Hírek a világ minden részéről

Külmissziói
Híradó
A Liebenzelli Misszió – Molnár Mária Külmissziói Alapítvány lapja

XI. évfolyam 2. szám 2002. Április

Rövid távú szolgálat hosszú távú hatással

Számtalanszor láttam az összedőlő tornyokról készült felvételeket a különböző tévécsatornákon. A következő napokon is figyelemmel kísértem a túlélők utáni kutatást és a romeltakarítást. Nagy hatással volt rám, amit láttam és hallottam. Rémület, sajnálat és düh kavargott bennem.

Hat héttel később a barátaimmal Manhattanben jártam, és elmentünk a romokhoz is. Mindenütt fegyveres őrök álltak, hosszú, fehér-piros csíkos csövek vezették a füstöt a még mindig égő romok alól a magasba, mégis fojtogató égésszag volt. Az emberek hangulata nyomasztó volt, szinte ijesztő. A tornyok körül 200 méteres körzetben felállított kerítésnél sokan döbbenten bámulták a füstölgő romokat, némelyeknek könnyes volt a szeme.

Míg némán visszamentünk az autónkhoz, rádöbbentem, mennyire korlátolt módon tud a média egy-egy eseményt bemutatni, hisz ott kizárólag optikai és akusztikai ingereket kapunk, nem érezzük a szagokat, a légkört, így közel sem tudjuk átérezni például egy szerencsétlenség súlyát és hatását.

Ezzel magyarázható az, hogy egy kamasz fiú, apja megrökönyödésére, miután látta a tornyokba becsapódó repülőgépeket a televízióban, leült a számítógéphez, és háborús játékkal múlatta az időt. Sokkol bennünket az ilyen magatartás, és nem vesszük észre, hogy más területeken talán mi is hasonlóan cselekszünk. Sok mindent hallunk, látunk, ami nem indít bennünket cselekvésre.

A pedagógia ma már kiderítette, hogy mekkora szerepet játszik a tapasztalat az ember életében. Tudományos felmérések szerint az emberi emlékezet a következőképpen működik:

az észlelés módja	az információk hány százalékára emlékszik 3 óra múlva	az információk hány százalékára emlékszik 3 nap múlva
hallás	70 %	10 %
látás	72 %	20 %
látás és hallás	85 %	60%
tapasztalás	5 %	90 %

Láthatjuk, hogy, amit saját magunk átélünk, az sokkal mélyebben és hosszabb ideig marad meg bennünk, és hosszabb távon van hatással ránk.

Ez a misszióban is így van. Hányszor hallunk igehirdetéseket, bizonyságtételeket, missziói beszámolókat, amelyek oly gyorsan leperegnek rólunk! Legfeljebb megérintenek bennünket, de hosszú távú hatást nem gyakorolnak ránk, mert nem éreztük meg a valóságát.

Ma már lehetőségünk van nem csak hallani a misszióról, látni ott készült felvételeket, hanem személyesen át is élni azt. A különböző munkaterületeken mindig szükség olyan van emberekre, akik szaktudásukkal, adottságaikkal meghatározott ideig segítenek. Sokakat az ilyen rövid távú szolgálat hosszú távú, forradalmi hatású tapasztalatokkal gazdagított.

Lapunk jelen számában ilyen rövid távú szolgálatban részt vett testvérek számolnak be arról, hogy milyen hatásuk volt az itt megszerzett tapasztalataiknak gondolkodásukra, életükre, terveikre. Nem bánták meg, hogy rászánták magukat erre a lépésre, az emberek pedig, akiknek segítettek, a mai napig hálásak nekik.

Detlef Krause

missziói igazgató

Rövid távú szolgálat hosszú távú hatással........................ 1

Szeretett Testvéreim!....................................................... 1

Rövid távú szolgálat – egész életre szóló élmény.............. 3

Az új-guineai „akadályverseny”..................................... 4

Irányváltás...................................................................... 7

Mit jelent az a szó, hogy „megmentő”?........................... 9

A fehér ember mindig fehér marad............................... 10

Az álmok megvalósítása................................................ 10

Csecsenföld................................................................... 14

Hírek a LUZ családról, Ecuadorból.............................. 15

Hírek a világ minden részéről....................................... 16

Kiszabadult a türkmén igehirdető.................................. 17

GYERMEKEKNEK....................................................... 19

ÖRÖMHÍR.................................................................... 19

Szeretett Testvéreim!

A János 13,15-tel köszöntöm kedves Olvasóinkat:

„Példát hagytam néktek…”

Jézus tudta, mi vár rá a következő napokban: tanítványai elhagyják, Júdás elárulja, Péter megtagadja, mégis megmosta a tanítványok lábát.

Példát adott elénk az alázatban, a szeretetben és a szolgálatban. Példáját azonban csak úgy tudjuk követni, ha szeretjük Őt, a példaadót; ha figyelünk rá, és szívünkben hordozzunk szavait, mozdulatait, indulatait és szeretetét. Ez az alapja a missziónak is: szeretni Őt, mert Ő előbb szeretett bennünket!

Nemrég levelet kaptunk Pápua Új-Guineából, Lomon Timóteustól, Molnár Mária nevelt fiától, aki a Molnár Mária emléktemplom építésének vezetője. Azt írja, hogy a templom építéséhez még mindig csak az anyagot gyűjtik, mert kevés a pénzük. Sajnos, Alapítványunkhoz eddig aránylag kevés adomány érkezett erre a célra, de azokat nagyon szépen köszönjük. Ebből az összegből nem tudunk harangot küldeni, de ha a templom építését támogatnánk, az is nagy segítség lenne nekik. A várpalotai lelkésztestvérünk tárgyalt ez ügyben Molnár Mária szülővárosának (Várpalota) vezetőivel, akik készek a misszionáriusnőn keresztül szövődött kapcsolat kifejezésére egy bronz emléktáblát készíttetni, melyen magyar és pápua nyelven tolmácsolnák a szülőváros köszöntését.

Az idén két alkalommal is jönnek liebenzelli misszionáriusok hazánkba. Amint már jeleztük, június 9-én, vasárnap, Budapesten és környékén szolgálnak a Nemzetközi Liebenzelli Misszió Világtalálkozóján résztvevők; a másik alkalom pedig szeptemberben lesz, amikor egy Afrikában szolgáló misszionárius látogat hazánkba. Ennek pontos időpontját még nem tudjuk, de mindkét alkalomra szívesen fogadjuk már most is olyan gyülekezetek jelentkezését, akik szívesen meghallgatnák beszámolójukat.

Képes Anita testvérünk nagy szorgalommal tanul Liebenzellben, hordozzuk őt imádságban. Urunk tegye világossá jövendő útját, szolgálatát!

Gondoljunk a Luz családra Ecuadorban! Isten kegyelme legyen teljessé életükben, sokrétű munkájukban.

Örömmel írhatom, hogy a fiatalok közül többen komolyan érdeklődnek a missziói szolgálat iránt – könyörögjünk, hogy érlelődjék meg szívükben az Úr szerinti döntés, hogy egész életüket feltehessék Isten oltárára.

A jövőben lapunk postázását a Szerkesztőség munkatársai végzik, köszönjük nekik és segítőiknek ezt a szolgálatot, áldást kérünk munkájukra.

Munkatársaim nevében is sok szeretettel kívánok áldást Testvéreim életére:

Asztalos Zoltán

Rövid távú szolgálat – egész életre szóló élmény

Az elmúlt tíz évben a Liebenzelli Misszió több mint ezer rövid távú misszionáriust küldött ki a különböző munkaterületekre.

Meggyőződéssel tesszük ezt, mert

… szeretnénk a keresztyének tekintetét a világmisszióra irányítani. Ha a világ minden részén végbemenő természeti katasztrófák, háborúk segítségre indítanak bennünket, akkor az emberek lelki nyomora sem hagyhat minket közömbösen.

… szeretnénk bátorítani a keresztyéneket a főállású missziói szolgálatra. Egy rövid távú missziói szolgálat segíthet a fiataloknak a döntésben, ha ilyen kérdésekkel állnak szembe: „Meg tudok-e felelni a misszió követelményeinek?”, „Kész vagyok-e menni, ha Isten idegen kultúrába küld?”, „Milyen a missziói munka a gyakorlatban?”

… szeretnénk új barátokat nyerni a missziónak. Aki már élt együtt misszionáriusokkal és bennszülöttekkel, az célirányosabban tud értük imádkozni, ötletesebben tudja őket támogatni, és meggyőzőbben tud kedvet csinálni másoknak a missziói szolgálathoz.

Az első lépések

„Mi Isten akarata az életemmel? Kész vagyok-e arra, hogy életcéljaimat Isten határozza meg?” – valljuk be, nehéz kérdések ezek. Komolyan át kell ezeket gondolni, mielőtt az ember meghatározott feladatokról és országokról gondolkodna. Csak az tudja Jézus szeretetét kulturális határokon átlépve is hirdetni, aki Isten bűnbocsánatát és vigasztalását személyesen tapasztalta és az Ő gyermeke lett.

Felkészülés

Imádság

Imádságban meg lehet tanulni a még ismeretlen embereket is Jézus szemével látni és szeretni. Az imádkozó ember részt vesz abban a lelki küzdelemben, amely a missziói országokban Isten országa és a sötétség hatalma között folyik.

Gyülekezet

A gyülekezetek, melyekből a rövid távú misszionáriusok jönnek, rendszerint kiveszik részüket az ügyből: imádsággal, anyagiakkal és gyakorlati módon is segítik azokat. Fontos tehát, hogy a jelölt minél hamarabb bevonja gyülekezetét a döntésbe.

Megbocsátás és kibékülés

A megoldatlan nézeteltéréseket, a megbocsátatlan bűnöket nehéz batyuként viszi magával a szolgálatba induló testvér.

Az idegen kultúrában, trópusi klímában eltöltött idő próbára teszi a testet és a lelket is. Orvosi vizsgálat szükséges a szervezet egészségének megállapítására, és a fontos oltások elrendelésére. A lelki válságokat, lelki betegségeket előtte fel kell dolgozni, és meg kell gyógyítani.

Nyelv

Elengedhetetlen az alapfokú nyelvtudás (például angol) ahhoz, hogy a rövid távú misszionárius kapcsolatokat tudjon kiépíteni a bennszülöttekkel, és képes legyen beszélgetni velük.

Kultúra

A jelentkezőket szakirányú tanfolyamon készítjük fel a szolgálatra, emellett figyelmükbe ajánlunk további tájékozódási lehetőségeket, mint például könyveket, folyóiratokat, útikönyveket és az Internetet.

A rövid távú misszionáriusok vágya, hogy segíthessenek másoknak, ám ez általában máshogyan valósul meg, mint ahogy ők azt előre elképzelik. Gyakran kerülnek olyan helyzetekbe, melyekben értékrendjüknek, tudásuknak és képességeiknek semmi hasznát nem tudják venni. Ezek olyan fájdalmas élmények, melyek a testi és lelki tűrőképesség határáig vihetik az embert. És mégis – vagy talán pont emiatt – szinte mindegyik rövid távú misszionárius arról számolt be, hogy szolgálatuk alatt szorosabb volt a kapcsolatuk Istennel, mint egyébként. Jézusba vetett bizalmuk, az Ő cselekvésére való várakozás erősítette hitüket, és lelkileg értettebben tértek haza. Ezt az Istentől való függőséget szeretnék megőrizni itthon is.

A rövid távú misszionáriusok megváltozva tértek haza. Szolgálatuk nem kalandos utazás volt, hanem életre szóló élmény. „Új” szemekkel tekintenek a világra: látják benne a mérhetetlen szegénységet, igazságtalanságot, gyűlöletet és betegséget, de látják a szeretetreméltó embereket is, akik szívük legmélyén megváltás után vágyakoznak.

Hartmut Wacker

személyzeti előadó

A Liebenzelli Misszió pápua új-guineai területi vezetői évente körülbelül háromszor találkoznak egy-egy hétvégére, ilyenkor a munkaerő-szükségletet is megbeszélik. Misszionáriuscsapatunk létszáma az elmúlt években felére csökkent, ami azt jelenti, hogy számos feladat, amelyet a misszionáriusok korábban egy állomáson vagy egy területen megosztottak egymás között, ma elvégzetlenül marad. Ugyanakkor Németország, Hollandia és Kanada különböző gyülekezeteiből fiatal keresztyének jelentkeztek néhány hónapos szolgálatra. Így mindig elküldhetjük Hartmut Wackernak, a liebenzelli személyzeti előadónak „kívánságlistánkat” a rövid távú szolgálókat illetően. Ez néha inkább egy SOS-segélykérésre hasonlít, mint amikor a Port Moresby-ben található központunkban a vízvezeték tömítetlensége miatt a fürdőszoba padlója elkorhadt, úgyhogy sürgősen szükségünk volt egy vízvezeték-szerelőre. Nagyon hálásak voltunk, hogy Titus Keller, egy szászországi bádogos jelentkezett, és az egész vízrendszerünket rendbe hozta, azonkívül „mellesleg” felcsiszolta a konyha padlóját, szekrényeket és egy munkalapot készített, megjavította az ereszcsatornákat, valamint kicserélte az elkorhadt tetőgerendákat. Amúgy pedig magától értetődően a családunkhoz tartozott.

Akadály: a hatóságok

A rövid távú szolgálatoknak természetesen adódhatnak nehézségei is. Az egyik ilyen akadályt az új-guineai hatóságok jelentik. Valaki felmondott a németországi munkahelyén, saját pénzén megvette a repülőjegyet a világ másik végére, és akkor az itteni hatóságok nem foglalkoztak vele. A lehetséges problémák palettája széles: az ügyintéző szabadságon van, vagy beteg, megváltozott egy szabály, az állást egy másik szolgáló már állítólag betöltötte, vagy nem megy át a fax a bonni nagykövetségre. Minden egyes kérvényt engedélyeznie kell az itteni munkaügyi-, és a vízumokkal foglalkozó hivatalnak. Normál esetben ez a folyamat három-négy hétig tart, de előfordulhat az is, hogy kétszer ennyi időt vesz igénybe. Igazán bosszantó, ha valaki emiatt kénytelen a repülőjegyét későbbi időpontra átíratni, és ezért még külön fizetnie is kell.

Személyi akadályok

Akadnak azonban olyan problémák is, melyek személyesen az új munkatársakat érintik. Ilyenek a nyelvi akadályok. Pápua Új-Guinea egyik előnye, hogy az angollal meglehetősen jól el lehet boldogulni, és a kereskedelmi nyelvet, a pidgint, rövid időn belül el lehet sajátítani. Volt már olyan rövid távú munkatársunk, aki még otthon megtanulta a pidgint, könyvek és kazetták segítségével.

Pápua Új-Guineában a rövid távú munkatársak főleg a gyakorlati munkában vesznek részt. A legtöbben ott segítenek, ahol csak szükség van rájuk. Robert van Westing, egy holland fiatalember ezt így fejezte ki: „Istennek és a missziónak szántam ezt az időt. Egyszerűen csak mondjátok meg, hogy mit csináljak.” Ezután felépített egy szerszámos kamrát, elhozta a vendégeket a repülőtérről, egy másik állomáson felépített egy kamrát a generátor számára, és kész volt egy katasztrófa sújtotta területen segíteni. Az, hogy egyébként elektrotechnikát tanul, nem volt lényeges. Akadtak azonban néha olyan munkatársak is, akik tudatták velünk, hogy ez és ez nincs benne a munkaköri leírásukban, és nem ezért jöttek ide…

Természetesen mindenki, aki vállalkozott a pápua új-guineai hosszú útra, szeretne megismerkedni az országgal is. Erre is van lehetőség, de a költségeket természetesen mindenkinek magának kell állnia. Nőknek egyébként nem tanácsos egyedül utazniuk, ez Új-Guineában egyszerűen túl veszélyes. Megpróbálunk mindenki számára lehetőséget biztosítani, hogy más állomásokra, vagy a külső szigetekre elrepülhessenek. Az alapgondolat viszont az, hogy a rövid távú szolgálók tehermentesítsék a misszionáriusainkat, és nem az, hogy turistavezetőkké tegyék őket.

Akadály: különböző szempontok

Az egyházzal és az itteni keresztyénekkel együtt dolgozni mindannyiunk számára kihívást jelent. A Misszió külön kérésre bizonyos szinten részt vállal az egyház terveiben. Néha azonban úgy gondolják az itteniek, hogy „amit a németek elkezdenek, azt be is fejezik, csak ki kell várnunk.” Ezáltal kutyaszorítóba kerülünk, ugyanis a csapat, amely az építésben segédkezik, és a Misszióra eső anyagi hozzájárulás készen áll, de a gyülekezet hozzájárulása, amelyben megállapodtunk, elmarad.

Leállítsuk ilyenkor a megkezdett munkát? Mi lesz akkor a rövid távú szolgálókkal? Azonban azt is szeretnénk, ha a gyülekezet érzékelné a felelősségét. Természetesen a bibliai ige is érvényben van: ”a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását”. Ezek mind olyan szempontok, amelyeket figyelembe kell venni. Misszionáriuscsapatként megpróbálunk következetesen cselekedni, Isten és a támogatóink előtti felelősséggel hozni meg döntéseinket.

A fent említett akadályok ellenére mégis azt látjuk, hogy a rövid szolgálatoknak hosszú távú hatásuk van. A munkatársaknak valódi látóhatár-szélesedést eredményez, amelyet egy szokványos külföldi nyaralás nem adhatna meg. Istenre vannak utalva úgy anyagilag, mint a jövőre vonatkozóan. Megismerik a helyi egyház erényeit és erősségeit, de éppúgy a hiányosságait és gyengeségeit is. Ezenkívül az itteni keresztyéneknek hatalmas élményt jelent olyasvalakivel együtt dolgozni, aki nem „vallási specialista”, hanem egyszerűen csak megéli a hitét. Gyakran látjuk, hogy a rövid távú szolgáló példája mély benyomást gyakorol rájuk.

René Bredow

- felesége Elisabeth, négy gyermekük van

- eredeti foglalkozása géplakatos

- 1990 óta szolgál Pápua Új-Guineában, főként a munkatársképzésben és területi vezetőként tevékenykedik

Most vagy soha – gondoltam röviddel a gépészeti tanulmányaim befejezése előtt. Ha most – még mielőtt felveszem a dolgozó emberek életritmusát – nem veszek részt egy templomépítő szolgálatban, akkor soha nem is fogok. Egyes missziós beszámolók hatására már korábban vágyat éreztem arra, hogy legalább egy rövidebb időre jelentkezzem a misszióba. Tanulmányaim megkezdése előtt már jelentkeztem egyszer egy építkezésen való részvételre, de az akkor nem valósult meg, most azonban újabb lehetőség kínálkozott.

Más kultúra és gondolkodásmód

Szövegdoboz: Bennszülöttek és fehérek együtt dolgoznak az építkezésen 1997 februárjában így Pápua Új-Guineába repültem egy áccsal együtt. Ott azt a feladatot kaptuk, hogy Gerhard Stamm irányítása alatt a felföldön, néhány bennszülöttel együtt, templomot építsünk. Az ottaniakkal való közvetlen kapcsolaton keresztül a mienktől teljesen eltérő kultúrát és gondolkodásmódot ismertem meg. Miközben gondolatban még az idő- és teljesítménykényszer alatt elkészített diplomamunkámnál jártam, olyan kultúrában találtam magam, ahol az időnek és a teljesítménynek teljesen más a szerepe. Amikor Gerhard Stamm egyszer mérnökként mutatott be az ottaniaknak, azok vállat vontak. Ha azt mondta volna, hogy mészáros, vagy pék vagyok, akkor valamivel többre értékeltek volna, de egy mérnök még csak valami ehetőt sem tud előállítani. Miközben nap mint nap együtt dolgoztam az ottaniakkal, gyakran észrevettem, milyen különbségek vannak: egyszer megbízhatatlansággal találkoztunk, máskor az ütemezés hiányával. Mégis volt ennek az egésznek értelme, bele lehetett illeszteni ezeknek az embereknek a gondolkodásába. A kultúrájuk nem „rosszabb” a miénknél, csak sok ponton különbözik attól.

Más értékek

Hazaérve a pápua új-guineai emlékeim gyakran eszembe jutottak. Újra át kellett gondolnom foglalkozásomat és életcéljaimat. Eddig biztos voltam abban, hogy a szakmámban eredményeket akarok elérni, és biztonságban akarok élni.

Azonban ezek az önmagukban nem rossz tervek a pápua új-guineai látóhatár-szélesedésem hatására kezdték elveszíteni jelentőségüket. Röviddel ezután felmerült bennem a gondolat, hogy orvosnak tanuljak, hogy egyszer majd orvosként dolgozhassak a misszióban. De emiatt tényleg fel kell adnom biztos és érdekes munkahelyemet?

Miután alapos átgondoltam a dolgot, imádkoztam, és mindennek utánajártam, elhatároztam, hogy vállalom a kockázatot, és megkezdtem orvosi tanulmányimat.

Nem a vége, hanem a kezdete

A tanulmányaim kezdetekor a liebenzelli bibliaiskola egyik hallgatójával készült interjú jutott eszembe, amit nem sokkal azelőtt hallottam. Elmesélte, hogy többször próbált részt venni építkezési szolgálatban, de egyik alkalommal sem lett belőle semmi. Így utólag az volt a véleménye, hogy jó volt ez így, mert különben azzal kipipálta volna a „misszió” témát a maga részéről.

Nekem azonban az építkezési szolgálat nem a végét jelentette a missziói tapasztalataimnak, hanem a kezdetét. Kíváncsi vagyok, hogy hova vezet tovább ez az út!

Daniel Luithle

jelenleg orvosnak tanul Heidelbergben.

Az elmúlt év elején a misszió újra szívügyem lett. Feltettem magamnak a kérdést, hogy akar-e engem az Úr ebben használni, és egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy rövid távú szolgálatot vállaljak. Érdeklődtem lehetőségek felől, s a szlovákiai némettanári munka nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mert annak keretében missziói tevékenységet is lehet folytatni.

És most itt vagyok, Szlovákiában! Minden új és szokatlan még számomra, de az itteni emberek nagyon kedvesek és segítőkészek. A tanulók egy része igazán érdeklődik a német nyelvtanulás iránt, a tanárok pedig legtöbbször rám bízzák, hogy miről beszélek a tanulókkal. Nagyon jó lehetőség ez arra, hogy az Úr Jézusról szóló örömüzenetet átadjam nekik.

Első benyomások:

Mi vagyunk a négy új némettanár: Diana Beier, Judith Henrici, Jasmin Kieß és Judith Nitzsche. Két hete érkeztünk Szlovákiába, és már egész jól beilleszkedtünk az új helyzetbe, lassan kezdjük megszokni az itteni ételeket is.

A némettanítás osztályonként nagyon eltérő: egyes tanulók lelkesek, másoknak nincs kedvük tanulni. Némely osztállyal jól lehet beszélgetni, más osztályokban a társalgás nagyon nehézkes. Mivel egyes tanárok megengedik, hogy a tanítást úgy alakítsuk, ahogy szeretnénk, lehetséges a tanulóknak a hitről beszélni.

Kíváncsian várjuk, hogyan akar Isten itt használni minket!

Még soha nem hallották

Magdalena Schnizer szlovákiai némettanári munkája során megállapította, hogy sok tanuló még soha nem hallott Jézus születéséről

Fél éves szlovákiai szolgálat van mögöttem, tele újdonságokkal: más embereket és szokásokat ismertem meg, szokatlan környezetben kellett eligazodnom, idegen nyelvvel kellett szembesülnöm… Sok mindent sorolhatnék még, de mindenekelőtt arról szeretnék beszámolni, miket éltem itt át Istennel.

Izgalmas, 14 órás vonatút után érkeztünk meg Szlovákiába. Két nappal később első ízben álltam egy iskolai osztály előtt. Húsz szempár szegeződött rám várakozóan, nekem pedig először fel kellett fognom az új helyzetet. A közeljövőben szinte naponta egy osztály előtt fogok állni! Ilyenkor megtanul az ember teljesen Istenben bízni. Nem is tehetek mást, mert nemrég még én magam is diák voltam, és hirtelen tanítói szerepbe bújtam. De pont akkor, amikor a legnehezebb helyzetbe kerültem, és már nem tudtam, hogyan tovább, éreztem Isten közelségét és erejét, és tapasztaltam segítségét.

Számos nyitott ajtót találtam az evangélium továbbadására. Az iskolában, személyes kapcsolatokon keresztül, vagy a gyülekezetben. Különösen az iskola jelentett „missziói területet” nekem, mert itt olyan gyerekekkel foglalkozhattam, akik még soha nem hallottak az Úr Jézusról. Karácsonykor például Jézus születéséről beszéltem. A tanulók több mint kilencven százaléka még soha nem hallotta ezt a történetet. Az ilyen élmények újra és újra a Máté 9,37-38-ra emlékeztetnek: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba.” Ezért volt nekem fontos, hogy részt vehettem Szlovákiában ebben a munkában. De ez ugyanolyan fontos az ottani emberek számára is: hogyan hihetnek Jézusban, ha még soha nem hallottak róla?

A Szlovákiában töltött fél év alatt vált tudatossá bennem, hogy az Úr Jézus megbízatása hazánkban is érvényes – és ez nem korlátozódik egy fél évre.

Jasmin Kiess

A rövid távú munkatársak feladata, vagy inkább lehetősége, hogy sokáig dédelgetett álmokat valósítsanak meg távoli országokban. Amit ott gyakran évek óta szükségesnek éreztek, terveztek és bizottságokban megvitattak, az valósulhat meg általuk. Rendelkezünk előre némi információval, de reális elképzeléseink nem lehetnek sem a tervezett létesítményről, sem a helyi viszonyokról.

A pályázók, akikből a létesítmény felépítésére összeállítják a csapatot, alig ismerik egymást. Egy előzetes találkozón valaki megkérdezte: „Milyen ruhaneműt vigyünk magunkkal?” Azt válaszoltam: „A lehető legkevesebbet! Könnyű ruházatot olcsón lehet kapni helyben.” Rugalmasnak, alkalmazkodóképesnek, szorgalmasnak, kíváncsinak kell lenni, átlagon felül tartózkodónak a másik nemmel szemben, azzal a vággyal telve, hogy tehessünk valamit az Úrért. Ilyen résztvevőkről álmodtam, és tényleg ilyen is volt az a kereken 50 építési segítő, akikkel együtt dolgoztunk. Nagy hálával gondolok vissza bevetéseinkre Mikronéziában (Guam és Chuuk) és Pápua Új-Guineában. Nagy hatással volt rám az, hogy minden helyzetben feltalálták magukat: helyhiány miatt a földön aludtak, zuhanyozáshoz sorba álltak, és gyakran előfordult, hogy a szappanozás után már csak néhány csepp víz jött a csapból. Bizonyos élelmiszerek hiánya miatt főszakácsainknak – Guamban és Gavuvuban a feleségemnek, Chuukon Jensnek – nagy találékonyságra volt szükségük. Ha túl szűk volt a hely az asztal mellett, úgy ettünk, hogy az ölünkben egyensúlyoztuk a tányért. A munkát pedig gyakran a legprimitívebb szerszámokkal végeztük.

Idegen ország felfedezése

Istentiszteletek és heti bibliaórák látogatása mellett, amelyek lelkileg elevenen tartottak minket, gyakran hívtunk vendégeket, hogy megismerkedjünk velük, és fejlődjünk a kultúra és a nyelv ismeretében. Kialo, egy gavuvui bibliaiskolai tanár egyszer áhítatot tartott nekünk, melyen beszélt az életéről is. Amikor megkérdeztük, hogyan találta meg a feleségét, elmondta: „Ültetvényünkről minden vasárnap elmentem a kavuii gyülekezetbe. Ott láttam meg először a mostani feleségemet, aki nagyon megtetszett nekem. Útjaink gyakran keresztezték egymást, ő felfelé ment az ültetvény utcáján, én lefelé, s a szívem vert, mikor megláttam. De amikor szembejött velem, a mi illemszabályaink szerint át kellett mennem az út másik oldalára, vagy „keresztül kellett néznem” rajta. Hét hosszú évig reménykedtem és imádkoztam, hogy történjen valami, hogy Frieda a feleségem lehessen. Aztán a gyülekezet lelkipásztora magához hívott, és egyenesen megkérdezte: „Feleségül akarod venni Friedát?” Frieda érzett valamit, de neki túl hosszúnak tűnt a várakozási idő, ezért odament a lelkészhez, és azt mondta neki, hogy meg akar velem házasodni. Én nem mertem volna ezt megtenni! Milyen jó az Isten!” – Mindenki láthatta, hogy ők ketten igazán szeretik egymást. Kialo az építkezésen fáradhatatlan, odaadó munkát végzett.

Az egyház elnöke Gavuvuban a tyúkfarm vezetője, és a gyülekezet tulajdonában levő olajpálma ültetvényé is, ezenkívül tehetséges fafaragó, és különféle gyógynövényeket is termeszt. Megtudtuk tőle, hogy megvetett családból származik, csak Isten kegyelme és Jézus Krisztushoz való odafordulása által jutott neki az a megtiszteltetés, hogy az egyház elnökévé választották. Teológiai képzettség nélküli igehirdetőként, beszédes módon indította az embereket nagyobb szeretetre Jézus iránt. Nem akart lemondani arról, hogy hálából a munkánkért mindegyikünket megajándékozzon egy saját faragású delfinnel, vagy valami hasonlóval.

Egy építkezési szolgálathoz természetesen szabadidő is tartozik, órákon át lehet csodálni az álomszép csendes-óceáni strandot, búvárkodni, dzsungelkirándulásokat tenni...

Némelyik élmény azonban megrázkódtatással végződött: Guamban egyikünket egyszer elragadta egy víz alatti áramlat, és majdnem megfulladt. Nyugat-Új-Britanniában egy kicsi, pehelykönnyű bennszülött egy elrejtett hőforráshoz vezetett minket. Töredezett partjai elbírták a könnyű súlyt fekete csizmájával, de nem a szandálos lábú, nehézsúlyú ácsot. Komoly égésekkel a lábán vittük őt kórházba.

Reggeli közben beszélgettünk a szép déltengeri szigeteken előforduló nagyszámú öngyilkosságról. Délután egyikünk felfedezőútra indult a részben erdővel borított szomszéd telekre, ahonnan rémülten és sápadtan tért vissza, és elmondta, hogy egy oszlásnak indult, kötélen lengedező hullát talált.

Tovább folytatni és hálásnak lenni

Minden új napon még félig sötétben reggeliztünk, és 6.30-tól kopácsolt, fűrészelt, gyalult, fúrt mindenki, vasakat hajlítottak, bádoglemezeket szabtak. Eközben rengeteg víz folyt le a torkunkon és ugyanannyi ki is folyt a pórusainkon. Az építmény növekedett, és nemcsak mi örültünk, ha a létesítmény egyre inkább alakot öltött.

A tanárok, egyházi alkalmazottak, bibliaiskolások és gyülekezetek együttműködésükkel és munkára való készségükkel megmutatták, hogy ez a létesítmény mennyire fontos nekik, és éreztük hálájukat. Philip, a gavuvui bibliaiskola vezetője érdemel említést még. Őt nem riasztották vissza a nehéz és veszélyes munkák sem. A helybeliek néha azzal is kifejezték elismerésüket, hogy ünnepséget rendeztek nekünk mindenféle egzotikus különlegességgel, vagy meghívtak minket a sziget legelőkelőbb szállodájába étkezni. Ez így történt az egyház elnök és a chuuki parlament tagja révén.

Maláriával is küszködtünk, a gyógyszerek mellékhatásaival, fertőzésekkel és időnként az idegen kultúra váratlan hatásaival. Szívből örültünk, hogy az Úr Jézus nevében megmozdíthattunk és vállalhattunk, ami sok örömöt és hálát váltott ki és nekünk személyesen a látókörünk kiszélesedését jelentette.

Karl Kalmbach

- felesége Hedwig

- három felnőtt gyermekük van

- eredeti foglalkozása asztalos és építésztechnikus

- 1964-től 1985-ig misszionárius Pápua Új-Guineában

- 1986-tól 1993-ig igehirdető Németországban

- 1993-tól 1996-ig területi vezető Pápua Új-Guineában

- azóta több rövid távú szolgálat vezetője Pápua Új-Guineában és Mikronéziában.

A Csecsen Köztársaság, amely 1991-ben nyerte el függetlenségét, körülbelül akkora, mint Ausztria. Az ország a Kaukázus északi részének nyúlványainál fekszik, Délen Grúziával határos, egyébként pedig az Orosz Föderáció államai veszik körül. Az 1,2 millió lakos 80%-a szunnita muzulmán csecsen, 20%-a pedig orosz, örmény és más nemzetiségű. A lakosság nagy része földművelésből és állattenyésztésből él. A csecsenek mindent alárendelnek a klán és a család érdekeinek. Nagy a vendégszeretetük, de szörnyű a vérbosszú-rendszerük. Életüket két fő tényező határozza meg: az iszlám jogszabályok (a sária) és a törzsi szokásjog.

Az Oroszországgal folytatott háborút az ellentétes gazdasági és politikai érdekek váltották ki. Legkevesebb 80 ezer embert öltek meg, és nagy területeket tettek a földdel egyenlővé. A főváros, Groznij, romokban hever, a lakosság egy része a szomszéd országokban élő rokonokhoz menekült, vagy menekülttáborokban lakik.

Isten azonban a romokon is építi gyülekezetét. A csecsen keresztyének nagy lehetőséget látnak arra, hogy Isten szeretetét egészen gyakorlati módon közvetítsék honfitársaiknak, amihez Nyugatról segítséget is kapnak. Orosz keresztyének is feladatuknak érzik, hogy rendszeresen evangélizáló rendezvényeket tartsanak Csecsenföldön. Így írnak erről: „Isten kegyelméből végezzük itt szolgálatunkat. Groznij gyülekezetében úrvacsorát tartottunk, meglátogattunk orosz katonákat és kábítószerfüggőket, akiknek Isten szeretetéről tettünk bizonyságot. Egy ismerős mollah (iszlám lelki vezető) beszélgetésre hívott bennünket, és vittünk neki ajándékba egy példányt a csecsen nyelvű Jézus-filmből. Azt mondta, hogy másnap minden elektromos gépet ki fog kapcsolni, hogy legyen elég áram a videóhoz.

– Hálát adunk, hogy a háború ellenére van lehetőségük a keresztyéneknek Isten szeretetét szavakkal és tettekkel továbbadni.

– Könyörgünk a különböző népcsoportok közti megbékélésért, a muzulmánok lelki ébredéséért és az ország tartós békéjéért.

Rainer Großmann

pénzügyi előadó

Kedves Barátaink!

Olyan jó és bátorító tudni, hogy hazai Testvéreink figyelemmel kísérik életünket és szolgálatunkat, és imádságos szívvel hordoznak bennünket. Legutóbb, amikor Ramiro testvérünk (aki nemrég hirtelen meghalt) özvegyen maradt feleségével beszélgettem, a kérdésemre, hogy „Hogy van?” - ezt válaszolta: „Azt, hogy naponta felkelek, és próbálom az életemet újra rendezni, és erőt gyűjteni a továbbmenetelhez, annak köszönhetem, hogy Isten kegyelmes hozzám, és sok-sok testvért adott nekem, akik ismeretlenül is imádkoznak értem. Tudom, hogy a te országodban is vannak testvéreim, akik gondolnak rám.”

Látjátok, nem csak mi, hanem az itteni hívők is számolnak az imádságaitokkal!

Hogy minél konkrétabban tudjatok értünk imádkozni, ez alkalommal szeretnénk néhány imakérésünket megosztani veletek.

Először is nagy hálaadással tekintünk vissza az elmúlt vasárnapra, amikor öt felnőtt testvérünket keresztelhettük meg. A keresztelő előtt mindnyájan röviden bizonyságot tettek arról, amit Isten kegyelme elvégzett az életükben, és elmondták, hogy miért fontos számukra ezt a lépést megtenni. Megható volt hallani az előbb említett Ramiro testvérünk édesanyjának szavait, aki fia bizonyságtétele nyomán jutott hitre. Csakúgy, mint az egyik fiatal munkatársunk, aki az élete mélypontjára jutva, egy étterem konyhájában Ramirótól kapott bátorítást, hogy keresse Jézust, aki értelmet tud adni az életének. Ramiro testvérünk már nem hallhatta ezeket a bizonyságtételeket, de az élete most is példaképül és bátorításul áll előttünk.

Imádkozzatok ezekért az emberekért, hogy Isten erősítse őket hitükben, és tegye őket áldássá sokak számára!

Ma (márc. 10.) 10 amerikai fiatalt köszöntöttünk a gyülekezetünkben, akik tíz napra érkeztek Ecuadorba, hogy segítsenek Cotacachiban a templomépítésben. Imádkozzatok, hogy Isten adjon jó időt, erőt, sok örömöt és előrehaladást a munkában. Imádkozzatok, hogy az építkezés alatt nem történjen baleset, vagy egyéb kár!

Március 28-án tartjuk a harmadik „férfi-estét” .

Nagyon örülünk, hogy az első két est sikeresen zajlott. Mindkét alkalmon résztvettek többen olyanok, akik különben nem járnak a gyülekezetbe. Azóta két férfi elkezdett járni a vasárnapi istentiszteletre is. Az esték jó hangulatban teltek, és Isten nagyon jó beszélgetéseket készített el. Imádkozzatok, hogy a harmadik estére is sokan jöjjenek, és hogy Isten szólítsa meg ezeket e férfiakat, és formálja őket az Ő dicsőségére!

Húsvétkor három városkában készülünk levetíteni a Jézus-filmet. Eddig nagyon jó tapasztalatunk volt ezzel a filmmel, illetve az ilyen jellegű szabadtéri programmal. Kérjük együtt, hogy Isten szólítson meg embereket, és buzdítsa hívő testvéreinket, hogy bölcsességgel legyenek jelen ezen az estén az adódó beszélgetések, kérdések előtt.

Másik nagy alkalomra is készülünk húsvétkor. Elkészült az első awa nyelvű Újszövetség, melyen egy Wycliffe misszionárius 23 évig dolgozott. Ez a misszionárius 4 éve együtt dolgozik a mi litai misszionáriusainkkal, akik az awa indiánok között szolgálnak. A litai missziói központban fogunk tartani ünnepi istentiszteletet, amelyen átadjuk az awa indiánoknak az első saját nyelvű Újszövetségüket.

400 embert várunk erre az alkalomra. Kérjük, hogy Isten igéje érje el az awa indiánok szívét, és így a saját nyelvükön legyen az ige még hathatósabb az életükben!

Szeretettel

a Luz család

Kiutazás

Sokan kérdezik tőlünk, hogy miért éppen Oroszországba készülünk misszióba. Matthias 1997-ben rövid távú szolgálaton vett részt Szibériában, ahol egy idős asszony, aki egy teli vödör gombát cipelt, így szólt hozzá: „Ezt kaptam ma Jézustól, hogy túléljem a telet!” Ez az asszony tudta, hogy Jézuson keresztül van mennyei Atyja, aki gondoskodik róla, de az oroszok nagy része ezt nem tudja. Szívünk vágya, hogy minél több orosznak állhasson helyre a kapcsolata Jézuson keresztül mennyei Atyjával.

A németországi intenzív orosztanfolyam után február 14-én kiutazunk, és Jekatyerinburgban folytatjuk a nyelvtanulást, majd bekapcsolódunk az ottani misszionáriusok munkájába.

Matthias és Damaris Braun

Burundi

Jürgen és Monika Wiegel a múlt nyáron ismét Kelet-Afrikába utazott. A polgárháborús Burundiban a helybeli keresztyének képzésével foglalkoznak. Erről így számolnak be: „Nagyon örülünk kipróbált munkatársainknak, nekik köszönhetjük, hogy távollétünk alatt is tovább folyhatott a bibliaiskolai oktatás. Áprilisban új könyvet állítottak össze a bibliatanulmányozáshoz, melyből 3000 példányt nyomtattak, és ebből már 800-at el is adtak. Ez is azt mutatja, mennyire fontos, hogy ilyen eszközöket állítsunk elő. Nagyon kevés van még belőlük!

Feladatunk továbbra is a könyvek nyomtatása és kiadása. Idő hiányában ennek az oktatási programnak 25 bibliatanulmányozó csoportját csak időnként tudjuk meglátogatni, hogy bátorítsuk őket, és nehéz helyzetükben meghallgassuk őket.

Néhány özvegy, akiket korábban rendszeresen látogattunk, és akiknek segíthettünk, eljöttek hozzánk, amint visszaérkeztünk Burundiba. Ők életben maradtak, gyermekeik közül azonban kettő meghalt.

Az újabb, átmeneti kormány ellenére sem érezzük, hogy a lakosság reménykedne. Azonban sem az itteni keresztyének, sem mi nem akarjuk, hogy ránk telepedjen a közömbösség és a reménytelenség. Azt szeretnénk tenni, amit lehet, és azon szeretnénk változtatni, amin tudunk. Hálásak vagyunk, ha imádkoznak értünk.”

„És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok…” Mal. 3,20

Türkmenisztánban továbbra is rendkívül feszült a helyzet, ennek ellenére most jó hírről is beszámolhatunk. Az Úr, aki Péter apostolt egy angyalon keresztül kivezette a börtönből az imádkozó gyülekezet legnagyobb megdöbbenésére (ApCsel 12), ma is tesz csodát: 2002. január 8-án Sagiljdij Atakov testvér kiszabadult a börtönből, ahol bő három éve raboskodott Krisztusba vetett hite miatt. Most ismét feleségével, öt fiával és lelki testvéreivel lehet. Ő erről így nyilatkozott: „Az Úr karácsonyi ajándéka volt ez!” – ugyanis az óorosz naptár szerint január 8-ra esik karácsony.

Hála legyen az Úrnak, aki meghallgatja gyermekei könyörgését!

Atakov testvér elmondása szerint szabadon bocsátására egy kihallgatás után került sor, melyre pár nappal azelőtt egy másik városba szállították. Szabadon bocsátását a hatóság nem indokolta. Miután hazavitték, tíz napig otthonában kellett maradnia, míg hivatalos papírjai meg nem érkeztek.

Január 21-én két egyenruhás látogatta meg otthonában, akik felszólították, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a hívőkkel, árulja el a Türkmenisztánban élő hívő keresztyének számát, valamint kérték, hogy tudósítsa őket a hozzá érkező külföldi vendégekről. A jövőre vonatkozó terveiről annyit mondott el nekik Sagiljdij, hogy most először az egészségével szeretne törődni, később pedig mással. Az egyenruhások felajánlották segítségüket az orvosi kezeléseket illetően, amit Sagiljdij határozottan visszautasított. Az Atakov család házát folyamatosan figyelik. Naponta meglátogatja őket a körzeti rendőr, „csupán azért, hogy üdvözölje őket, és felajánlja segítségét szükség esetére”.

Az Atakov család és az üldözött türkmén keresztyének nevében hálásan köszönjük a Testvérek imádságát; ne lankadjunk azonban meg, hanem imádkozzunk továbbra is értük, hogy hűségesek maradjanak az Úrhoz!

Missionswerk Friedensstimme

Te mit válaszoltál volna Pedro barátainak a kérdésére?

Ha választ szeretnél erre kapni, nyisd ki a Bibliádat, mert az egyetlen, aki a teremtésről felvilágosítást tud adni nekünk, maga Isten. Mózes első könyvéből megtudjuk, hogy Isten egyetlen emberpárt teremtett. Minden ma élő embernek tehát, akármilyen a bőre színe, Ádám és Éva az őse. Pál ezt egyszer az athéni lakosoknak így magyarázta meg: „Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura... Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; ... azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (Apostolok cselekedetei 17,24–31)

Ezért mindenki egyformán bűnös is. „Mert nincs különbség: mindenki vétkezett és híjával van az Isten dicsőségének...” (Róma 3,23) – és ugyanúgy érvényes rájuk a „mi üdvözítő Istenünk” kegyeleme is, „aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön... (1Timóteus 2,4).

„Mert úgy szerette Isten a világot (vagyis minden embert), hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16).

A megváltás ára minden ember számára ugyanaz volt. Örökké énekeljük majd: „Méltó vagy ... Mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön” (Jelenések 5,9).

Isten szereti a gyermeket,

minden gyermeket a föld színén,

és Ő tudja a nevünket,

néven szólít minket,

ott vagyunk az Ő szívén.