan az istentisztelet után még bevásárolnak a vasárnapi ebédhez. A falvakban azonban régen sem volt ilyen “rózsaszínű” a helyzet. A hétvégét régen is és ma is kiadós ivászattal töltik. Egy 200 literes söröshordót ürítenek ki egy-egy éjszakai ivászat során. Ha vasárnap átutazik az ember a falvakon, siralmas kép tárul elé.

    Egészen másképpen jellemzi egy harmincnégy éves asszonytestvér a kasamai gyülekezetből a vasárnapját: “A napi takarítást a legminimálisabbra korlátozom ekkor, a mosást pedid más napokra hagyom. Az egész család együtt megy istentiszteletre. Ebéd után pihenünk egy kicsit, aztán pedig a lelki testvéreinkkel ápoljuk a kapcsolatunkat. Mivel közülük is a legtöbben dolgoznak, hét közben nincs erre lehetőségünk. Mi, zambiaiak nyitottak vagyunk, és szeretjük a társaságot. Nem jellemző az, hogy valaki egyedül töltse a délutánt. Amióta Kasamában lakunk, gyakran meglátogatjuk a barátainkat, és gyakoroljuk velük az énekeket, amelyeket a következő istentiszteleten eléneklünk.

    A vasárnap olyan megnyugtató. Ha valakinek problémája van, ez az a nap, amelyen beszélni kell róla. Szívesen látogatom meg vasárnaponként lelki testvéreimet, hogy erősítsem őket, vagy osztozzam bánatukban.

    A gyülekezeti élethez az is hozzátartozik, hogy meglátogatjuk azt, aki beteg.

    Mikor még Mansában laktunk, gyakran benéztem a lelkészünkhöz – egyszerűen a társaság kedvéért.

    Ott délután négy órakor kezdődött az istentisztelet, de én már fél háromkor elindultam, hogy útközben még meglátogassak valakit. Gyermekeink is a barátaikkal töltik a vasárnapot. Fontosnak tartjuk, hogy együtt legyenek a többi vasárnapi iskolás gyermekkel, akiknek a szülei is hívők.

    Zambiában nem kezdődnek este rendezvények, mert a legtöbb ember délután ötig dolgozik, és gyalog megy haza a munkából. Hat óra után sötétedik, azután pedig általában senki sem megy ki a házból. Ezért a szemináriumokat a hétvégeken tartják. Mikor a férjem fiatal lelkészeknek tervezett tanfolyamot tartani, mindegyik résztvevő a vasárnap délutánra szavazott.

    Nekünk ezért a vasárnap sokszor munkanap is. Mikor megkérdeztem zambiaiakat, hogy a hétvégén több időt foglalkoznak-e a gyermekeikkel, csodálkoztak. A családi élet számukra nem olyan meghatározó, mint az együttlét a barátokkal, szomszédokkal és lelki testvérekkel.

    Ha csak lehetséges, vasárnap az ebéd utáni időt a gyermekeinkkel töltjük. Erre hét közben alig van lehetőségünk, mert mindenkinek sok programja van, és ha vendégek jönnek, akkor ővelük kell foglalkozni.

    Hatott ránk a zambiai szokás, ugyanis ritkán vagyunk egyedül vasárnap délután. Misszionáriusokkal találkozunk, vagy egy családot hívunk meg a gyülekezetből. A férfiak ping-pongoznak, a nők beszélgetnek, a gyerekek játszanak.

    Szívünk vágya, hogy úgy tölthessük el vasárnapjainkat, ahogyan azt az Úr számunkra elrendelte.

    Cornelia Frey

    Férjével, Reinharddal 1986 óta élnek Zambiában, három gyermekükkel

    Fel

     

    A nyugalom napja vagy bevásárlónap?

     

    A vasárnap Japánban

    Vasárnap reggel – a postaládában a hetilap szokásos száma. A mellékelt prospektusok vastagsága vetekedik az újságéval. Aki délután rápillant a közeli bevásárlóközpont parkolójára, megállapíthatja, hogy megéri a sok reklám a hétvégi akcióra. A parkoló ugyanis tele van, és kétszer annyi vásárló jön, mint hétköznap. Az a benyomása az embernek, hogy a vasárnap a japánok bevásárlónapja. Mi az értéke a vasárnapnak ebben az ázsiai országban? Létezik egyáltalán vasárnapi nyugalom?

    1873. január 1. óta a japánok a Gergely-naptárat használják. Az évszámláláson kívül semmiben sem különbözik a nyugati naptártól, abban ugyanis a császár uralkodási évéhez igazodnak.

    Miután Japán ismét megnyílt a kétszáz éves elzártság után, kereskedelmi kapcsolatokat alakított ki más országokkal, s hogy minél jobban tudjon igazodni hozzájuk, bevezette nyugati mintára a hét napos hetet. Azonban a hetedik nap lényegét, pihenőnap-szerepét nem vette át a társadalom. A mai napig más a szerepe ott a vasárnapnak, mint Nyugaton.

    Gyülekezetünk néhány tagjának példájával hadd mutassam be, hogy mindez hogyan hat a gyülekezeti életre.

    Takeda úr a világhírű Yamaha cég alkalmazottja, és elvileg hétvégenként nem kell dolgoznia. De az utóbbi időben többször behívták vasárnapra is a sok munka, a cégen belüli költözködés és egyéb rendkívüli feladatok miatt.

    Asano asszony a lányával együtt jár istentiszteletre. Az Asano család egy olyan lakótelepen lakik, ahol nagyon szoros a lakók közti összetartás, a rendezvényeket, közös munkákat szinte mindig vasárnapra teszik. Így Asano asszonynak sokszor kell vasárnap többek között a parkot rendbe tennie a lakótársakkal. Ebből ugyan nem vonhatja ki magát, de megpróbálja a maga részét az istentisztelet előtt vagy utána elvégezni.

    Hori úr és Hatta úr magas beosztásban áll a cégüknél. A bel- és külföldi üzleti utak sokszor a hétvégébe nyúlnak, Hatta úrnak pedig hétvégenként üzleti partnerekkel kell golfoznia.

    Siono asszony angol nyelvet tanít középiskolásoknak és főiskolásoknak, akik külföldi diákokkal való találkozásra készülnek. Éppen a múlt héten mondta nekem, hogy az elkövetkező két hónapban csak kétszer fog tudni jönni istentiszteletre. Hétköznap a sűrű iskolai elfoglaltság miatt erre nincs idejük, vasárnap délutánonként működnek az iskolai klubok, valamint a korrepetálás, ezért az angolórát csakis vasárnap délelőtt lehet tartani.

    A példákat lehetne tovább sorolni. A kulturálisan meghatározott társadalmi és üzleti kötelezettségek miatt nehéz a hívő japánoknak valóban az Úr napjává tenni a vasárnapot. Mégsem akarunk annyit panaszkodni, mert a hívők – ha csak egy mód van rá – részt vesznek az istentiszteleten.

    A gyülekezet a családjuk. Az istentisztelet után együtt maradunk tea és sütemény mellett, néha együtt ebédelünk, és ilyenkor mindig jókat beszélgetünk.

    Mivel sokan hétköznap csak este mennek haza a munkából, hétköznap nem lehet összejövetelt tartani. A kisebb missziói gyülekezetek nem tartanak vasárnap délután semmilyen alkalmat, hogy akkor együtt lehessen a család, a hitetlen családtagokkal is. Sok nagy gyülekezetben egészen estig együtt vannak a hívek. Ifjúsági bibliaórát is gyakran vasárnap délután tartanak, mert ekkor érnek rá a legjobban a diákok.

    Az állami TV-adó, az NHK közvélemény-kutatása érdekes eredményeket mutatott a japánok vasárnapi foglalatosságáról. Kevesebb, mint 1%-uk megy keresztyén gyülekezetbe – és ez nem csak azért van így, mert a lakosság 30%-ának dolgoznia kell vasárnap. Sok diák vállal részmunkaidős munkát. A megkérdezett nők 31-34%-a úgy nyilatkozott, hogy háztartási munkát végez vasárnap – mos, takarít. A férfiak és gyermekek legtöbbször nem vesznek részt a háztartási munkában.

    A legtöbb japán (94%) ugyanúgy tölti a vasárnapot, mint ahogyan azt a nyugati jóléti országokban teszik: tévét néz. Kilenc százalékuk szerencsejátékokat is játszik vasárnaponként, ami azt mutatja, hogy milyen üres és céltalan az életük.

    Az Istennel való közösségre akarjuk őket hívogatni, mert csak Ő adhat nekik nyugalmat – nemcsak vasárnap.

    Peter Schlotz

    feleségével és két gyermekével 1992 óta dolgozik Japánban, gyülekezetépítő munkában.

     

    Fel

    A szabad munkanap?

     

    A vasárnap Szlovákiában

    Isten ad hat napot nekünk arra, hogy dolgunkat végezzük, a hetediken azonban pihenjünk meg. Ez nem úgy van, hogy aki akarja, vagy aki szükségét érzi a pihenésnek, hanem mindenkire vonatkozik, aki Isten akarata szerint akar élni. Isten szava egyértelmű: “A hetedik nap pedig a nyugodalomnak szentelt szombatja, az Úrnak szentelt nap.” 2Móz 31,15

    Néhány példán keresztül szeretném bemutatni azt, hogy a szlovák keresztyének hogyan viszonyulnak a vasárnaphoz. Legelőször azonban arról néhány szót, hogy az egész nép számára általánosságban mit jelent a vasárnap, milyen értéket képvisel számukra, és milyen nézeteket vallanak.

    Az ország kommunista múltja ellenére fel lehet fedezni néhány pihenőnapra utaló szokást: a legtöbb bolt zárva tart, az irodák és a hivatalok is, a buszjáratok nagyon ritkák. Az azonban nem zavar senkit, hogy vasárnap mosnak a háziasszonyok, és kiteregetik a ruhát mindenki szeme láttára.

    A mi falunkban vasárnaponként heves kopácsolást, munkazajt lehet hallani, mindenki végzi dolgát. Ezen senki nem botránkozik meg. A vasárnap – szabad munkanap. Ez a helyzet valószínűleg a kommunizmus hagyatéka, amely megpróbált minden Istennel kapcsolatos dolgot megszüntetni – így a vasárnap megszentelését is.

    A bibliaórán nemrégen megkérdeztem a résztvevőket, hogy mivel töltik a vasárnapjukat. Sokak számára az igeolvasás, az istentiszteleten való részvétel, a közös imádság, éneklés, dicsőítés volt a legfontosabb. Azt is mondták, hogy jó, hogy ez a nap különbözik a többitől, és semmiképpen sem akarják munkával tölteni, hanem inkább egyet sétálnak, vagy esznek egy finom ételt.

    Zuzanna, egy idősebb gyülekezeti tagunk meséli:

    “Régen, a házasságunk kezdetén minden vágyunk egy saját kis ház volt. Minden szombatot és vasárnapot az építkezésen töltöttünk, míg egy szép napon el nem készült a ház. Ezután vasárnaponként a hét közben felgyülemlett házimunkát végeztem.

    Ez természetesen nagyon kifárasztott, és hétfőnként fáradtan és kialvatlanul kezdtem az új hetet.

    Hamarosan új lelkészt kaptunk, és tőle hallottam Isten szavát. Sok időt töltött azzal, hogy elmagyarázza nekünk Isten akaratát. Ő hívta fel a figyelmünket a nyugalom napjára. Ekkor azt gondoltam magamban: “Na, jó, rendben, kipróbálom. Nem fogok vasárnap dolgozni, elmegyek istentiszteletre, délután teszünk egy sétát, játszunk a gyerekekkel, aztán Bibliát olvasunk.” (Megjegyzés: Sajnos, ezt mindvégig egyedül kellett tennie, férje alkoholista volt, a hit dolgairól nem lehetett vele beszélni, és fiatalon meghalt a szenvedélye miatt.)

    “És képzelje el – folytatta – kipihenten, új erővel indultam az új hétnek, és a háztartást is jobban rendben tudtam tartani hat nap alatt, mint régen hét alatt. Az Úr valóban jó és hű. Örülök, hogy van vasárnap.”

    Milán, aki csak pár héttel idősebb nálam, szintén átélte a vasárnap csodáját. Régen ő is úgy gondolkozott a vasárnapról, mint a legtöbben a faluban: csak munka, munka, semmi pihenés. Ha jött valaki, és dolgozni hívta, boldogan elment vele. Ha nem jött éppen senki, akkor az útja a kocsmába vezetett.

    Tehát vasárnap vagy dolgozott, vagy ivott. Milán a roma népcsoporthoz tartozik, akik számára sokszor nehéz megérteni, miért jó templomba menni. “Az inkább fehéreknek való – ha egyáltalán” – szokták mondani.

    Mint szomszédomnak, barátomnak, újra és újra beszéltem neki Jézusról, megpróbáltam Isten szavát közelebb vinni hozzá, és elmagyarázni, hogy mire is jó a templom meg az istentisztelet vasárnaponként. Nem lehet elvárni tőlük, hogy templomba járjanak, ha egyszer nem is tudják, hogy mire lenne nekik az jó. Azóta Milán egészen rendszeresen részt vesz az istentiszteleten. A szerdai bibliaórára elküldi a feleségét, de vasárnap csak ő jön, hogy azért finom ebéd is legyen otthon. Mikor megkérdeztem, melyik vasárnapi foglalatosság a jobb, a régi, vagy a mostani, így válaszolt: “Fontos Isten szavát hallgatni és pihenni egy kicsit. Dolgozni utána is lehet.” Ha most jön valaki, és elhívja vasárnap dolgozni, ezt mondja Milán: “Legfeljebb délután, mert délelőtt istentisztelet van!” Kis lépések is célhoz vezetnek…

    Senki nincs felmentve a nyugalom napja alól, még a Teremtő is “…hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott.” 2Móz 31,17

    Hans-Martin Dern 1994 óta dolgozik Szlovákiában

     

     

    Fel

    Az üdvtörténet a kínai írásjegyekben

    Számos kínai írásjegynek évezredes történelme van. Már a Krisztus előtti III. évezredből maradtak fenn csontba vésett írásjegyek. Lehetséges lene, hogy az emberiség történelmének kezdeti szakaszában a bibliai igazságokat ezekben az írásjegyekben örökítették volna meg?

    A következő példák erre utalnak:

    Sang Di = a menny Ura

    A Biblia Istent, a menny és a föld teremtőjét egyedül igaz Istennek nevezi. Ábrahám ezt mondja: “Az Úr az égnek Istene.” (1Móz 24,7)

    A kínai történelem első, valamilyen vallásra vonatkozó utalásai Sang Di-ről, a menny Uráról beszélnek, mint egyetlenről, aki imádatot érdemel.

    Ezek az utalások Krisztus előtt 2600-ból valók, vagyis 2000 évvel korábbról, mint ahogy a konfucianizmus, vagy bármely más vallás elterjedt volna Kínában.

    formálni

    Az 1Móz 2,7-ben ez áll: “És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala (a szájával ) az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” (És tudott járni. )

    megtiltani

    Isten a férfit és a nőt egy kertbe helyezte, ahol sok fa volt. A kert minden fájának gyümölcsét ehették, csak egy fáról tiltotta meg Isten, hogy egyenek.

    vágyni

    Az asszony azonban vágyott arra, hogy egyen ebből a gyümölcsből, és mindketten ettek belőle.

    hajó

    Később Isten megparancsolta Noénak, hogy építsen egy hajót. Egy csónakot, amelyben nyolc (a ) ember (= nyolc száj) megmenekülhetett a vízözöntől.

    igazságosság

    Ez a jel a kínai császár áldozásából ered. Kötelessége volt a császárnak, hogy az alattvalóiért áldozatot mutasson be, hogy ezzel kiengesztelje az isteneket.

    Én a bárány alatt” – ez igazságosságot eredményez. Az evangélium hirdetésében szívesen használják ezt az írásjegyet annak bemutatására, hogy Krisztus az Isten Báránya. Aki aláveti magát neki, igaz lesz Isten előtt. (2Kor 5,21)

    Uwe és Dorothee Brutzer

    1996 óta szolgálnak Tajvanon

     

    Fel

    A MISSZIÓ BIBLIAI ALAPJAI 10.

    A biblikus teológia az egész Biblia egységét vallja

    A Biblia szövegét legelőször saját mondanivalója alapján kell érteni, nem a filozófia és a szociológia szemszögéből. A biblikus teológiának ezért újra és újra az Írás központi mondanivalójára kell rámutatnia: Isten megváltói tervére, amelyet Jézusban valósított meg. Nincsen más megváltó, mint a mi Urunk Jézus Krisztus. A misszió bibliai értelmezése megmutatja, hogy Isten missziói céljának megvalósulása EGYEDÜL Jézus Krisztusban teljesedett be. Jézus ezt mondta magáról: “Én vagyok az út, az igazság és az élet: senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Ján 14,6). Jézus Krisztus egyedül “Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinkből megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült…, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.” (Zsid 1,3. és 13b). Az igazságnak nincs más forrása, és a megváltásnak nincs más útja. Pál sem tudott ennél kevesebbet mondani Jézusról: “Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.” (Kol 1,16). Ha mindezt felfogjuk, alázatosan el kell ismernünk Isten gyermekeivel együtt, hogy mit kíván tőlünk Isten: azt, hogy betöltsük ezt a világot az Ő dicsőségével, mert Ő valami olyan nagyot és hatalmasat tett, amit Pál így fejez ki: “De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője, a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által.” (Tit 3,4-6).

     

    A misszió biblikus teológiája a tettek teológiája, mert olyan Istent ismer el, aki céltudatosan cselekszik, hogy minden nyelvből, törzsből és népből való embert megmentsen.

    Istennek az emberiségre kiterjedő megváltási céljait gyakran újszövetségi igékre alapozzák. Gyakran még ezeket az igéket is úgy magyarázzák, hogy csak kevés hívő embert hívott el Isten arra, hogy misszionárius legyen, a többiek azért maradnak otthon, hogy elefántcsont-palotákat építsenek maguknak Jézus második visszajövetelére gondolva. Sokan a Bibliát úgy olvassák, mint egy szakácskönyvet, amelyben lelki recepteket találhatunk arra, hogyan éljünk egészségesen és sikeresen. Ha viszont Isten engedelmeskedünk parancsának és útmutatásainak, akkor kapjuk Isten áldását.

    Sok hívő számára ismeretlen dolog, hogy Isten arra akarja használni gyermekeit, hogy az Ő dicsőségét minden emberrel megismertessék. Úgy látják, hogy másokat tanítvánnyá tenni azt jelenti, hogy az embereknek jó életet mutassunk, ahelyett, hogy a Dicsőség Urával járnánk, hogy minden embert Jézus királyi uralmába hívjunk. Az újszövetségi igék gyakran elhomályosulnak, és elveszítik motiváló erejüket, hogy Isten parancsát tegyük, mert az ember egyfajta “elit” tudományt keres, hogy megtudja, hogyan kell élni, és ez marad meg a legtöbb hívő fő feladatának. Az egyházi programok, prédikációk és sok más egyházi tevékenység önmagában végződik, és sokakat nem érdekel, hogy előrehaladnak-e a hívők ezáltal, vagy sem, továbbadják-e az evangéliumot, vagy sem (Róm 1,5).

     

    A helyesen értelmezett biblikus teológiának az ilyen téveszméket ki kell űznie. George Peters így ír erről: “A keresztyén misszió tanulmányozása évszázadokon át elszigetelt jelenség volt, amivel normális körülmények között nem foglalkoztak a teológusok és a lelkészek. A legtöbb teológus elkerülte a misszióról szóló előadásokat, nem vette figyelembe a misszió teológiáját, nem foglalkozott gyakorlati missziói kérdésekkel. Az egyház, a lelkészek és a teológusok távolságtartóak voltak, ha missziói kutatásokról vagy missziói mozgalmakról volt szó.” George F. Vicedom a következő megfigyelést tette: “A Biblia Isten egyetlen kívánságát írja le: azt, hogy az egész emberiséget megmentse.” Ezt a gondolatot nagyon kevés ember érti meg. Ha Istennek ténylegesen csak ez az egy célja van, hogy az elveszett emberiséget megváltsa, akkor meg kell kérdeznünk magunktól, hogy milyen következménye van ennek számunkra, a XX. század hívői számára és hogyan engedelmeskedjünk az Ő parancsának. Isten az Ő népét mind az Ó; mind az Újszövetségben arra hívta el, hogy kimenjenek a világba, és az Úr dicsőségéről tegyenek bizonyságot. A gyülekezet vagy az egyház feladata az, hogy Istennek ezt az alapvető gondolatát megértsék, és tagjaikat tanítsák, hogy az Örömhírt a különböző kultúrákban különböző nyelveken hirdessék Isten dicsőségére és hatalmának bizonyságára. Ezt az Istent Jézus kinyilatkoztatta, és ez az Isten Lelke által gyermekei szívében lakik.

    Roland A. Rauchholz

    misszionárius nyomán

    Pálúr Anna

    folytatjuk

     

    Fel

    Maldív-szigetek – ahol keresztyének csak a turisták lehetnek

    A Maldív-szigeteken a keresztyén hitet csírájában akarják elfojtani.

    A magánzárka 1,83 méter hosszú és 0,93 méter széles, vagyis egy kis matrac méretű. Meleg van és sötét. Időről időre arra kényszerítik a harminckét éves fogva tartott nőt, hogy a Koránt olvassa és iszlám imádságokat mondjon. A fiatal nő az ország kevés keresztyéneinek egyike.

    A fent leírtak tavaly nyárról származnak.

    Az Indiai-óceán szigetországában harminc éve az iszlám az államvallás. A maldivok majdnem 100%-a szunnita muzulmán. Más vallást nem szabad nyilvánosan gyakorolni. Aki eltér az iszlámtól, elveszíti állampolgárságát. Feltételezhető, hogy ellenőrzik az országba beérkező postai küldeményeket, és nem engednek be keresztyén írásokat.

    Az Amnesty International jelentése szerint a Maldív-szigeteken véleményszabadság sincsen. Miután 1996-ban a lakosság békés tüntetést szervezett az energiaár-emelések ellen, több tüntetőt elfogtak, és az a hír járja, hogy tárgyalás és ítélet nélkül bebörtönözték őket. Az Amnesty International és az Emberi Jogok Nemzetközi Szervezete tiltakozásának adott hangot az embertelen börtönkörülmények ellen, és követeli a lelkiismereti foglyok szabadon bocsátását.

    A Maldív-szigetekre érkező turisták keveset észlelnek a turistaparadicsom politikai helyzetéből. A kormány az 1078 szigetet 30 üdülőterületté és 220, kizárólag maldivok által lakott területté osztotta. Mivel a turizmusban kevés maldiv dolgozik, és még a szállodákban is tiltják az istentiszteleteket, alig találkoznak a maldivok a keresztyén hittel. Tavaly nyáron elterjedt a hír, hogy a szigetországban most először lehet hozzájutni keresztyén irodalomhoz maldív nyelven. Nem sokkal ezután a kormány tizenkilenc külföldit véglegesen kiutasított az országból. Az indoklás “keresztyén tevékenység volt. Ezzel egyidőben az ország kevés keresztyénét üldözni kezdték. Elfogták, kihallgatták és bebörtönözték őket. Jelenleg szinte mindegyikük börtönben van, és családtagjaik nem látogathatják őket.

    Sabine Schulze

     

    Fel

    Hírek Kínából

    Kevés a jó szakember

    Az elmúlt években egyre több értelmiségi és tudós hagyta el Kínát, és más országban telepedett le. A kínai akadémiai végzettségűek csupán 6,3 %-a fiatalabb 45 évnél. 2000-re a mai egyetemi professzorok 42%-a nyugdíjas lesz. A szociális tudományok akadémiáján a 90-es évek elején a dolgozók 85 %-a 55 éven felüli volt. Hasonló a kép a gazdasági és a jogi területeken is. Mindenhol hiányzik a képzett utánpótlás. Ennek egyik oka az, hogy az 1978-96 között külföldre utazott diákoknak csupán egyharmada tért eddig vissza. Egy másik ok a tudományos munkáért kapható alacsony fizetés. Gyakran egyetemi docenseknek mellékállást kell vállalniuk a túlélésért.

    China Focus

     

    Külföldi szakemberek

    Kína azt tervezi, hogy az elkövetkező két évben 170 ezer külföldi szakembert hív az országba – számol be a Külföldi Munkaerők Állami Hivatala. Ez idő alatt a költségvetés 20 %-át mezőgazdasági célokra fordítják, mert ez a nemzeti gazdaság alapja. Az elmúlt két évben több mint 60 országból 160 ezer külföldi érkezett Kínába, és ott kulturális, műszaki és adminisztratív területen dolgozott.

    China Focus

    Új nyomda

    A nanjingi óriási nyomda mellett, amely 1987 óta több mint 18 millió Bibliát állított elő, megnyílt a “Keresztyén Szeretet Sanghaji Nyomdája”. Itt nyomják többek között a Tian Feng című keresztyén havilapot. A nyomdák a legnagyobb kínai keresztyén szervezet, a “Három-Önálló-Mozgalom” tulajdonai. Ennek a szervezetnek a főtitkára, Deng Fucun lelkész hangsúlyozta, hogy a gyorsan növekvő gyülekezetekben kevesen vannak képzett munkatársak, és ennek következtében a gyülekezetekben gyakran tapasztalni teológiai megalapozatlanságot.

    Bibel report

    Ázsiában megkétszereződött a keresztyének száma

    Az elmúlt húsz évben a buddhista, hinduista és iszlám országokban megkétszereződött a keresztyének száma – számol be a Religion Today. Főleg az olyan országokban tapasztalható nagy növekedés, ahol régebben elenyésző volt a keresztyén befolyás, például Laoszban és Kambodzsában. De az olyan országokban is nőnek a gyülekezetek, ahol régebben üldözték a keresztyéneket. Példa erre Kína, ahol a nyugati misszionáriusok kiutasításakor, 1950-ben csak néhány millió keresztyén élt, ma pedig már 75 millióra becsülik számukat. Dél-Koreában a 45 millió lakos 30 %-a keresztyén. Így a keresztyénség hasonló tekintélyű lesz, mint a buddhizmus. És lassacskán “ázsiai arculatot” is ölt, és elveszíti “nyugati, idegen” formáját. Már számos ázsiai művész alkot bibliai témákról.

    idea

     

    Fel

    “Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak!”

    - folytatás -

    Lapunk legutóbbi számában hasonló címmel írtunk Sagiljdij Atakov türkmenisztáni igehirdető elfogásáról. Azóta sokan imádkoznak érte, és feszülten várnak híreket sorsáról.

    Lelki testvérei így számolnak be Sagiljdij megtéréséről:

    “Mikor elkezdtünk komolyan imádkozni a türkmének megtéréséért, egy frissen megtért férfi magával hozott egy elcsüggedt, nyolc éve heroinfüggő türkmén férfit, aki így könyörgött nekünk: “Segítsetek, nem tudok így tovább élni! Meghalok, mentsetek meg!” Elmagyaráztuk neki, hogy csak Jézus Krisztus tudja őt megszabadítani. Ezután közösen imádkoztunk, majd nem láttuk őt 3-4 hónapig. Azt hittük, nem fog többet ide jönni. Ahogyan később megtudtuk, ez idő alatt sokat imádkozott Istenhez. Miután Asgabadban talált egy lakást családja számára, ahol a régi barátai nem találhattak rá, ismét eljött hozzánk. Mindennap eljött este 11 órakor, és hajnali 4 óráig maradt. Így ment ez néhány hónapig. Aggódni kezdtünk, mert semmi változást sem tapasztaltunk nála. Istenhez kiáltottunk segítségért és tanácsért, mert míg ő egész nap pihent, mi napközben is a dolgunkat végeztük, és már nagyon megterhelő volt az állandó éjszakázás. Éjszakai látogatásai alkalmával vele imádkoztunk, együtt énekeltünk, Bibliát olvastunk, és prédikációs kazettákat hallgattunk; bizonyságot tettünk neki a szabadító evangéliumról, és arról, milyen csodálatosan cselekszik Isten az üldözött keresztyének életében. Végig feszülten figyelt. Mindig vágyakozva jött, imaházunk ajtaja pedig mindig nyitva állt előtte, és érezhette, hogy itt szeretik őt.

    Ekkor jött el az a nap, amikor – meglepő módon – eljött az istentiszteletre, és hangosan így imádkozott: “Úr Jézus, én hiszem, hogy Te vagy a szabadító, az én Istenem, bocsásd meg a bűneimet!” Azóta más ember lett. Mindenféle elvonási tünet nélkül megszabadult a kábítószer és a cigaretta rabságából, hamarosan megkeresztelkedett, és azóta az Urat szolgálja.

    Ha feladtuk volna, és azt mondtuk volna, hogy álmosak vagyunk, akkor ez a lélek lehet, hogy nem szabadult volna meg. Sagiljdij mesélte később, hogy ha csak legkevésbé is azt érezte volna, hogy nem örülünk a jöttének, nem jött volna többet. Bocsánatot kértünk Istentől csendes zúgolódásunkért, és hálát adtunk, hogy megáldotta szolgálatunkat.

    Ezután Sagiljdij elkezdett bizonyságot tenni Krisztusról a szülőfalujában, először a rokonainak. A hatóság azonban rossz szemmel kezdett rá nézni, mikor látta, mekkora hatással van a környezetében élő emberekre ez a bizonyságtétel.”

    Elfogatásakor legkisebbik fia, Mózes négy hónapos volt. Azóta felesége, Artigulj egyedül van otthon az öt gyermekkel.


    A tárgyalás napján Sagiljdij találkozhatott feleségével és legkisebb gyermekével

     

    Sagiljdij a fenyegetések és az elfogatás alatt mindvégig kitartott Krisztus mellett, és ezt elfogóinak is megvallotta: “Megtaláltam Krisztust. Őt szeretném hirdetni utolsó leheletemig. Nem tehetek másként.”

    Sagiljdij bízik az Úrban, aki meg fogja őt tartani minden nehézség közepette is.

    Az elfogás utáni két hónapban nem adtak ki semmi információt Sagiljdijről. Később tudtuk meg, hogy kaphatott egy Bibliát a börtönben, ami nagy öröm volt számára. Egy harmincfős zárkában lakott, ahol a tárgyalás napjára már a férfiak több mint fele vele együtt imádkozott. Erről ő maga így számol be:

    “Világossá vált előttem, hogy az emberek, akiket kerestem, itt vannak. Az, hogy én is itt vagyok, nem véletlen, az Úr akarta így. Ne aggódjatok értem, minden rendben van, a helyemen vagyok. Egyetlen kérésem van: hozzatok nekem lelki könyveket és Bibliát! Az itteni embereknek olyan nagy szükségük lenne rá!”

    Csak hálát adhatunk Isten kegyelméért, hogy a hitben oly fiatal Sagiljdij ilyen körülmények között is kitart az Úr mellett. A börtönbeli életről csak annyit, hogy eddig még egyszer sem vitték ki sétálni. Egy asszonytestvérünk mondta, akinek a férje kilenc hónapot töltött el itt, hogy férje ez idő alatt egyszer sem fürdött meg. Sagiljdij is hasonló körülmények között lehet.

    Noha nem került sor a tárgyalásra a kitűzött napon, hittestvérei mégis láthatták őt egy rövid időre, amíg átkísérték a tárgyalóépületbe. Sagiljdij arcán mosoly volt.

    A hatóság bebörtönzött egy embert, hogy elhallgattassa, ám az Úr így többeket is meg tudott szólítani. A gyülekezetben is megerősödtek a hívek, egyre komolyabban és kitartóbban imádkoznak. Nem csüggedt el senki, még a családon belül sem. Sagiljdij hitetlen rokonai is tudják, hogy hite miatt ül börtönben. Felesége, Artigulj is növekedett a hitben, és megerősödött Krisztus követésében. Sagiljdij két bátyja, egy sógornője, valamint Artigulj is ez év március 14-én keresztelkedett meg.

    Sagiljdij tárgyalása többször is elmaradt, mivel a vádlói nem jelentek meg; március 19-én, Sagiljdij születésnapján, mégis sor került rá. Családja tortát és virágot vitt neki, amit azonban nem adhattak át. A tárgyaláson a családtagok mellett a lelki testvérek is részt vehettek.

    Sagiljdijt két év büntetőtáborra és 12 000 $ pénzbírságra ítélték. Az utolsó szó jogán csak ennyit mondott: “Hű maradok az Úrhoz.”

    Mivel a hatóság túl enyhének találta Sagiljdij büntetését, június 7-re újabb tárgyalást tűztek ki…

     

    Más keresztyének is szenvednek hitük miatt Türkmenisztánban

    Február 2-án Lídia A. testvért kihallgatásra vitték be a Nemzetbiztonsági Tanács épületébe. A gyülekezetről kérdezgették, és börtönnel fenyegették. 200 manat (egyhavi átlagfizetés) pénzbírságot követeltek tőle azért, mert házában istentiszteleteknek adott helyet. Eközben pedig egy olyan szovjet törvényre hivatkoztak, amely Türkmenisztán függetlensége óta hatályon kívül van. Lídia testvér megtagadta a pénzbírság kifizetését, ezért az ügy bíróság elé kerül.


    Csarijar Atakov balról az első, Anatolij Beljajev a hatodik

     

    Április 17-én Anatolij Beljajevet és Csarijar Atakovot (utóbbi Sagiljdij Atakov testvére) az Asgabadból Dashovuszba vezető úton rendőrök megállították. A magukat rendőröknek mondó férfiak nem voltak hajlandóak igazolni magukat. A csomagok átvizsgálásánál megtalálták a két fiatalember saját Bibliáját, és megkérdezték tőlük, hogy keresztyének-e. Miután igennel válaszoltak, a személyes holmijukat, leveleiket, jegyzeteiket, Bibliájukat és más könyveiket lefoglalták. Azt állították, hogy a keresztyén hit tiltva van Türkmenisztánban. A Nemzetbiztonsági Tanács dashovuszi épületébe vitték a két fiatalembert, ahol, éjszakába nyúlóan, egyenként kihallgatták őket.

    Csarijar Atakov nem volt hajlandó a gyülekezetük életéről részletes beszámolót adni, ezért kegyetlenül megverték. Később megkérdezték tőlük, hogy tud-e valaki arról, hogy ők Dashovuszba utaznak, mire megmondták, hogy igen, az egész gyülekezet tud róla.

    Mikor látták az egyenruhások, milyen szelíden viselte Csarijar a bántalmazásokat, megkérdezték: “Mártírok akartok lenni?” Így feleltek: “Ha Isten úgy akarja, készek vagyunk Krisztusért még meghalni is.”

    Ezután már nem ütötték többet őket, hanem egy hideg zárkában kellett az éjszakát eltölteniük. Reggel közölték velük, hogy nem mehetnek be Dashovuszba. A Bibliájukat és a könyveiket sem kapták vissza, amit azzal magyaráztak, hogy Türkmenisztánban nem szabad az embernek magával hordania Bibliát.

    Még ezen a napon meglátogatták a Nemzetbiztonsági Tanács emberei Csarijar Atakov szüleit a lakásukon, amely 700 kilométerre van a két fiatalember fogvatartási helyétől, és részletesen érdeklődtek Csarijar és Anatolij hitéről és magánéletéről. Ezután szabadon engedték őket.

    Missionswerk FriedensBote

    Fel

    Gyermekeknek

    Isten zsebszámológépe – hogyan lesz négyből negyven?

    A felkelő Nap országából, Japánból írt nekünk Tabitha Kunz, aki négy éve dolgozik ott misszionáriusnőként. Már a szülei is liebenzelli misszionáriusok voltak Japánban, és húga, Priscilla is missziós nővér ugyanott.

    1999 novemberében Magyarországra látogatnak két hétre, és itt minden este más-más faluban vagy városban számolnak be munkájukról. Lapunk következő számában olvashatjátok részletes programjukat, hogy mikor és hol lehet találkozni velük.

    Négyből nagyon egyszerűen lehet negyvenet csinálni: meg kell szorozni tízzel. Bárcsak a gyermek-bibliaóránkon is ilyen könnyen mehetne ez! Négy gyermek jár összesen a gyermekórára, pedig milyen boldogok lennénk, ha negyven járna! Vajon Isten meg tudja őket is sokszorozni? Persze hogy meg tudja. De azt szeretné, ha mi az Ő munkatársai lennénk ebben.

    Először arra gondoltunk, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha mind a négy gyermek magával hozna további kilencet, de hát az nem megy ilyen könnyen. Aztán született egy ötletünk: rendezünk évente négyszer egy gyermekzsúrt. Mikor az iskolacsengő egyszer ismét a tanítás végét jelezte, ott álltunk az iskola kapujában több száz meghívóval a kezünkben. “Sziasztok! Holnap gyermekzsúr lesz nálunk, gyertek el!”

    “Hé, ez japánul beszél!” – csodálkozott rám egy másodikos fiú, és nevetni kezdett a barátjával. Kíváncsiságból azért magukkal vittek egy meghívót. “Szankju, szankju, gud báj!” - kiabálták vissza, hogy megmutassák, hogy ők angolul is tudnak egy kicsit.

    “Honnan tetszett jönni?” – kérdezi tőlem egy kislány. “Németországból” – válaszoltam. “És miért tetszett Japánba jönni?” “Mert azt szeretném, ha ti is megismernétek Jézust.”

    Három iskolánál osztottunk meghívókat. Előkészítettünk mindent a zsúrhoz, de vajon eljönnek-e a gyerekek? Imádkoztunk, és Isten kezébe tettük az egész délutánt. Ekkor elkezdtek jönni a gyerekek, egyik a másik után. Vajon lesznek negyvenen? Izgatottan számoltuk meg őket. És valóban, Isten megsokszorozta a mi négy gyermekünket! Negyvenhármat hozott ide ezen a délutánon. Ilyen ereje van annak, ha imádkozunk, és Jézushoz hívogatunk embereket.

    Tabitha Kunz

    Fel

    Pénzügyi beszámoló az Alapítvány 1998. évi működéséről

     

     

    Bevételek:  
    adományok, konferenciák támogatása,  
    kamat, előző évi maradványból 3 816 958 Ft
    Kiadások:  
    1. Missziói jellegű célokra 1 163 226 Ft
    2. Adminisztrációs kiadások:  
    2.1 postaköltség 925 085 Ft
    2.2 konferenciák költségei 833 540 Ft
    2.3 irodagépek beszerzése 113 603 Ft
    3. Segélyek, támogatások: 779 840 Ft
    Összes kiadás: 3 815 294 Ft
    Közhasznú jellegű kiadások: (Cél szerinti juttatások)  
    1. Oktatás, lelkigondozás, továbbképzés: 936 440 Ft
    2. Segélyek, támogatások:  
    (Határon túli magyarság támogatása, missziói kiadások,  
    kárpátaljai árvíz, Pápua Új-Guinea-i tengerár katasztrófa) 1 124 811 Ft
    Közhasznú jellegű kiadások összesen: 2 061 251 Ft

     

    Megjegyzés: Az alapítványi munkákat önkéntes segítők
    térítés nélkül végzik.

     

     


    Külmissziói Híradó - a Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja
    Megjelenik évi hat számban
    Az újságot térítésmentesen küldjük, hasonlóképpen - kérésre - a német nyelvű liebenzelli missziói lapokat is.
    (Mission Weltweit és Missionsglocke gyermeklap).

    A Külmissziói Híradót a misszióra szánt adományokból tartjuk fenn, és állítjuk elő.
    Gondoljunk azokra is, akik a környező országokban szívesen olvassák, de nem tudják adományukkal támogatni a lapunkat.
    Felelős kiadó: Asztalos Zoltán, 4200 Hajdúszoboszló, Csokonai u. 32. Tel.: (06-52) 363-812

    Főszerkesztő: Előd Erika, 1399 Budapest Pf. 701/906. Tel.: (06-1) 326-54-94 E-mail: elode@elender.hu

    Szerkeszti munkatársi közösség

    Internet: http://members.tripod.com/~kulmisszio/

    Készült a Nyomtató '95 Bt nyomdájában, Debrecen

     

     


    Nyitólap Híradóválaszték Vendégkönyv E-mail Linkek Galéria A Misszióról